Előre be nem jelentett látogatást tett egy Szíria területén található, török kézben lévő mauzóleumban Ahmet Davutoglu török miniszterelnök vasárnap - közölte a politikus hivatala.
Tragikomikus, ám az érintettek számára annál felháborítóbb eset történt a berettyóújfalui kórházban: két részeg beteghordó egy alvó beteget próbált elvinni egy elhunyt helyett a kórteremből. Fegyelmi eljárás indult ellenük.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport terjeszkedésének és a balkáni térség destabilizációjára tett kísérletnek is nevezik szakértők azokat az eseményeket, amelyek a közelmúltban Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában történtek.
Ittas betegszállítók elejtettek egy halottat a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban péntekről szombatra virradó hajnalban - közölte az RTL Klub híradója vasárnap este.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Siemens ellen is próbált kémkedni, felhasználva a német külföldi hírszerző szolgálattal (BND) folytatott együttműködés lehetőségét - írta a Bild am Sonntag (BamS) című vasárnapi német lap
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, miután a Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi fináléjában legyőzte a norvég Larvik csapatát.
A szociáldemokrata párt (SPD) győzelmét jelzik a németországi Brémában vasárnap rendezett tartományi törvényhozási választás után megjelent eredménybecslések
Összefogtak a Sínai-félszigeten élő beduin törzsek a régióban tevékenykedő terrorcsoportok ellen; a törzsek és nagycsaládok méltóságai egy vasárnap tartott rendkívüli találkozón állapodtak meg a szélsőségesek elleni közös fellépésről.
A Macedónia északi részén lévő Kumanovo körüli lövöldözésben közel kéttucat ember halt meg, mondta el a macedón belügyminisztérium szóvivője. A halottak közül 14-en a hivatalosan már évekkel ezelőtt feloszlatott koszovói albán felszabadítási hadsereg, az UCK egyenruháját viselték, a többiek pedig … Folytatás
Csaknem huszonkétezren emlékeztek meg vasárnap a felső-ausztriai Mauthausenben az egykori koncentrációs tábor felszabadulásának hetvenedik évfordulójáról
Éves fizetése felét ajánlotta fel a nepáli földrengés áldozatainak Cristiano Ronaldo, a Real Madrid világklasszis focistája egy alapítványon keresztül – írja az Index
Az Európai Unióba érkező menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóta bevezetését javasolja az Európai Bizottság (EB) - értesült a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Budapest — Folyamatosan kereste és támogatta apja, H. Ernest az egy hete meggyilkolt Nancyt (†19). Mint megírtuk, a halálra késelt escortlány vérbe fagyott holttestére anyja talált rá lakásukban, miután hazaért a sétából.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Siemens ellen is próbált kémkedni, felhasználva a német külföldi hírszerző szolgálattal (BND) folytatott együttműködés lehetőségét - írta a Bild am Sonntag (BamS) című vasárnapi német lap
A szociáldemokrata párt (SPD) győzelmét jelzik a németországi Brémában vasárnap rendezett tartományi törvényhozási választás után megjelent eredménybecslések
Összefogtak a Sínai-félszigeten élő beduin törzsek a régióban tevékenykedő terrorcsoportok ellen; a törzsek és nagycsaládok méltóságai egy vasárnap tartott rendkívüli találkozón állapodtak meg a szélsőségesek elleni közös fellépésről
II. Erzsébet királynő vasárnap a londoni Westminster apátságban részt vett a náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából rendezett ceremónián.
Az idei Bécsi Motor Szimpózium ezen a héten, egészen pontosan május 7-8. között került megrendezésre immár 36. alkalommal, a tudományos rendezvény pedig idén is számos érdekességet tartogatott a jövő motorgyártása kapcsán.
Ittas betegszállítók elejtettek egy halottat a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban péntekről szombatra virradó hajnalban - közölte az RTL Klub híradója vasárnap este.
Tizenöt nap rejtőzködés után kézre kerítették Gilberto Benitez Zarate-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta saját tízéves, 34 kilós nevelt lányát, aki most öt hónapos terhes. Az abortuszt továbbra sem engedélyezik a katolikus országban, még ilyen, életveszélyes esetben sem. (AFP / Sky … Folytatás
A közlekedési infrastruktúra beruházások jelentős felgyorsítása mellett a régészeti munkákat is felgyorsítja a nemzeti fejlesztési miniszter törvénymódosító javaslata, amely egyben garantálja a nemzeti történelmi és kulturális örökség megőrzését is - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében, reagálva az LMP aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra
Több tízezer gázfogyasztó már megindította átlépését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez, ugyanakkor az állami közműszolgáltató tényleges fogyasztóinak száma eddig csupán ezres nagyságrendű, mivel az átlépési folyamat több hétig tart - tájékoztatta a közműszolgáltató az MTI-t.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Siemens ellen is próbált kémkedni, felhasználva a német külföldi hírszerző szolgálattal (BND) folytatott együttműködés lehetőségét - írta a Bild am Sonntag (BamS) című vasárnapi német lap.