2015. május 22. péntek

máj. 22
19:15
Annyi zsebtolvaj ügyeskedett, hogy péntekre le kellett zárni az Eiffel-tornyot (444.hu)
Az üzemeltető cég dolgozói léptek sztrájkba, mert szerintük annyi már az agresszív zsebtolvaj, hogy nem tudnak dolgozni. A munkások szerint van, hogy harmincnál is több tolvaj van a torony körül. A célpontok általában a távol-keleti turisták. Három éve a Louvre … Folytatás
máj. 22
19:17
Otthagyja Szijjártót a kabinetfőnöke (444.hu)
Aki korábban persze a futsalos csapattársa is volt a külügyminiszternek. Benkő Szilárd úgy döntött, hogy visszatérne a magánszektorba, ezt a kérését Szijjártó elfogadta, írja a hvg. 2012 óta dolgozott Szijjártó mellett Benkő, aki hivatalosan nem volt a kabinetfőnöke a külügyminiszternek, … Folytatás
máj. 22
19:18
Három százalékos GDP-bővüléssel számolnak 2019-ben (hirado.hu)
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó középtávú kitekintést.
máj. 22
19:19
Értékeli a kormány elmúlt öt évét Orbán Viktor (444.hu)
Mégpedig május 29-én az ”Öt éves a kormányzás” című konferencián a Budapesti Történeti Múzeumban, tudta meg a Napi Gazdaság. A lap szerint Orbán nem csak az elmúlt öt évről, hanem a kormány előtt álló feladatokról is szól majd.
máj. 22
19:21
Elkészült a hiányszakmák listája! (Blikk)
Magyarország — Szakmunkás, sofőr és mérnök – aki ezekhez ért, annak a legkönnyebb elhelyezkednie, hiszen egy friss felmérés szerint ezekből a szakemberekből van a legkevesebb idehaza.
máj. 22
19:23
Nyereménnyel szórja tele az országot a Blikk (Blikk)
Magyarország — Mindig megéri velünk játszani, újabb nyereményesőt zúdítunk az egész országra!
máj. 22
19:24
Életfogytiglanra ítéltek egy londoni taxisofőrt (Blikk)
máj. 22
19:26
Baleset miatt lezárták a 83-as utat (Blikk)
máj. 22
19:27
Nagyon fáj a válság Ukrajnának (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság a várakozásoknál jobban, az ukrán gazdaság viszont sokkal rosszabbul teljesít az idén. Az oroszoknál jobb a helyzet A JP Morgan globális pénzügyi...
máj. 22
19:27
Óriási eltérések vannak Európában a 4G mobil adatforgalom árazásában (ATV)
Finnországban a negyedik generációs (4G) mobil előfizetők ugyanazért az összegért adatforgalomban az európai átlag tízszeresét kapják, illetve ötvenszeresét a németországinak és százszorosát a magyarországinak - derül ki a finn Rewheel piackutató vállalat politico.eu portál által idézett tanulmányából.
máj. 22
19:28
Audiovizuális előadás készült Jake Smiles regényéből (Blikk)
máj. 22
19:30
Nem ért egyet a GVH indoklásával az Auchan (Infostart)
Állásfoglalást tett közzé az Auchan Magyarország Kft. a Gazdasági Versenyhivatal határozatával kapcsolatban.
máj. 22
19:36
Az EU globális szerepének növeléséről beszéltek volt és jelenlegi uniós biztosok (hirado.hu)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezett pódiumbeszélgetést.
máj. 22
19:39
Milliókat nyúlt le nyugdíjasoktól a német megasztáros (Blikk)
Köln — Nem sokáig tudott felhőtlenül ünnepelni a legnagyobb német tehetségkutató, a DSDS (ez a Megasztár ottani megfelelője) legújabb nyertese, Severino Seeger (28).
máj. 22
19:39
Egészségesen él és példaképeit követi a szegedi tini sztársportoló (BorsOnline)
A 14 éves, szegedi Zádori Réka - korosztályában kétszeres magyar bajnok teniszező - keményen dolgozik a sportban, egészségesen él, hogy valóra váljon az álma, és egyszer majd egy neves amerikai egyetem teniszcsapatának a tagja lehessen.
máj. 22
19:42
Ismét betiltaná a burka viselését a holland kormány (Blikk)
máj. 22
19:42
Egy ló és egy szamár a házi kedvence egy nőnek (Blikk)
Newton Abbot — Lakásába is beengedi kedvenc lipicai ménjét egy angol üzletasszony, aki állatokkal teli farmján gyerekzsúrokat szervez.
máj. 22
19:45
Indul a Hungária Értékpapír ügyfeleinek kártalanítása a Bevánál (ProfitLine)
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyfelei péntektől kezdődően egy éven keresztül nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva).
máj. 22
19:45
Cáfolja az ukrán védelmi minisztérium a foglyok kínzásáról szóló értesüléseket (ATV)
Elferdített tényeket és fogalomzavarokat tartalmaz az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezetnek a kelet-ukrajnai foglyok kínzásáról szóló, pénteken Londonban ismertetett jelentése - közölte az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztálya a dokumentumban foglaltakra reagálva.
máj. 22
19:48
MVM: a következő gázévre biztosított a teljes lakossági gázellátás (Infostart)
A Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) a következő gázévre összesen 3,75 milliárd köbméter földgázt értékesített az egyetemes földgázszolgáltatóknak, ami várhatóan fedezi a lakosság teljes gázellátását - tájékoztatta az MVM Csoport földgázkereskedő társasága pénteken az MTI-t.
máj. 22
19:48
Iraki merénylet miatt ítéltek életfogytiglanra egy londoni taxisofőrt (Infostart)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt pénteken egy brit bíróság egy londoni taxisofőrt, akit azzal vádoltak, hogy évekkel korábban pokolgépeket készített Irakban, amelyeket később az Egyesült Államok egységei elleni merényletekben használtak fel.
máj. 22
19:48
Itt van videón: Orbán pofont kapott Junckertől (444.hu)
The dictator is coming!
máj. 22
19:48
Contador elveszítette a rószaszín trikót! (Sport365)
Egy unalmas, esős szakasz végén újra bukásba keveredett a rózsaszínű trikós Alberto Contador, de ezúttal nem mentette meg a 3 kilométeres szabály az időhátránytól, mint a 6. szakaszon. A Bikemag beszámolója.
máj. 22
19:50
Napi Paraszt Parkoló: Mercedes a járdán (444.hu)
Hidegkúton nem volt akadály a zebra.
máj. 22
19:51
Baleset a 83-as főúton - Teljes útzár Nagyszentpálnál (Kripto Akadémia)
máj. 22
19:53
Cannes - Francia sztárparádé (Kripto Akadémia)
Az Arany Pálma átadása a vasárnapi esti díjkiosztáson lesz.
máj. 22
19:54
Obama hajthatatlan - Iránnak nem lehet nukleáris fegyvere (hirado.hu)
Barack Obama megerősítette, hogy elkötelezettsége Izrael biztonsága iránt megingathatatlan.
máj. 22
19:57
Behajtott a nappaliba a nagyi, de a család túlélte (Blikk)
Weymouth — Korgó gyomra mentette meg egy angol tini életét. Robert Simmonds (14) a nappali kanapéján várta, hogy elkészüljön a vacsorája, de mivel nem győzte kivárni, morogva ment ki a konyhába.
máj. 22
19:59
Nem semmi! Rúdról tört a csúcsra Kata (Blikk)
Budapest — A fitneszbajnokot játszi könnyedséggel, ráadásul újoncként mosta le a pályáról, a koplalást viszont nehezen bírta Engel-Tanczer Katalin (29).
máj. 22
20:00
Veszített tömegéből a Déli-sark szárazföldi jege (Blikk)
máj. 22
20:03
A Fed elnökének szavaira javult a hangulat (Portfolio)
A hosszú hétvége előtt a tegnapi zárószintek közelében mozognak az irányadó amerikai indexek, melyek a Fed elnökének szavaira kis erősödéssel reagáltak. Az amerikai inflációs adatra ugyanakkor nem...
máj. 22
20:03
Nagy: ezreknek jelenthet mentőövet a magáncsődvédelem (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank számítása szerint a magáncsődvédelem 20-25 ezer család számára jelent mentőövet - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
máj. 22
20:06
Megyeri Balázs otthagyja az Olimpiakoszt (Infostart)
Megyeri Balázs távozik a görög élvonalban szereplő Olimpiakosz labdarúgócsapatától.
máj. 22
20:09
A magáncsődvédelem 20-25 ezer családot érinthet (Alternatív Energia)
Az ügyfélnek kooperatívnak kell lennie.
máj. 22
20:15
Ciki: buszon hagyta szexvideóját a hűtlen férj (BorsOnline)
A férfi könyörgött a busztársaságnak, hogy segítsenek neki előkeríteni az elhagyott csomagját. A táskájában lévő számítógépen ugyanis egy, a szeretőjével rögzített légyott volt.
máj. 22
20:15
Taktikai Zóna: Egy álomcsapat, amire nem számítottál: ők a statisztikák királyai a Premier League-ben! (Agroinform)
Van olyan szempontrendszer, ami alapján Di María nem volt óriási bukás a Manchester Unitednél. Megmutatjuk melyik ez.
máj. 22
20:18
Negyvenmillió gént azonosítottak planktonokban (Blikk)
máj. 22
20:18
Banki elszámolás - MNB: több mint 11 ezer megkeresés, és 323 panasz érkezett be eddig (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz több mint 11 ezer megkeresés, információkérés érkezett a devizahiteles elszámolással kapcsolatban, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 ügyfél adott be panaszt a legfrissebb adatok szerint - mondta Szabó József, a fogyasztóvédelmi központ igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 22
20:20
MVM: a következő gázévre biztosított a teljes lakossági gázellátás (ProfitLine)
A Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) a következő gázévre összesen 3,75 milliárd köbméter földgázt értékesített az egyetemes földgázszolgáltatóknak, ami várhatóan fedezi a lakosság teljes gázellátását - tájékoztatta az MVM Csoport földgázkereskedő társasága pénteken az MTI-t.
máj. 22
20:21
Juncker elengedte magát, adott egy taslit Orbánnak (ATV)
Az RT.com felvételén látszik, hogy az Európai Bizottság luxemburgi elnöke nem csak a már idézett "Helló, Diktátor!" üdvözléssel, hanem meglehetősen közvetlen módon egy nyaklevessel is köszöntötte Orbán Viktort.
máj. 22
20:21
Nadal reakciója a kegyetlen sorsolásra - videó (Sport365)
A lehető leghamarabb, vagyis már a negyeddöntőben megütközhet egymással a Roland Garros férfi egyesének két nagy esélyese, a világelső, idén mindössze két vereséget jegyző Novak Djokovics és a tizedik RG-trófeájára hajtó, a tornán 66-1-es mérleggel rendelkező Rafa Nadal. A felső ágra került Andy Murray és David Ferrer is.
máj. 22
20:21
Ez a férfi épített egy repülődeszkát, és Guinness rekordot állított be vele (444.hu)
A kanadai Catalin Alexandru Duru összesen 275,9 métert tett meg a saját építésű cuccal a levegőben. (CNet)
máj. 22
20:23
Csalás miatt nyomoznak Demján Sándor cégénél (444.hu)
A Hír24 cikksorozatban dolgozza fel a csődbe jutott Arcadom Zrt. történetét. A céget saját alvállalkozói jelentették fel, mert nem fizették ki őket rendesen. Van, aki szerint ki kellett rúgnia munkásait emiatt. A rendőrség állítólag nyomoz az ügyben.
máj. 22
20:27
"Salut, dictateur!, Helló, diktátor!" (Videó) (Kripto Akadémia)
Trócsányi szerint gazdasági menekültek helyett 800 ezer cigányról gondoskodnak.
máj. 22
20:33
Olvasóink nem bíznak Boggie-ban (Blikk)
Bécs — Nincs esély Csemer Boglárka, alias Boggie (28) győzelmére az Eurovíziós Dalfesztivál péntek esti döntőjén, legalábbis olvasóink így gondolták.
máj. 22
20:33
Szexrabszolga: jutalom volt a lábmasszázs (BorsOnline)
Az egyik gyanúsított V. Ádám, akár 155 évet is kaphat. Az átélt borzalmakról most az egyik áldozat beszélt.
máj. 22
20:33
77 évesen lett írónő a nagymama (Blikk)
Budapest — Egy család 150 éves, igaz történetét foglalta össze egy gyönyörű regényben Silinger Terézia, a 77 évesen elsőkönyves szerző műve az 1840-es évek végétől 1990-ig tárja elénk egy nem mindennapi família hányattatását a történelem súlyos viharain át.
máj. 22
20:35
Párnával csapkodták meg Caramelt (Blikk)
Budapest — Biztos sok gyerek nézi irigykedve vasárnap esténként Az ének iskolája tanóráit.
máj. 22
20:36
Halálos baleset történt Heves megyében (Blikk)
máj. 22
20:37
Azta, micsoda szakállat növesztett Jim Carrey! (Blikk)
New York — Menő kabát és napszemüveg, bozontos Mikulás-szakáll – alig ismertük fel Jim Carrey-t (53), aki a hírek szerint újra nagyon boldog, hiszen sikerült visszahódítania fiatal kedvesét, Cathriona White-ot (28).

Keresés