A Kereszténydemokrata Néppárt és a kormány eltökélt szándéka, hogy világos keretek között védjék a család intézményét, nem engedve, hogy relativizálják azt
Csaknem minden második önkormányzat, 1491 település indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ingyenes nyári gyermekétkeztetésre kiírt, 3 milliárd forint keretösszegű pályázatán – közölte a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy X
A legtöbb európai tőzsde délelőtt folytatta tegnapi emelkedését, miután Draghi megnyugtatta a piacokat, hogy az EKB továbbra is elkötelezett az eszközvásárlási programmal kapcsolatban, délután...
Húszmilliárd forintot kap 2020-ig a magyar borágazat, az új Vidékfejlesztési Programban a borászat versenyképességének javítása önálló jogcím lesz elkülönített keretösszeggel - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Jakabszálláson.
Már 500 forintért is lehet belépőt kapni a magyar labdarúgó-válogatott soron következő, a litvánok elleni, június 5-én sorra kerülő felkészülési mérkőzésére.
Már 500 forintért is lehet belépőt kapni a magyar labdarúgó-válogatott soron következő, a litvánok elleni, június 5-én sorra kerülő felkészülési mérkőzésére.
Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de a Peugeot tavaly Exalt néven bemutatott egy igencsak érdekes négyajtós kupé tanulmányautót, mely ígéretük szerint sorozatgyártásban is bemutatkozik majd. A látványos négykerekű azóta eléggé feledésbe merült, de most szeretne ismét hallatni magáról, hiszen egyes értesülések szerint a franciák már dolgoznak a szériaváltozaton, mely a 408 GT nevet kaphatná.
Allen Stewart Konigsberg, vagyis Woody Allen nem csupán filmjei, no meg családi botrányai által vált híressé, hanem zseniális bonmotjairól, vicces mondásairól is. Íme a legjobb 15.
Nem vagyok hercegnő, ugyanakkor nincs kedvem másokat szponzorálni. Lami Juli rovata, legújabb rész. Múltkor egy barátom meghívott egy csomó mindenre, amit egy kávézóban fogyasztottam, és annyira szokatlanul éreztem magam, hogy megpróbáltam felidézni, mikor történt ilyen utoljára. Lami Juli rovatának korábbi részeihez kattints ide! Elsőre egy jóképű szakállas fickó ugrott be, aki néhány…
A sátortáborok létrehozása az utolsó lehetőség a menekültek megvédésére attól, hogy az utcára kerüljenek - közölte Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter a menekülthelyzettel foglalkozó, most létrehozott válságstáb pénteki ülése előtt Bécsben
Újra jobb a fejlett részvénypiaci hangulat, és ezzel párhuzamosan fontos technikai vonalak is látszanak a grafikonon, amelyek mind abban segíthetnek, hogy kéthavi mélypontjáról lassan elkezdjen...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei pénteken elfoglalták a nyugat-iraki Ramádi város központját, a dzsihadisták kitűzték zászlójukat a tartományi kormányzat épületére.
Tizenöten kerültek kórházba a napokban egy új, eddig ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.
Helyes táplálkozással támogathatja szervezetét az edzések és a pihenés időszakában is. Ebben a cikkben tippeket olvashat az egészséges és ízletes táplálkozásról az edzés és verseny időszakban.
A régióban élő külföldiek a bürokráciát, a korrupciót és az ügyfél fókusz hiányát kritizálják. 25 évvel a rendszerváltás után több tényező is akadályozza a Kelet-Közép-Európában működő cégek versenyképességét. Egy most közzétett kutatás szerint a régióban dolgozó külföldiek több fontos területen, elsősorban a bürokrácia csökkentésében, a korrupció felszámolásában, az ügyfél orientáltság…
2013 decemberében elvégzett felmérés szerint a világ ötven országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni, hangsúlyozta az AFS Magyarország kuratóriumának elnöke, a European Federation for Intercultural Learning budapesti közgyűlésén.
Utoljára a válság előtt szórtak ki ennyi pénzt a kockázati tőkebefektetők, itthon már egyenesen nem tudnak mire költeni. A jövőről a Venture Capital Summiton beszélgetnek a piaci szereplők.
Tokió – Futótűzként terjed a neten az őrületes játékairól ismert japán AKBingo! című tévéshow legújabb produkciója, amely elvileg állatkínzás, gyakorlatilag viszont senkit sem érdekel, mi lesz az ide-oda fújkált csótánnyal.
Albany – Egy héttel barátja, Stephen Howells (38) beismerő vallomása után, Nicole F. Vaisey (25) is úgy nyilatkozott, részt vett két kislány elrablásában, és szexuális megrontásában.
A sátortáborok létrehozása az utolsó lehetőség a menekültek megvédésére attól, hogy az utcára kerüljenek - közölte Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter a menekülthelyzettel foglalkozó, most létrehozott válságstáb pénteki ülése előtt Bécsben.
Az Európai Uniónak (EU) stratégiai partnerséget kell kialakítani az új gázbeszerzési forrásnak számító Azerbajdzsánnal - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva pénteken Pozsonyban.
Óriási érdeklődés mellett, pezsgő hangulatban gyűlt össze a magyar média- és reklámszakma krémje az idén húszéves Media Hungary-n. A konferencián az összes friss és meghatározó hazai és nemzetközi iparági trend terítékre került: szó volt az online tévézés előretöréséről, a második képernyő fontosságáról, illetve a digitalizáció hagyományos médiára kifejtett, egyre növekvő hatásáról. Konklúzióként…