Egy kaptafára készült pályázatokkal jutott százmilliós megrendelésekhez Orbán Viktor vejének cége. Ezek a pályázatok eddig gond nélkül átmentek az állami ellenőrzésen, de most itt az első jele annak, hogy a sikerszéria megszakadhat.
A 39 éves L. Péter egy monori házhoz hívta ki a rendőröket, mert szerinte hárman megpróbáltak betörni oda, de ő ellenállt és megverték. A házban, amiről kiderült, hogy Péter maga bérelt a nyomok rögzítése közben 58 tő kábítószergyanús növényt és … Folytatás
A Budapesti Közlekedési Központ újabb forgalomjelző digitális táblákat szerelt fel Budán és Pesten, így az autósok öt helyszínen kapnak valós idejű forgalmi információkat.
Az interneten nyomon követhető az irányíthatatlanná vált orosz teherűrhajó, a Progressz pályája. A csütörtök reggeli pályaadatok alapján nem valószínű, hogy ma a fejünkre esik, arra azonban csak becslések vannak, hogy hol és mikor csapódhat be az elszabadult űrjárgány. reméljük, elég az atmoszférába lépve.
Széttartó teljesítményünk van jelenleg a vezető devizákkal szemben: míg az euróárfolyamunk már az 50 napos mozgóátlaga fölé került 303 közeli jegyzésekkel, addig a dollárhoz mérten kéthavi csúcsra...
Az amerikai Legfelsőbb Bíróságon 5-4 arányban többségben lévő konzervatív bírók az ügyben szerdán megtartott meghallgatáson kifejezésre juttatták, hogy nem hajlanak a midazolam elnevezésű nyugtatószert is tartalmazó méreginjekció általi kivégzés betiltására, és nem értenek egyet azzal a keresettel, amely szerint az ítélet-végrehajtásnak ez a módja alkotmányba ütköző volna.
Az alapszakaszgyőztes Szolnok hazai környezetben magabiztos, 13-8-as győzelmet aratott a Ferencváros csapata felett a férfi vízilabda ob I elődöntőjének első felvonásán.
A Guardian brit lap Orbán Viktor miniszterelnökről szóló, és annak halálbüntetésről való megnyilvánulását bíráló cikke nagy port kavart a magyar politikában – írja az index.hu.
Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolását a Moody's Investors Service. A cég indoklása szerint erősen bizonytalan, hogy a görög kormány időben megállapodásra jut-e hivatalos hitelezőivel még a soron következő törlesztési részletek esedékessé válása előtt.
A kormány segítségével megoldódik a főváros IX. kerületében található Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék miatt kialakult probléma - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
Az ipari termelői árak márciusában 2,4 százalékkal csökkentek 2014 azonos hónapjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A kormány segítségével megoldódik a főváros IX. kerületében található Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék miatt kialakult probléma - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
A közelmúltban készült műholdképek tanúsága szerint az észak-koreai rezsim legfőbb plutóniumforrásának tartott jongbjoni atomreaktor kis intenzitással vagy időszakosan felújította tevékenységét.
Keresetet indít az Európai Bizottság az Európai Bíróságon Magyarországgal szemben más uniós állampolgároknak a közjegyzői tisztségből és a szakma gyakorlásából való kizárása miatt.
A Facebookon reagált szerdán késő este a halálbüntetés napirenden tartására és a migrációról a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációra Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke,...
Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Szatmárcseke határában, a Tisza partján - közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
A kormánynak április 30-ig kell elküldenie a konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak. Az eddigi gyakorlat alapján azt mondhatjuk, ma be is mutatják a terveket. Az eddigi gyakorlat az volt,...
A közelmúltban készült műholdképek tanúsága szerint az észak-koreai rezsim legfőbb plutóniumforrásának tartott jongbjoni atomreaktor kis intenzitással vagy időszakosan felújította tevékenységét.
Őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, a város egyik alpolgármesterét - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Az egyházi álláspont szerint az élet abszolút korlátozhatatlan, ezért a kereszténydemokraták ellenzik a halálbüntetést - mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. A politikus szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy megbánja tettét.
Lehet hasznos a halálbüntetés különböző dimenzióiról szóló vita, politikai hiba azt elutasítani. A vita helye lehet a parlamentben és azon kívül is - vélekedtek elemzők a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Harmadszor rendezik meg Budapest belvárosában a nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport- és légibemutatót pénteken, ezúttal a Ferrari 2007-es Forma-1-es világbajnokát, a finn Kimi Raikkönent is láthatják száguldozni a főváros utcáin az érdeklődők.
Három cég nyerte el az M0-ás északi szakaszának tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést - értesült az Orgio. A munka a korábbi becsléseknél kevesebbe fog kerülni. A nyertes közös ajánlattevők az...
Élve szabadítottak ki Katmanduban a romok alól egy tizenéves fiút a pusztító nepáli földrengés után öt nappal - közölte csütörtökön egy amerikai mentőcsapat.
Az ipari termelői árak márciusában 2,4 százalékkal csökkentek 2014 azonos hónapjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Élve szabadítottak ki Katmanduban a romok alól egy tizenéves fiút a pusztító nepáli földrengés után öt nappal - közölte csütörtökön egy amerikai mentőcsapat.