A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Rajka térségében egy kisbuszban több mint 57 millió forint értékű hamis parfümre bukkantak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás.
A római Szent Péter bazilikában Krisztus kereszthalálának emlékére bemutatott nagypénteki szertartáson a kenyai egyetemen lemészárolt 147 keresztény áldozatról emlékeztek meg
Hidegzuhanyként ért több nem állami szakiskolát, hogy jövőre már nem taníthatnak ingyenesen egyes szakmákat. Mindez ráadásul azután derült ki, hogy a fiatalok már beadták a jelentkezésüket a választott középiskolába. Három hét maradt arra, hogy az iskolák az állammal megállapodjanak, ha nem sikerül, el kell küldeni a gyerekeket. Az atv.hu száguldó riportere járt utána a kialakult helyzetnek.
Először tölti be arab nő az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki tisztségét. A jordániai Dina Kauar a Közel-Keletre, valamint a nőknek és a fiataloknak a béke és a biztonság elérésében játszott szerepére összpontosító programot hirdetett meg áprilisra, hazája soros elnöksége idejére
Barack Obama amerikai elnök a következő héten találkozik kubai kollégájával, Raúl Castróval az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) panamai csúcstalálkozóján - közölték diplomáciai források.
Az Ofgem energiaszabályozó hatóság vizsgálata során megállapította, hogy az energiaóriás jogtalanul állapított meg "kilépési díjat" azon ügyfelek terhére, akik szolgáltatót váltottak és a megengedettnél magasabb díjat számlázott részükre
Krisztus kereszthalála és föltámadása megmutatta, hogy a teremtő és megváltó Isten nem feledkezik meg az emberiségről, és minden tragédia, minden emberi és történelmi bukás után is hazavár mindenkit, és örök boldogságot készít - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét üzenetéről az MTI-nek
A Főgáz ügyfelei már a nemzeti közműszolgáltatás keretében veszik igénybe a gázszolgáltatást, a váltást azoknak kell kezdeményezniük, akiknek nem az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó Főgáz biztosítja a földgázt.
Megkezdődött a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház diagnosztikai központjának építése, a 420 millió forintos uniós forrásból megvalósuló beruházás kivitelezése a tervek szerint az idén ősszel ér véget - közölte az intézmény főigazgatója az MTI-vel.
Húsvétkor nem csak a lélek, hanem a test feltámadását is ünnepeljük -- mondta Erdő Péter bíboros, a Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke az InfoRádiónak.
A csehek egyáltalán nem szeretnék, hogy tovább erősödjön a fizetőeszközük, de ez ellen szokványos módszerekkel már nem tudnak tenni. A jegybankjuk ezért inkább fenyegető üzeneteket küldözget, a...
A rendőrség keresi az M7-esen, pénteken történt halálos baleset szemtanúit. a balesetben két gyerek sérült meg, egyikük annyira súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
Oroszország kész fegyverekkel támogatni Tádzsikisztán hadseregének és határainak megerősítését az Iszlám Állam (IÁ) és az Afganisztánból Közép-Ázsia felé törő szélsőségesek elleni védelem érdekében - írta pénteki számában a Kommerszant című orosz napilap.
Közleményt adott ki a Fidesz parlamenti frakciója, amiben arra kér minden politikai pártot, hogy a húsvéti időszakra függessze fel politikai akcióit. “Legyünk tekintettel az ünneplőkre és hagyjuk békében ünnepelni az embereket”. És áldott, békés, húsvéti ünnepeket kívánnak mindenkinek.
A Quaestor-károsultak kétségbeesetten keresik annak lehetőségét, hogy visszaszerezzék pénzüket. Veszprémben az egyik iskola nagytermében jöttek össze csütörtök este. A parázs hangulatú fórumon a károsultak sokszor egymással sem értettek egyet. A megbeszélés többször politikai vitába torkollott. Részletek a videóban.
Budapest - Munkát munkára halmoz, ezért szinte semmi ideje nincs szerelmére és hét hónapos kislányára Molnár Ferenc Caramelnek (33). Az énekes azonban úgy döntött, ezzel az évvel vége a hajtásnak, jövőre biztosan visszavesz a tempóból, ami saját bevallása szerint sem egészséges.
A rendőrség keresi az M7-esen, pénteken történt halálos baleset szemtanúit. a balesetben két gyerek sérült meg, egyikük annyira súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
A német belügyminiszter a mostaninál szigorúbban ellenőriztetné a schengeni övezeten belüli repülőjáratokra felszálló utasok személyazonosságát. A tárcavezető azt mondta, kötelezővé tenné, hogy személyazonossági igazolvánnyal vagy útlevéllel lehessen csak utazni. A bejelentés elsőre furcsának tűnhet, hiszen a reptereken jelenleg is elkérik az utazók okmányait, ám ezek az ellenőrzések nem hatósági…
A harmadik kiemelt Andy Murray és a címvédő, világelső Novak Djokovics is egyaránt két játszmában győzte le elődöntőbeli ellenfelét az 5,381 millió dollár összdíjazású miami keménypályás tenisztorna férfi versenyének pénteki játéknapján.
Az 59 éves ceglédi férfi tegnap este egy helyi kocsmában a nála lévő késsel akart pontot tenni a kialakult vita végére. Három vendéget meg is szúrt, az egyikük olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházban meghalt. A ceglédi rendőrök 10 … Folytatás