A Miniszterelnökség megvizsgálja annak jogi lehetőségét, hogy hogyan lehet falat húzni a közbeszerzések kapcsán a pályázat megírója, a közbeszerzés lebonyolítója és a projekt végrehajtója közé annak...
Benyújtotta lemondását szerdán Klavdija Markez szlovén oktatási miniszter, miután a szlovén sajtó kiderítette, hogy kisdoktori dolgozatában plágiummal élt. Mindössze két napot töltött posztján.
Hiába dönt történelmi rekordokat a DAX index, ennek senki sem örül felhőtlenül. Az Alapblog.hu-nak nyilatkozó tőzsdei viselkedéskutató, a korábban deviza- és értékpapír-kereskedőként is ismert Joachim Goldberg tapasztalatai szerint a portfoliókezelők Európa-szerte azért imádkoznak, hogy jöjjön már valamiféle korrekció, mert lassan összetöri a lelküket ez a sok történelmi csúcs.
A Danubius Hotels Nyrt. igazgatósága azt javasolja az április 23-ra összehívott éves rendes közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2014. évi eredmény terhére - derül ki a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
A köztársasági elnök nem hivatalos munkaebéden fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt Tihanyban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda esti híradójában.
Mivel az Európai Bizottság soha nem adott pénzt az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építkezésére, mert azt eleve túl drágának találta, így nem is vizsgálja a pénz...
Az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott tárgyalások továbbra is produktívak, de még mindig vannak "hézagok" - jelentette ki szerdán Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Az Egyesült Államok továbbra is jó úton halad afelé, hogy júniusban vagy szeptemberben kamatot emeljen - jelentette ki Dennis Lockhart, az Atlantai Fed elnöke szerdán. Szerinte ugyanis az első...
Felesége és hét városatya kísérte el négy éve Kaliforniába Balázs Árpád volt siófoki polgármestert. A meghívás két embernek négy napra szólt, ebből lett kilenc embernek két hetes kiruccanás, közpénzből. Igaz, napidíjat nem vettek fel. Siófok jelenlegi polgármestere feljelentést tett. Az előző polgármester tagadja a vádat.
Nincs minden héten ilyen szép kapásgól, mint amilyet Aojama Tosihiro lőtt kedden Üzbegisztánnak a japán válogatott hazai felkészülési meccsén (5-1). Teli rüszttel, harmincról lőtte el... mintha cérnán húzták volna a bal felsőbe! Vahid Halilhodzic mester majd kibújt a bőréből! Nézd meg videón!
Az Együtt szerint Győr városának egymilliárd forintja, míg Vecsésnek 200 millió forintja került veszélybe a Quaestornál tartott állampapírjaik miatt. A győri önkormányzat szerint nincs veszélyben a befektetett pénz, az ugyanis államilag garantált.
Nem hiába utazott olyan messze a megtekintésügyi és vidékfejlesztési miniszer. A KazAgro Holding és az Eximbank előszerződése magyar agráripari cégek kazah piacon való megjelenését segítheti. Kazahsztán a világ egyik legnagyobb búzatermesztője, egyben – mint azt a vonatkozó wikipédia lapról megtudtam – itt … Folytatás
A Magyar Posta csoport tagja, a JNT Security Kft. láthatja el a takarékszövetkezeti integrációban részt vevő szervezetek jelentős részének értékszállítási feladatait - közölte a Magyar Posta és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) szerdán az MTI-vel. Az integráció egyebek mellett a hitelezési aktivitás növelését, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának fejlesztését segíti.
Kétezer dolgozónak, vásárlónak és turistának, valamint a brit Legfelső Bíróság munkatársainak kellett elhagynia Holborn környékét szerda délután - írja a vs.hu.
A Szolnoki Főiskola négy szakot hirdetett meg új, gyakorlatorientált formában: a jelentkezők a műszaki menedzser, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, a pénzügy és számvitel, valamint a turizmus-vendéglátás szakon választhatják a duális képzést 2015 szeptemberétől - közölte a felsőoktatási intézmény rektora az MTI-vel.
Eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben - közölte a Klubrádió műsorában szerda délután a fővárosi főügyész, emlékeztetve arra, hogy az ügyben tett feljelentés 150...
Benyújtotta lemondását szerdán Klavdija Markez szlovén oktatási miniszter, miután a szlovén sajtó kiderítette, hogy kisdoktori dolgozatában plágiummal élt
Noha a Volkswagen Beetle továbbra sem ér el hatalmas sikereket a világpiacon, a németek nem riadnak vissza attól, hogy még több pénzt költsenek rá. Ezúttal rögtön négy – két kupé és két kabrió – különleges, egyelőre csak koncepcióként létező változatot visznek New Yorkba, hogy ezekkel próbálják meg elhódítani a vásárlók szívét.
A mai nap folyamán a Dacia vezetősége bejelentette, hogy egészen pontosan egy év múlva, 2016. április elsején egy olyan típust mutatnak be, amivel az egész világot a feje tetejére állítanák: nem másról, mint egy méregdrága luxuslimuzinról szól a fáma, ami egyenesen a Mercedes-Maybach S-osztály ellen szállna ringbe.
Bár hazánkban sajnos nem elérhetőek a Cadillac modelljei, tőlünk nyugatabbra, Európa néhány országában gond nélkül hozzájuthatunk hivatalos úton az amerikai márka autóihoz, amik nagyon szeretnének versenyezni az öreg kontinens patinás prémiumgyártóinak portékájával. Ennek alátámasztására a New York-i Autószalonon be is mutatkozik a Cadillac legnagyobb luxusszedánja, a CT6, melyről az internetnek…
Mindeddig az alig 1-2 hónapja bejelentett, és a márciusi Genfi Autószalonon debütált Porsche Cayman GT4-et tartottuk a piac legizgalmasabb élményautójának (már ha a kis féltonnás ’szöcskéket’, mint például a Caterham modellek, nem számoljuk), azonban úgy néz ki, hogy a Porsche most rátett még egy lapáttal: leleplezte a Boxster Spydert, vagyis a középmotoros roadster széria csúcsmodelljét. Bár…
A Mercedes-Benz mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektet SUV kínálatára, mely a nagy átkeresztelések mellett nemrég egy új szegmensbe is belépett, méghozzá a GLE Coupé képében. Mindeközben GLE néven frissült az ML is, és hamarosan érkezik a GLK utódja, immár GLC betűhármassal. Ezzel még mindig nem elégedett meg a csillagos gyártó, és megmutatta nekünk következő tervét, mely egy kisebb terep-kupét…
A New York-i Autószalon ma nyitotta meg kapuit, s mivel Amerika egyik legfontosabb autós eseményéről beszélünk, nem meglepő, hogy számos gyártó itt leplezi le legfrissebb modelljeit. A Lexus is így tett az RX-szel: a japánok nagyobbik SUV-ja a tengerentúlon, vagyis legfontosabb piacán mutatkozott be.
Tesztautónk indulómodell, nyakában mégis 23 milliós árcédula lóg. Valamit nagyon tudnia kell a nemrégiben frissült Mercedes-Benz CLS 170 lóerős kiadásának, hogy ezt megindokolja. A négyajtós kupé nem hazudtolja meg magát, és a világ legfejlettebb segédrendszereit felmutatva igyekszik a csúcsra törni.
Vallomást tett Tarsoly Csaba a Quaestor-ügyben - közölte a cégcsoport tulajdonosának és vezetőjének jogi képviselője az MTI-vel szerda este. Papp Gábor annyit mondott, hogy ügyfele a nap...
A címvédő Újpest és a Videoton biztosította helyét szerdán a legjobb négy között a labdarúgó Magyar Kupában. A két gárda egymással meccselhet a döntőért.
"Az ajánlatot tegnap kaptam és rövid megfontolás után úgy döntöttem, hogy elfogadom" - mondta az exkormányfő, aki a jövőben az ukrán államfő külügyi tanácsadóinak egyike lesz
Klavdija Markez két napja lett csak oktatási miniszter. Egyből kiderült róla, hogy plagizálta a kisdoktori dolgozatát. Elődje, Stanka Setnikar Cankar azért mondott le még márciusban, mert fizetése mellett az elmúlt évtizedben nagy pénzösszegeket vett fel állami intézményektől tanácsadás címén.
"Követjük Kazahsztán példáját" - jelentette ki Orbán Viktor. A kínai dominanciájú világbankhoz egyébként Németország és Franciaország is csatlakozott, az USA és Japán nem.
Három héttel a botrány kirobbanása után a példás gyorsasággal dolgozó hatóságok kihallgatták a Quaestor vezérét. Papp Gábor ügyvéd annyit mondott az MTI-nek, hogy Tarsoly Csaba a nap folyamán “részletes, hosszú vallomást tett”.
Már március közepén körbezárták az ISIS által kontrollált várost. Az iraki kormány akkor három napra saccolta, mire visszaveszik a várost, de végül két hétnél is több kellett. A győzelemmel megnyílhat az út Moszul felé. (BBC)