Várhatóan néhány napon belül újra forgalomba áll Szegeden a mintegy három hete leállított Ikarus-Skoda-troliflotta - közölte a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.
A román kormány eltörli a borravaló néhány napja bevezetett megadóztatását, ehelyett átalányadót vezet be, amely korábban is hatályban volt – jelentette be pénteken Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
Több ezer érdeklődő látogatott el eddig a budapesti Akvárium klubban megrendezett Budapest 3D Printing Days-re, ahol a szakmai programok mellett a nagyközönség is kipróbálhatja a háromdimenziós (3D) nyomtatási technológiát - tájékoztatta Varinex Informatikai Zrt., a csütörtökön megnyílt, szombat estig tartó ingyenes rendezvény egyik résztvevője pénteken az MTI-t.
Néhány éven belül széteshet az egyik legmasszívabb antarktiszi selfjég, a Larsen-B utolsó épségben fennmaradt nagy szakasza a NASA kutatói szerint, akik tanulmányukat az Earth and Planetary Science Letters című szakfolyóiratban publikálták.
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese szerint lelkiismerete tiszta, sem takargatni valója, sem félni valója nincs. A volt politikus erről a TV2 Tények című műsorában beszélt pénteken.
"Megtaláltam a tökéletes edzőpartnert" - írta Twitteren Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja, aki videót is posztolt arról, ahogy ötéves kisfia lelkesen gyakorol vele, és felüléseket csinál a kertben. Erre mondják: az alma nem esett messze a fájától!