Jelentősen csökkent Ukrajna gázimportja Magyarországon át azután, hogy a Moszkvával kötött megállapodás értelmében Kijev olcsóbban kapja az orosz földgázt a következő három hónapban, mint az előző negyedévben és olcsóbban, mint amit az európai szállítók kérnek.
A Budapest Honvéd nyerte a Felcsúton rendezett Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, miután a fináléban tizenegyesekkel legyőzte a Real Madridot. A fővárosi együttes negyedszer diadalmaskodott az U17-es csapatok számára nyolcadik alkalommal kiírt viadalon.
Nincs olyan biztosítás, ami az ittasan közlekedő károkozókért helytállna - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Miközben Európában még zárva tartanak a fontosabb tőzsdék, addig Amerikában ma már van kereskedés. Emelkedésekkel indult a hét, a piacok még a befektetők még a pénteki munkaerőpiaci adatokra...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a Fidesz-KDNP kampányígéreteit kifogásoló beadványt hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy a választási kampányban elhangzó ígéretek a véleménynyilvánítás szabadságába tartoznak.
New York - Engedélyt adott egy manhattani bíró egy New York-i asszonynak, hogy a Facebook-üzenetben nyújtsa be válókeresetét. A nő lesz az első személy, aki hivatalosan használhatja az internetet a válás elindítására.
Sokan izgatottan várták tavaly annak az árjegyző cégnek a tőzsdei kibocsátását, mely az elmúlt években elképesztően nyereségesen működött, 5 év alatt ugyanis alig volt olyan nap, amikor veszteséget...
A francia különleges erők Mali északi részén kiszabadítottak egy holland férfit, akit még 2011-ben raboltak el szélsőséges iszlamista fegyveresek - jelentette be hétfőn a francia kormány. Nincs viszont hír arról a két emberről, akiket ugyanakkor fogtak el az emberrablók.
Tegyünk egy kört Tatán, a tavak, vízimalmok, hangulatos fesztiválok városában! A tatai Öreg-tó éke a vár: a falak romjaiból tisztán kivehető az egykor fontos szerepet betöltő, négytornyú vízi vár alaprajza. Amit ma látunk belőle, az volt valaha a déli szárny. Benne kiállítás mutatja be a vár, a környék és a tatai céhek történetét. Kapcsolódó írásaink: Hangulatos kirándulások vonattal – 3 tipp…
Román és spanyol cégek konzorciuma fejezheti be az észak-erdélyi autópályának a magyar-román államhatár közelében levő Borstól Berettyószéplakig (Suplacul de Barcau) terjedő szakaszát – közölte hétfőn honlapján a romániai Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR).
Miközben Európában még zárva tartanak a fontosabb tőzsdék, addig Amerikában ma már van kereskedés. Emelkedésekkel indult a hét, a piacok még a pénteki munkaerőpiaci adatokra reagálnak.Drágult az...
Közel 6%-ot emelkedett ma az olaj árfolyama. Az emelkedést segíti, hogy Szaúd-Arábia ismét árat emelt az ázsiai értékesítéseire, de a dollár gyengülése is felfelé hajtja. Ezzel nagyjából le tudta...
Őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolc éves kislányát.
Míg olcsóbb lett a benzin és a gázolaj ára is a mediterrán piacokon, de közben gyengült a forint, mit hoz mindez a benzinkutakra? A GKI Energiakutató most is közreadta eheti előrejelezését, melyből kiderül, merre mozdulhatnak a héten az üzemanyagárak.
Egy családi ház tetején landolt eddig tisztázatlan körülmények között egy siklóernyős Budapest harmadik kerületében, az Erdőalja úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn a honlapján.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy ismeretlenek megrongálták a holokauszt-túlélőkről szóló fotókiállítást Budapesten, húsvét vasárnapján
Fehéroroszországban bírsággal sújthatják azokat, akik hosszú ideig nem találnak munkát. A köznyelvbe munkanélküli-adóként bevonult teher bevezetése része egy sor korlátozásnak, ezek egyike bizonyos ágazatokban betiltotta az alkalmazottak felmondását – írja a napi.hu.
Fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök az utakon. A húsvéti koccintások után ugyanis mindig sok a baleset. Ezért most is főleg az ittas vezetőket próbálták kiszűrni.
Cserhát. Vulkánok és várak titokzatos tája a kirándulást szeretőknek. Vulkánok és várak titokzatos tája a kirándulást szeretőknek. A Salgótarján melletti Szilváskő maga a felfedezésre váró kaland. Az itt lévő tanösvényt gyerekeknek is könnyű megjárni. Elemózsiát a hátizsákba, iránytűt a kézbe és irány a vulkán! Kinek? Családok kamasz gyerekekkel, párok, nagyobb társasággal. Mikor? Tavasztól…
Aki szeret többé-kevésbé épen megmaradt várakat felkeresni és a jó bort sem veti meg, annak Zemplénben a helye. Aki szeret többé-kevésbé épen megmaradt várakat felkeresni és a jó bort sem veti meg, annak Zemplénben a helye. Mesébe illő Boldogkő vára, ahol teljesen beleélhetjük magunkat egy középkori várúr életébe. A gyerekeknek nagy élményt nyújt a muhi csatát bemutató, óriási terepasztal, és…
Őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolc éves kislányát.
A Donyec-medencében kirobbant szakadár felkelés kizárólag annak köszönhette sikerét, hogy Oroszország támogatta, és az orosz titkosszolgálatok aktívan részt vettek benne - vélekedett Volodimir Feszenko ismert ukrán politológus, a Penta politikai kutatóközpont vezetője hétfőn, a kelet-ukrajnai konfliktus kitörésének első évfordulóján az MTI kijevi tudósítójának adott nyilatkozatában.
A nemzetközi közösség beavatkozását szorgalmazta a keresztények üldözésének és legyilkolásának megfékezésére Ferenc pápa. Maliban kiszabadítottak a francia erők egy holland férfit, aki 4 éve esett szélsőséges iszlamisták fogságába. Olaszország északkeleti részén, Mestre városában fogták el a törökországi túszejtés megszervezésével gyanúsított 45 éves, török-osztrák kettős állampolgárságú férfit. A…
Zalaegerszeg - Énekes madarakat fogott be és tett ki kalitkákban csalinak egy illegális madarász, hogy ragadozó szárnyasokat, főképp karvalyokat zsákmányoljon.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a Fidesz-KDNP kampányígéreteit kifogásoló beadványt hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy a választási kampányban elhangzó ígéretek a véleménynyilvánítás szabadságába tartoznak
Húsvéti állatstopot kérnek az állatvédők. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy házi kedvencet utcára kitenni Magyarországon bűncselekménynek számít. Ezért, és az állatok védelmében azt kéri: mindenki fontolja meg, vásárol-e élő állatot ajándéknak az ünnepre.
Miközben Európában még zárva tartottak hétfőn a fontosabb tőzsdék, addig Amerikában már volt kereskedés. Az irányadó indexek fél százalék feletti emelkedésekkel zártak, a befektetők a kamatemelés...
Csehország támogatja az energetikai unió kialakítását, mert az számára nagyobb biztonságot, megbízhatóbb energiaszállításokat jelentene, segítené az energetikai rendszerek nagyobb mértékű összekapcsolását - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, miután csütörtökön Prágában tárgyalt Marek Sefcoviccsal, az Európai Bizottság energetikáért felelős alelnökével.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azt követeli, hogy a humanitárius szervezetek képviselői szabadon bejuthassanak a Damaszkusz déli részén lévő Jarmúk menekülttáborba, és onnan biztonságban evakuálhassák a benn rekedt civil palesztin menekültek ezreit
Traian Basescu korábbi román államfő élesen bírálta hétfőn este országának korrupcióellenes ügyészségét, amely szerinte visszaéléseket követ el a gyakori előzetes letartóztatásba helyezésekkel, és szorgalmazta az ügyészek és a bírák felelősségre vonásának lehetővé tételét