Az MSZP álságosnak tartja, hogy egyszeri juttatásként csaknem hétszázmillió forintnyi jutalmat utalnak ki húsvétra a kormányhivatalok és a járási hivatalok dolgozóinak, többi között azzal az indoklással, hogy az elmúlt években több sikeres átalakítást, fejlesztést valósítottak meg - mondta Bangóné Borbély Ildikó.
A Népszabadság szerint a Quaestor-ügyben várhatóan csak a jogerős büntetőítélet után lehet számítani kártérítésre. A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy még mintegy 3 millió tonna gabona-exportárualap - 1 millió tonna búza és 2 millió tonna kukorica - van az országban.
Gyengült kissé hétfő esti árfolyamához képest a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, erősebben áll viszont az ünnepek előtti utolsó magyarországi kereskedési napon tartott árfolyamánál.
Gyengült kissé hétfő esti árfolyamához képest a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, erősebben áll viszont az ünnepek előtti utolsó magyarországi kereskedési napon tartott árfolyamánál.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a nagypéntek miatti csonka héten több mint felére esett az előző hetihez képest, a vezető részvények árfolyamai vegyesen teljesítettek, a BUX értéke kismértékben nőtt. A BÉT részvényszekciójának forgalma 36,8 milliárd forint volt az előző heti 88,2 milliárd után. A BUX 0,19 százalékkal emelkedett egy hét alatt, csütörtökön 20 002,45 ponton zárt.
Pakisztáni vadászgépek légicsapásokban megöltek legalább hét lázadó fegyverest az ország északnyugati, törzsi vidékén - jelentette be kedden a hadsereg sajtószolgálata.
Megállíthatatlanul zuhan a Samsung nyeresége - derült ki a társaság ma reggel közzétett előzetes első negyedéves számaiból. A dél-koreai mobilgyártó működési eredménye a harmadával esett a...
A kreatív és kulturális iparág az unió egyik húzóágazata - ez derült ki az "Ernst and Young" kutatásából. A szektorban ötször annyian dolgoznak, mint az autóiparban; és itt a legtöbb a 30 év alatti fiatal. A magyar döntéshozók azonban az elmúlt években többször is haszontalannak minősítették a felsőoktatásnak ezt a részét. A kormányzat szerint ugyanis rossz befektetés ezeket a szakokat támogatni.
London után Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen van Európa második legnagyobb bionikai kutatócsapata. Bionikus szemüvegen, robotlábon, bőrdiagnosztikai eszközökön és még kompakt sörfőző gépen is dolgoznak az ITK jelenlegi és volt hallgatói, kutatói.
A legmegdöbbentőbb fejlemény, hogy az egyik kenyai kormánytisztviselő gyereke is részt vett a mészárlásban, aki szintén az egyetemre járt - nyilatkozta a CNN-nek az afrikai ország külügyminisztere, Amina Mohamed.
Miközben a világ képtelen megemészteni Andreas Lubitz, a zavaros elmeállapotát eltitkoló német pilóta szörnyű tettét, a lengyelek még mindig az 5 évvel ezelőtti, Szmolenszk melletti tragédiával foglalkoznak, melyben Kaczynski elnök és a katonai vezetés színe-java életét vesztette. Megtudjuk-e valaha, mi volt a teljes igazság?
A Brooklyn Nets hazai környezetben magabiztosan nyert a Portland TrailBlazers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyetlen hétfői mérkőzésén.
Az előttünk álló héten a görög adósságrendezéssel kapcsolatos hírekre és az olajár alakulására érdemes figyelni. Előbbi azért nagy sztori, mert ha a trojka és a görög kormány nem tud megállapodni,...
Jelentősen emelkedhet az 1500 lakosnál kisebb és az 5-10 ezer fő közötti települések polgármestereinek fizetése egy fideszes törvénymódosító indítványnak köszönhetően, ami a Világgazdaság szerint 2,5 milliárdba kerülne.
A szerteágazó feladatokkal nem áll összhangban a kistelepülési vezetők alacsony bérezése, ezért azok differenciált visszaemelésére adott be a minap törvénymódosító javaslatot a fideszes Boldog István...
Az első negyedévben több mint 33 ezer kérelmezőt regisztrált a magyar menekültügyi hatóság - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója az M1 aktuális csatorna híradójában.
Sikeres pályázat esetén a Miniszterelnökség nem zárja ki, hogy uniós források bevonásával rendezze meg a 2024-es nyári olimpiát Budapest, igaz, a kohéziós alapokból elsősorban nem sportlétesítményekre, hanem infrastrukturális fejlesztésekre igényelhetne pénzt - számol be keddi cikkében a Napi Gazdaság.
Félmilliárd euróval nőttek a nemzetközi tartalékok márciusban a februári 1,824 milliárd euró csökkenés után - jelentette kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
London – Erre talán még Manuel Pellegrini (61) menedzser sem gondolt: a Crystal Palace otthonában is kikapott a Manchester City, így már a dobogóról is leszorult az angol bajnok.
Az első negyedévben több mint 33 ezer kérelmezőt regisztrált a magyar menekültügyi hatóság - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója az M1 aktuális csatorna híradójában.