Közel 1 milliárd forint értékben vásárolt tegnap saját részvényt az OTP. Az OTP május 19-én 170 741 darab OTP-részvényt vásárolt 5 935 forint átlagáron, a tranzakció összértéke közel 1 milliárd...
A munkavállalók munkaerő-piaci járulék címén jövőre 150 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésnek. Elvileg ez a fedezete annak, hogy az állam - ha a dolgozónak segítségre van szüksége, akkor - támogatást tudjon nyújtani az újbóli elhelyezkedéséhez.
Két autó összeütközött, ketten súlyosan megsérültek a Pátyot Budakeszivel összekötő úton - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t. Az érintett útszakaszt lezárták.
Az izraeli hatóságok elkülönítik egymástól a ciszjordániai buszjáratokon közlekedő zsidókat és palesztinokat egy kísérletinek tekinthető, három hónapra szóló szabály értelmében.
Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat, a kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva, és a Magyar Posta is meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Az év végén elindulhat az egészségügyi informatikai fejlesztések néhány eleme, 2017 közepétől pedig az egyetemi klinikáktól a háziorvosokig minden intézmény elektronikus úton cserélheti ki - a...
Májusban eddig 15 milliárd dollárt vontak ki a befektetők a feltörekvő piaci részvény- és kötvényportfóliókból - részben Magyarországról is - az elmúlt hetek kötvénypiaci turbulenciái miatt - írja a...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint – a 2015. április 17-i Közgyűlés 8/2015. számú határozata alapján – 2015. május 19-én, a Budapesti Értéktőzsdén 170.741 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 5.935,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével.
Krasznahorkai László újító szellemű magyar írónak ítélték oda kedd este az idén hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán
Budapest – Bezár a Flippermúzeum a Nemzeti Adó és Vámhivatal miatt. Az adóhatóság szerint ugyanis olyan mértékben sértik a szerencsejáték-törvény előírásait, hogy minden gépét el kell szállítani – írja a 444.
Hazai pályán győzte le az oaklandi csapat a Houston Rocketst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének első mérkőzésén, ahol a texasiak centere, Howard megsérült.
Az európai részvénytőzsdék nyitás után kis mértékben esnek, úgy tűnik, a tegnapi nagy rali után megnyugodtak a piacok és az optimista hangulat sem ragadt át Ázsiából. A hazai részvénypiacon viszont a...
A világ legnagyobb bankjai közül ötöt meszelhetnek ma el a devizapiac manipulálása miatt. A JP Morgan, a Barclays, az RBS és a Citigroup ráadásul szinte példátlan módon a pénzbírság mellett...
Észak-Korea az utolsó pillanatban visszavonta az ENSZ-főtitkár, a dél-koreai Ban Ki Mun meghívását egy ipari parkba. Ezt a főtitkár jelentette be csütörtökön.
Ha autógyártók lennénk, bizonyosan gyűlölnénk a termékvédelemmel foglalkozó hivatalokat: ami egyszer oda bekerül, az titok többé nem marad. Ezúttal a Maserati Levante védjegy rajzai láttak napvilágot, melyeken leplezetlenül láthatjuk az olasz SUV vonalait.
Termelő- illetve gyártóüzemek egyszerű betanítást igénylő pozíciók, adatrögzítő, archiváló vagy éppen szezonális munkák várják a dolgozni akaró diákokat. A diákok órabére egyébként nagyjából 560-600 forint, a szakképzettek (vagy például kiváló nyelvtudással rendelkezők) pedig már 1000 forintot is kaphatnak - írja a Pénzcentrum.hu.
Az európai részvénytőzsdék nyitás után kis mértékben mozdultak csak el, úgy tűnik, a tegnapi nagy rali után megnyugodtak a piacok és az optimista hangulat sem ragadt át Ázsiából. A hazai...
Míg a Fellegi Tamás-féle amerikai lobbicég dollárra és szinte napra pontosan elszámolt minden, a magyar kormány érdekei kapcsán végzett munkájáról, addig Orbánék új lobbistájáról nem tudni, hogy mire költi a magyar adóforintok tízmillióit. Tegnapra mindenesetre összehozott egy kongresszusi meghallgatást Washingtonban, ahol a képviselők arra jutottak, hogy politikailag motivált támadások érik a…
A BTel korábban több alkalommal sem tájékoztatta a vállalat szempontjából fontos eseményekről a piaci szereplőket, emiatt több tízmilliós bírságot kellene fizetniük, ráadásul a vállalat részvényeinek...
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki kővel dobált meg 36 gépkocsit a 4-es úton. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.
Lezárta a maga részéről a Miniszterelnökség az M4-es autópálya építői elleni kartellvádak vizsgálatát. Annak kiderítése, hogy a Közgép és a másik négy cég kartellezett-e a továbbiakban a Gazdasági...
A válság óta tavaly történt meg először, hogy országos szinten is pozitív változásokat láthattunk mind a lakáspiaci forgalom, mind az árak tekintetében – derül ki a NAV adatbázisára épülő OTP Lakóingatlan Értéktérképből.
150 milliárd forintot vonnak le tőlünk munkaerőpiaci járulék címen, de csak 121 milliárd forintot fizetnek ki, ha segítségre lesz szükség - minden forrást elnyel a közmunka.
London – Kellemetlen szituációba került a londoni Wembley stadion vezetősége: az aréna ad otthont az élvonalba jutásról döntő jövő hétfői Norwich–Middlesbrough meccsnek, ám a kibocsátott jegyeken elírták az egyik klub nevét
Még a szűk kéthetes társadalmi egyeztetés zárónapján, azaz kedden benyújtotta a közbeszerzési törvény tervezetét a parlamentnek Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője, amely egyrészt az új EU-s...