Súlyosan megbukott az unortodoxnak nevezett magyar gazdaságpolitika, részleges vagy valódi sikerei ellenére is - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy közgazdasági konferencián szerdán Budapesten.
Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását a Moody's Investors Service. A cég indoklása szerint erősen bizonytalan, hogy a görög kormány időben megállapodásra jut-e hivatalos hitelezőivel még a soron következő törlesztési részletek esedékessé válása előtt.
Nagy erejű robbanás történt az Iszlám Állam (IÁ) egyik kelet-szíriai fegyverraktárában, a detonációban a dzsihadista szervezet legalább 25 fegyverese meghalt - közölte csütörtökre virradóra a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A középiskolai ballagás a felnőttkorba lépés egyik rítusa, amely a nagybetűs élet kezdetét is jelentheti - véli az InfoRádió által megkérdezett néprajzkutató. Ennek a változásnak a szimbólumai a végzős diákoknak adott tarisznyában lapuló pogácsa, aprópénz és a só - mondta Tátrai Zsuzsanna.
Az egyik hajtómű leállása miatt Tanzániában, egy benzinkút közelében kellett letenniük a pilótáknak Bill Clinton volt amerikai elnök gépét - jelentették helyi idő szerint szerdán amerikai hírtelevíziók.
Legkésőbb csütörtökig kell postára adniuk a bankoknak a hitelek elszámolását. Kevesen kapták meg eddig a levelet, sok pénzintézet ugyanis az utolsó pillanatra hagyta a kézbesítést. Nem egyszerű eligazodni, hogyan számolt a bank, de minden adósnak 30 napja van felülvizsgálatot kérni. Rogán Antal még szerdán is arról beszélt, hogy akár 15-20 százalékkal is csökkenhetnek a törlesztőrészletek, igaz…
A konzisztóriumok, a felsőoktatási intézmények új típusú tanácsadó testületei nem operatív döntéshozó, hanem stratégiai szervezetek lesznek a tervek szerint; egyetértési joguk pedig azt a célt szolgálja, hogy az egyetem jövőjét érintő ügyeket megbeszéljék, azokban dűlőre jussanak - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára egy budapesti…
A címvédő és listavezető Juventus hazai környezetben Carlos Tévez duplájának köszönhetően 3-2-re nyert a Fiorentina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szerdai játéknapján.
Az egyik népszerű közösségi oldalon reagált szerdán késő este a halálbüntetés napirenden tartására és a migrációról a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációra Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki a többi között az alapjogok kérdéséért is felel.
A címvédő Atlético Madrid Fernando Torres góljával 1-0-ra nyert a Villarreal otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szerdai játéknapján.
Frans Timmermans szerint az bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció csak a félreértéseknek és az előítéleteknek biztosít táptalajt. Az EB első alelnöke reagált Orbán halálbüntetéses kijelentésére is.
A Népszabadság arról ír, hogy a Baptista Szeretetszolgálat vezetője nem tart attól, hogy a Tóásó Elődöt kimenekítő munkatársai veszélyben lennének. A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: Magyarországon járt az Egyesült Államok holokausztügyekért felelős biztosa.
Nagy erejű robbanás történt az Iszlám Állam (IÁ) egyik kelet-szíriai fegyverraktárában, a detonációban a dzsihadista szervezet legalább 25 fegyverese meghalt - közölte csütörtökre virradóra a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Az osztalék nem minden esetben külön adózó jövedelem; lehet egyéb jövedelem is. Mikor, melyik, mikor kell utána ehót fizetni és mennyit? Összefoglaltuk.
Az egyik hajtómű leállása miatt egy benzinkút mellett kellett letenni a volt elnök Dash 7s típusú gépét. Clinton a tanzániai Iranga városából tartott a Manyar-tóhoz. A leszállás után háromnegyed óra alatt megszerelték a gépet, és az újra felszállhatott. Clinton az … Folytatás
Nem alszunk eleget és munka közben sem pihenünk. Csak minden negyedik munkahelyen van biztosított pihenőidő. Legkevesebbet a fizikai alkalmazottak alszanak, ők a 6-7 órás országos átlagnál is kevesebbet. Ezzel szemben a fiatalok kifejezetten sok időt szánnak erre a tevékenységre - derül ki a Profession.hu 3000 munkavállaló megkérdezésével készült felméréséből.
„Átfogó gazdasági ismeretekkel rendelkező, felkészült adózási és számviteli szakemberekre van szükség, mert csak így tudnak megfelelni a tényleges ügyféligényeknek” – hangsúlyozta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke a szervezet 18. alkalommal megrendezett konferenciáján.
Az egyik hajtómű leállása miatt Tanzániában, egy benzinkút közelében kellett letenniük a pilótáknak Bill Clinton volt amerikai elnök gépét - jelentették helyi idő szerint szerdán amerikai hírtelevíziók.
A JNT Security értékszállítói a munka ünnepe előtt egy nappal is folytatják a sztrájkot. Azt mondják, mindaddig kitartanak, amíg nem ül velük asztalhoz a munkaadó, hogy megkezdhessék az érdemi tárgyalásokat a bérekről, áll a Munkástanácsok közleményében.
Kevés időt töltenek pihenéssel a magyar dolgozók, a legkevesebbet a fizikai alkalmazottak alszanak, ők a 6-7 órás országos átlagnál is kevesebbet. Ezzel szemben a fiatalok kifejezetten sok időt szánnak erre a tevékenységre - derül ki a Profession.hu 3000 munkavállaló megkérdezésével készült felméréséből.
Az egyik hajtómű leállása miatt Tanzániában, egy benzinkút közelében kellett letenniük a pilótáknak Bill Clinton volt amerikai elnök gépét - jelentették helyi idő szerint szerdán amerikai hírtelevíziók.
Harmincöt éven át mentette vesebeteg gyerekek és felnőttek életét. 65 éves kora után hirtelen nyugdíjazták, most pedig kitennék abból az intézményből, melyet évtizedekig vezetett és ahol több tízmilliós fejlesztéseket hajtott végre. A Szegedi Tudományegyetem tavaly még csak a gyermekkorú betegeit vette el, most pont erre hivatkozva beszüntetnék Túri Sándor alapítványának a működését is.
Azért mentünk tüntetni Pécsre, hogy tudtára adjuk Orbán Viktornak, nem rajongunk azért az ötletért, hogy atomtemető épüljön Pécs mellé – ezt Berkecz Balázs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ma lejár az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje, a posta keddi közlése szerint csaknem 700 ezer devizahiteles levelet már átvettek az ügyfelek.