A Magyarországot érintő nemzetközi egyezmények történetében fontos mérföldkő a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai-magyar kétoldalú egyezmény – mutat rá a MAZARS legfrissebb összefoglalója. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a régóta várt megállapodásnak köszönhetően egyszerűsödnek a másik országban való munkavállalás körülményei,…
Ismét erősödik a lengyel-magyar barátság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Mitrovits Miklós hozzátette: az, hogy a politika nagyon kemény álláspontot foglalt el a magyar politikával szemben, nem volt teljesen összhangban a társadalommal.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 48,7 millió forint bírságot szabott ki a Business Telecomra (BTEL) a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások, illetve közzétételi mulasztások miatt - közölte a jegybank hétfőn.
Azokat, akik a lehető legalacsonyabb fogyasztással tesznek meg egy adott útszakaszt, hypermiler (szabad fordításban mérföldfaló) néven szokás emlegetni. Svájc egyik első ilyen embere Felix Egolf, egy Swiss Airbus 330/340 utasszállító gép egykori kapitánya, aki több hihetetlen ’egy tankolásos’ távolsági rekordot is felállított már különböző Mitsubishi modellekkel, egyebek közt a Härkingen –…
A Győri Audi ETO Linn Jörum Sullanddal kötött szerződést a jobbátlövői posztra. Győrben emellett az utánpótlás edzői kört is bővítik, amelynek keretében a városba érkezik Franciaországból Pigniczki Krisztina, illetve ebben a szerepben folytatja a Klubnál Szepesi Ivett is.
Itt a tavasz, sokan ilyenkor kezdünk újra sportolni, hogy a strandszezonra formába lendüljünk. Ha hosszú kihagyás után hirtelen vágunk bele egy újfajta edzésbe, az ízületeink könnyen megsérülhetnek. Hogyan kerülhetjük el a sportsérülést, mit és hogyan sportoljunk, ha már fáj? Íme néhány praktikus tipp az Ízületőr szakértőitől.
Minden 4. nőnek és férfinak fáj a háta - van, akinek krónikusan, van, akinek minden havi vérzésnél vagy, ha egész nap magas sarkú cipőben billegett. Ha hasogató fájdalmat érzünk a derekunkban, akkor bizony nem sok kedvünk van szexelni. A tudósok azonban kiderítették, hogy milyen pózok a legkellemesebbek hátfájósoknak, illetve melyek tesznek jót a gerincünknek - írja a Frauenzimmer.
Somorjai-Kiss Tibor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) rektora hétfőn jelezte lemondási szándékát rektori megbízatásáról augusztus 31-ei hatállyal Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének - közölte az MTI-vel az egyetem.
Somorjai-Kiss Tibor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) rektora hétfőn jelezte lemondási szándékát rektori megbízatásáról augusztus 31-ei hatállyal Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének - közölte az MTI-vel az egyetem.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris üléshetének hétfő délutáni megnyitásakor Martin Schulz EP-elnök bejelentette: Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelezte azon szándékát, hogy részt vegyen az EP kedd délutáni vitájának abban a szakaszában, amikor a magyarországi helyzet szerepel a napirenden.
A halálbüntetés visszaállításának Orbán Viktor által javasolt "napirenden tartásáról", illetve a menekültüggyel kapcsolatos magyar kormányzati megnyilatkozásokról lesz szó.
Anális szextől esett teherbe egy nő az Egyesült Államokban. A történet nem kamu: az igazán ritkaságszámba menő orvosi esetet egy urológus is megerősítette.
Európában eséssel kezdtek a tőzsdék, de nap közben gyökeres fordulatot vettek, a DAX 1,3 százalékos pluszban zárt. Nálunk maradt a lecsorgás a nap végéig, de csak a Mol-nál volt jelentős az esés. Az euró 309 forint fölé ment. Emelkedett az olaj, majd visszaesett a Goldman Sachs miatt.
A nyitáskori mozdulatlanság után pozitív hangulat alakult ki az amerikai részvénypiacokon, ami különösen az S&P500 és a Nasdaq árfolyamán látszik. Úgy tűnik, a befeketetőket nem csüggesztette le a...
Döntés született az EU-országok védelmi és külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából - zömmel Líbiából - Európába tartó menekülthullám megfékezésére, katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a héten várhatóan még nem módosítja Magyarországra érvényes adósosztályzatát a Fitch Ratings, de a besorolás kilátását javíthatja.
Márciusban 955 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete, s ezzel 229 millióval (31,6 százalékkal) meghaladta az egy hónappal korábbit. Az ország külfölddel szemben finanszírozási képessége - a folyó mérleg és a tőkemérleg együttes bevételi többlete - még nagyobb összeggel, 340 millió euróval (32,4 százalékkal) 1388 millió euróra nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes…
Megkezdődtek hétfőn a találgatások a díjakról a félidejéhez érkezett 68. cannes-i fesztiválon, ahol az újságírók körében eddig három alkotás, köztük Nemes Jeles László Saul fia című filmje emelkedik ki a mezőnyből.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és a Takarékbank osztályzati kilátásait hétfőn a Standard & Poor's, azzal a véleményével...
Mégsem lesz török nagymecset Kőbányán – írja az Index. A lap szerint a török nagykövetségnek nem tetszett a kőbányai terület egy új mecset kialakításához.
Zenélő Budapest címmel fővárosi történelmi helyszíneken rendez ingyenes szabadtéri koncertsorozatot a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vasárnaptól augusztus közepéig.