A reggeli stabil kezdés után délelőtt előbb kissé erősödni tudott a forint a javuló hangulatban, de dél körül jelentős hangulatromlás mutatkozott a vezető nyugati tőzsdéken, így a forinton is löktek...
Délelőtt kis ideig erősödtek az európai részvényindexek, a déli órákban azonban adni kezdték a nyugat-európai részvényeket, a görög adósságrendezéssel kapcsolatos aggodalmak miatt a befektetők ütik a...
Nyilvános eljárási rendszerben születnek a kormány döntései; egy bizonyos értékhatár felett minden pályázati döntésnek át kell mennie a fejlesztési kabineten - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormány döntési mechanizmusait firtató kérdésre hétfőn Debrecenben.
Barcelona - Mesterhármassal javított megítélésén Cristiano Ronaldo (30). A Real Madrid focistájának kínos pletykákra kellene reagálnia, helyete gólokat szerez.
Az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás nélkülözhetetlen az Európa biztonságát is jelentő közel-keleti stabilitás szempontjából - mondta hétfőn telefonon az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Teheránban tárgyalt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel.
Sok az érdeklődő, tájékoztatást kérő megkeresés, de a konkrét panasz kevés ahhoz képest, hogy több mint 2 millió fogyasztó kapott kézhez banki elszámolási értesítőt - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivőhelyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Komoly küzdelmet vív Magyarország az Európai Unióval a menekültpolitikával kapcsolatos magyar álláspont miatt - mondta Orbán Viktor hétfőn Debrecenben.
A párkapcsolat utáni bírósági perek elhúzása sokszor nem más, mint egy lehetőség a betegessé vált kapcsolat fenntartására. Dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus szerint ilyenkor inkább az újrakezdésben kellene gondolkodni.
1990. május 18. péntek: A bonni Schaumburg palotában a két német állam képviselői aláírták a pénzügyi, gazdasági és szociális unió jogi keretét alkotó államszerződést. Hazautazott a magyar katonai küldöttség Moszkvából.
Görögország alig tudott kifizetni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) egy 750 millió eurós adóssághányadot, amely a múlt héten vált esedékessé - írta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde levélváltásából idézve a hétfői Financial Times.
Közös nyilatkozatot fogadott el a NATO parlamenti közgyűlése a szövetség bővítésének jelentőségéről az Országházban tartott tavaszi ülésszak keretében, a képviselők javasolják, hogy az év végig döntsön a NATO Montenegró meghívásáról a szövetségbe.
Róma - Akár komolyabb sérülést is szenvedhetett volna a világ legjobb teniszezője. A szerb Novak Djokovicsnak Rómában a pezsgősüveggel gyűlt meg a baja.
Áprilisban mind a hozamok, mind a tőkebeáramlás pozitív volt a hazai befektetési alapoknál – írja a Bamosz. A fejlett világ tőzsdéi enyhén, a fejlődő világ tőzsdéi jelentősen emelkedtek, de a magyar index ezeket jóval túlszárnyalta. A forint a dollárhoz képest erősödött, az euróhoz képest gyengült.
Ha állásinterjúkra terelődik a szó, nagyon hamar eljutunk igazán “meredek” jogi sztorikhoz. Cikkünkben is egy ilyen olvasható. A munkáltató és a munkavállaló érdeke az interjúk során látszólag ellentétes. Míg a munkavállaló az állás betöltése szempontjából előnyösnek vélt tulajdonságait és csak azokat kívánja bemutatni, addig a munkáltató lehetőség szerint mindent meg akar tudni a jelöltről, néha…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) május 15-én általános hatósági felügyeleti eljárás keretében 250 millió forint pénzbírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re (Telenor) amiatt,...
Euroatlanti integrációs elkötelezettségüket hangsúlyozták és a NATO nyitott ajtók politikájának fenntartását kérték dél- és kelet-európai országok parlamenti vezetői a NATO parlamenti közgyűlésének plenáris ülésén, hétfőn Budapesten.
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sok-sok év után végre hangoztatjuk, hogy a vízi sportok - úszás, vízilabda - érdemel egy ilyen létesítményt - mondta az InfoRádiónak Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Hétfő délután két órától lehet megválaszolni az internetről és a hazai digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) húszpontos kérdéssorát - jelentette be az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón, Budapesten.
Tíz százalékkal növekedett a K&H Csoport profitja, ugyanakkor a bevételi oldal bővülése helyett a költségek összehúzódása hozza (még) a profitot. A közvetlen jövőt kissé beárnyékolja, hogy a kkv-beruházási kedv tekintetében mélypontot jelez a bank bizalmi indexe.
Görögország alig tudott kifizetni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) egy 750 millió eurós adóssághányadot, amely a múlt héten vált esedékessé - írta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde levélváltásából idézve a hétfői Financial Times.
Pozsony - Több mint 45 ezer pisztolyt és 20 autóbuszt vásárolna a Belügyminisztérium – áll a közbeszerzési pályázatokat feltüntető honlapon - adta hírül a szlovákiai Új Szó.
2014-ben Budapest szállodapiaci mutatói a legjobbak voltak a közép és kelet-európai régióban, megelőzve Prágát, Varsót és Bukarestet. 2014-ben 80 millió euró befektetés érkezett a magyarországi...
Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulója alapján sok csapatnál lesz szükség jelentős változtatásra a légiósok szerepeltetésében, ha a következő idénytől nagyobb részt szeretnének kapni a szövetség központi forrásából: a 16-ból hat együttesben játszott maximum három külföldi a hétvégén.
Sokszor rebesgették, gyakran lehetett róla hallani, de mostanra teljesen egyértelművé vált, a norvégok valóban átalakítják az elektromos autók terjedése érdekében létrehozott ösztönző rendszerüket....