A tárcánál március 4-én nyújtotta be lemondását Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, miután ismerősének cégével világíttatta át a végrehajtói kamara informatikai rendszerét. Ő egyébként a személyét ért “megalapozatlan és méltatlan támadásokra” hivatkozott. Vízkelety Mariann jogász, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium … Folytatás
Az energiaitalok önmagukban nem veszélyesek, a koffein túladagolása azonban a fiataloknál, fiatal felnőtteknél és a szívbetegséggel élő felnőtteknél életveszélyes ritmuszavart okozhat.
Őrizetbe vettek két amerikai állampolgárságú nőt New Yorkban, akik robbantásos merénylet elkövetésére készültek az Egyesült Államokban - derült ki egy brooklyni bíróságon csütörtökön benyújtott feljelentésből.
Hathavi csökkenést megfordítva februárban havi szinten 0,2 százalékkal növekedtek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint.
A fogyasztói árak csökkenése és a devizahitelek forintkonverziója csökkentette a háztartások sérülékenységét, ez pedig további teret enged az MNB-nek a kamatcsökkentésre - mondta el Pleschinger Gyula...
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal - jelentették be az akciót szervező szakszervezetek csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei Budapesten végeztek jövedéki ellenőrzést, amikor az egyik telephelyen lévő légópincéből olasz habzóborral (prosecco) és minőségi borral teli dobozok kerültek elő. A pénzügyőrök a több mint 22 millió forint értékű adózatlan borokat lefoglalták.
A meteorológiai szolgálat szerint durva szél kísérte a frontátvonulást. A Balaton környékén átmenetileg 100-110 km/h körüli széllökések kísérik az átvonuló frontot és a hozzá kapcsolódó záporokat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
Czinkóczi Sándor kollégámmal együtt búcsút intünk. A viszontlátásra, holnap Botos kolléga kezdi a reggelt. Ne feledjék, péntek lesz, de milyen péntek?! (Nagy-).
Ma délután hivatalosan is bebizonyosodott az, amiről régóta megy a találgatás: a Cégközlöny hirdetményben tette közzé, hogy a kötvénykibocsátásokat végző Quaestor Financial Hrurira Kft. március 19-én...
Ma délután hivatalosan is bebizonyosodott az, amiről régóta megy a találgatás: a Cégközlöny hirdetményben tette közzé, hogy a kötvénykibocsátásokat végző Quaestor Financial Hrurira Kft. március 19-én...
Csökkenthette az egykori moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének értékét az, hogy az orosz állam engedélye nélkül nem volt eladható - mondta a büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszéken meghallgatott szakértő, aki azonban ezt a körülményt eddig nem vette figyelembe.
Ma délután hivatalosan is bebizonyosodott az, amiről régóta megy a találgatás: a Cégközlöny hirdetményben tette közzé, hogy a kötvénykibocsátásokat végző Quaestor Financial Hrurira Kft. március 19-én...
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint továbbra sem lehet tudni, mikor, ki, milyen feltételekkel fizeti ki a Quaestor-ügy károsultjainak jogos követeléseiket. Tóbiás József csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a pénzügyi felügyelet elégtelen működése miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is részt kell vennie a kártalanításban.
Telki — További öt évre kapott bizalmat Csányi Sándor (62), a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke. Az MLSZ éves közgyűlésén a szervezet vezetője mellett új elnökséget is választottak, amelyben végre helyet kapott egy korábbi kiváló labdarúgó, Nyilasi Tibor (60) is.
Budapest — Tíz- és százmilliót fizettetne ki ügyfeleivel a Buda-Cash brókerház, amelynek ügyében egyebek mellett csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
Márciusban 305 milliárd forintos mennyiséggel, az eddigi legnagyobb bruttó lakossági állampapír-értékesítését könyvelte el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - közölte az ÁKK csütörtökön az MTI-vel.
Sorra érkeznek telelőhelyeikről a vándormadarak, közöttük a fehér gólyák (Ciconia ciconia) is: a Nógrád megyei Ipolyvecén jeladóval ellátott, Veca nevű öreg madár csütörtökön délután tért vissza a fészkére - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t.
Fokozott rendőri ellenőrzés lesz az utakon a hétvégén. Elsősorban az ittas autósok kiszűrése a cél, a rendőrség szerint ugyanis a húsvéti locsolókat előszeretettel kínálják alkohollal, ami aztán balesetekhez vezethet. Tavaly egyébként több mint 26 ezer embert szondáztak meg az utakon, ebből több mint 600 esetben voltak ittasak a sofőrök.
Barack Obama amerikai elnököt is szeretné vendégül látni közelgő 117. születésnapján Gertrude Weaver, aki minden bizonnyal a világ legidősebb embere lett, miután szerdán, nem egészen egy hónappal 117. születésnapja után Japánban elhunyt Okava Miszao asszony, az eddigi hivatalos korrekorder.
Nagyszombaton indul a menetrendszerinti személyhajózás a Balatonon Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint Fonyód-Badacsony útvonalon. A Balatoni Hajózási Zrt. idén sem emelt árakat - tudatta Halmos Gábor, a cég vezérigazgatója.