2015. május 22. péntek

máj. 22
8:45
Évi 21 milliárd forint hitel kerülhet a gazdaságba a növekedési adóhitellel (ProfitLine)
Megközelítőleg 18 ezer vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A tanulmány szerint túlnyomórészt a KKV-szektor szereplői érintettek, de a legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.
máj. 22
8:47
Motoroshalál - Gépkocsi elé hajtott a középkorú férfi (Alternatív Energia)
A súlyosan sérült embert kórházba vitték, ahol azonban nem sikerült megmenteni az életét.
máj. 22
8:47
Lázár: a sikeres vállalkozás az állam egyik legértékesebb szövetségese (ProfitLine)
Az állam szempontjából az a vállalkozó, aki ma eltartja saját magát, és képes a versenyszektorban munkát biztosítani másoknak, az egyik legértékesebb szövetséges - mondta Lázár János a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének vállalkozói fórumán csütörtökön Makón.
máj. 22
8:48
Új bajnokot avattak Dániában! (Sport365)
Biztossá vált, hogy a Midtjylland végez az élen a dán labdarúgó-bajnokságban, mivel három fordulóval a vége előtt tíz pont az előnye üldözőjével, az FC Köbenhavnnal szemben.
máj. 22
8:48
Ünnepi Maseratival csavarja el a fejeket a Zagato (Auto Pult)
Egészen különleges Maserati premierjének biztosít kulisszákat a Concorso d'Eleganza Villa d'Este. A Mostro elnevezésű modell Zagato mester rajzai alapján készül el, öt szerencsés pedig haza is vihet belőle majd egyet.
máj. 22
8:49
Késnek a vonatok a dél-balatoni vonalon (Alternatív Energia)
Fél órás várakozásra is készülni kell.
máj. 22
8:51
Fénystaféta indult Szegedről (Alternatív Energia)
A résztvevők egymásnak továbbított fényjelei körbejárták az országot.
máj. 22
8:51
Brókerbotrányok: elkezdték beszedni a pénzt a tisztességesektől (Privátbankár)
Rendkívüli befizetést rendelt el tagjaival szemben a Befektető-védelmi Alap.
máj. 22
8:54
Balesetben meghalt egy motoros Szegeden (Blikk)
máj. 22
8:57
Szenved a Hewlett-Packard (Portfolio)
Minden fő üzletágában a bevételek csökkenésétől szenved a HP, ráadásul a dollár erősödése sem kedvez a cégnek - derült ki az első negyedéves gyorsjelentésből, amit tegnap, zárás után publikált. A...
máj. 22
8:57
Kevesebb a baleset a szupertraffipaxok működése óta (Pénzcentrum)
Eddig közel 21 500 alkalommal szabott ki bírságot a rendőrség sebességtúllépés miatt....
máj. 22
8:57
Halálos baleset történt Szegeden (ATV)
Meghalt egy motoros, aki személygépkocsi elé hajtott csütörtök este Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
8:59
A szakértők sem értik, mire jó a magyar közfoglalkoztatás (Portfolio)
Az aktív munkaerő-piaci intézkedésekről rendezett beszélgetést az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete magyar, lengyel és szlovák kormányzati és nem-kormányzati szakértők, valamint az EB...
máj. 22
8:59
Az Iszlám Állam elfoglalta az utolsó szíriai határátkelőhelyet is (ATV)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elfoglalta az Irak és Szíria közötti utolsó határátkelőhelyet is azután, hogy a szíriai kormányerők kivonultak onnan - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
máj. 22
9:00
Új uniós pályázat jelent meg kkv-knak (Infostart)
Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.
máj. 22
9:01
NGM: nem az utolsó pillanatban lépünk (Portfolio)
A kormány kiegészíti a stabilitási törvényben szereplő adósságképletet, egy új feltételt iktat közbe. Az új előírást véleményező cikkünkben megírtuk, hogy a kapkodás miért szült primitív és...
máj. 22
9:03
Ámokfutás az oktatásban is (videó a tüntetésről) (Alternatív Energia)
Monopolizálnák az államtudományi képzéseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
máj. 22
9:03
Az MNB szívesen segédkezne az autóhitelek forintosításánál (Portfolio)
A bankok kilencven százaléka jelezte, hogy szeretné kibővíteni a hitelezését, főleg a kis- és középvállalkozások (kkv) szektorában - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi...
máj. 22
9:03
Professzionális eszközzel kereshetnek önkénteseket a civil szervezetek (HR Portál)
Ingyenes hirdetési felületet kínál civil és nonprofit szervezeteknek a Profession.hu állásportál és a civil szektor professzionális HR-szolgáltatójaként tevékenykedő, a Civiljob.hu portált üzemeltető Civil Support Nonprofit Kft. együttműködése - tájékoztatták portálunkat,
máj. 22
9:05
Titkosított finanszírozás - Súlyos módosításokkal (Alternatív Energia)
A képviselőknek nem marad idejük a törvényjavaslatok alapos áttanulmányozására.
máj. 22
9:05
Utál a kollégam (HR Portál)
Szeretném kérdezni,hogy új munkahelyen vagyok, ahol öten dolgozunk. Mind nő! Ezek közül az egyiknek nem vagyok szimpatikus ilyenkor mit kell tennem. Én szeretek itt dolgozni.
máj. 22
9:06
Álcázás nélkül rója tesztköreit a Smart ForTwo kabrió (Auto Pult)
Bár a fejlesztők hagytak még teret a továbbfejlődésnek, tény, hogy a korábbi generációhoz képest sokat fejlődött a Smart legújabb generációja. Ez meglátszik az eladásokon is, amelyek hamarosan, a kabrió változat megjelenésével újabb csúcsokat érhetnek el. Hogy milyen lesz az újdonság, arra tovább már nem kell várni.
máj. 22
9:07
Folytatódnak a tárgyalások, Obama Kubába menne (Alternatív Energia)
A két ország képviselői több mint félévszázados szünet után negyedszer ülnek tárgyalóasztalhoz.
máj. 22
9:09
Még a tetoválást is bevállalták az adóellenőrök - képek (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei várhatóan 200 ezer forintra bírságolják azt a férfit, aki engedély nélkül működtetett egy tetováló szalont.
máj. 22
9:09
Elképesztő módon buktattak le egy budapesti tetkószalont (Blikk)
Illegálisan működtetett tetoválószalont egy román férfi Budapesten, egy III. kerületi lakótelepen. A NAV most várhatóan 200 ezer forintra bírságolja. Úgy bukott le, hogy mikor a NAV-osok tudomást szereztek
máj. 22
9:12
Vádat emeltek a heroincsempészek ellen (Blikk)
máj. 22
9:12
Osztalékelőleg: fél évig érvényes a mérleg (Adózóna)
A számviteli törvény tavaly novemberi módosítása alapján az új Ptk. alatt működő társaságok is hat hónapig használhatják elkészített mérlegeiket osztalékelőleg fizetésére – mutat rá a MAZARS és együttműködő jogi irodája a Borsy Ügyvédi Társulás. A Ptk.-ból hiányolt, de az Szt.-ben megtalálható passzussal időt és pénzt is nyernek a hazai vállalkozások: akár már idén is kevesebb közbenső mérleget…
máj. 22
9:14
Növelte előnyét a Golden State (Blikk)
máj. 22
9:15
Még most is csak 13 000 forintot ér a Mol (Portfolio)
Megemelte a Mol részvényekre adott célárfolyamát a Wood elemzője, mely így a korábbi 11 000 forintról 13 200 forintra emelkedett. Miután azonban az új célár is jelentősen alulmúlja a piaci árfolyamot...
máj. 22
9:15
Ekkora a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek fizetése között (Pénzcentrum)
Javult a helyzet Magyarországon a fizetések terén....
máj. 22
9:15
Több kiló heroint csempészett volna át a magyar határon két német (ATV)
Vádat emeltek két török nemzetiségű német állampolgár ellen, aki mintegy 12 kilogramm heroint próbált meg Magyarországon keresztül Németországba csempészni 2014 őszén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
9:17
Kiderült, mennyi osztalékot fizet a Zwack (Portfolio)
Péntek reggel közzétette a Zwack a közgyűlési meghívóját, melyből kiderül, hogy a menedzsment 1200 forintos osztalékfizetést javasol részvényenként. A társaság pénzügyi éve április 1-től március...
máj. 22
9:17
Békítette volna a rendőr a verekedőket, őt is megütötték (ATV)
Négy férfi összeverekedett egy szegedi szórakozóhelyen csütörtökön éjszaka, egyikük megütötte az őket szétválasztani próbáló rendőrt is – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
9:18
Kövér László: több történelmi esemény közel hozta egymáshoz Chilét és Magyarországot (Infostart)
A nagy földrajzi távolság ellenére vannak olyan történelmi események, amelyek közel hozták egymáshoz Chilét és Magyarországot - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke azokon a megbeszéléseken, amelyeket a chilei törvényhozás vezetőivel folytatott csütörtökön Valparaísóban.
máj. 22
9:18
Meggyanúsították Amerikában Hosszú Katinkát (Infostart)
Egy vezető amerikai úszóportál doppingolással vádolta meg Hosszú Katinkát, amelyre a Magyar Úszó Szövetség nevében Gyárfás Tamás válaszolt, amelyet a Swimming World azonnal leközölt.
máj. 22
9:18
MNB: a bankok kilencven százaléka bővíti a hitelezését (ProfitLine)
A bankok kilencven százaléka jelezte, hogy szeretné kibővíteni a hitelezését, főleg a kis- és középvállalkozások (kkv) szektorában - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.
máj. 22
9:21
Felvidéki magyar megosztottság – csak a Híd helye biztos (Kripto Akadémia)
A Fidesz szlovákiai magyar partnerének számító Magyar Közösség Pártjának 3,7 százalékos a támogatottsága.
máj. 22
9:23
Kijevet igazolta az EBESZ (Kripto Akadémia)
A megfigyelők találkoztak a két fogvatartott orosz fiatalemberrel.
máj. 22
9:27
Kizsebelték rajongói VV Macit (Blikk)
Budapest — Rajongói rabolták ki VV Macit (33)! A ValóVilág 7. egykori játékosa – akinek egészségügyi problémái miatt idő előtt távoznia kellett a játékból – már elfogadta, hogy élete álma nem vált valóra, pedig azt remélte, hogy a villabeli szereplés meghozza számára az áttörést.
máj. 22
9:27
Szoptató kismamák tüntetnek a Mekiből kidobott anyuka miatt (Blikk)
Budapest - Tüntetnek a kismamák a McDonald's ellen, mert egy biztonsági őr elküldött egy szoptató kismamát az étteremből. A cég vizsgálatot indít
máj. 22
9:30
Az utolsó határátkelőhelyet is elfoglalta az ISIS (Blikk)
máj. 22
9:32
Rendőrre támadt egy férfi Szegeden (Blikk)
máj. 22
9:33
Vajon mit tehet a forinttal a Fitch mai bejelentése? (Portfolio)
Minden vezető devizával szemben gyengült a forint ezen a héten. A leginkább látványos elmozdulás ugyanakkor nem az euró, hanem a dollár ellenében látszik, ennek ugyanis közel három százalékos a...
máj. 22
9:35
Most is csak 13 000 forintot ér a Mol (Portfolio)
Megemelte a Mol részvényekre adott célárfolyamát a Wood elemzője, mely így a korábbi 11 000 forintról 13 200 forintra emelkedett. Miután azonban az új célár is jelentősen alulmúlja a piaci árfolyamot...
máj. 22
9:36
Cameron már Rigában szóba hozza az EU-s munkavállalást (Infostart)
David Cameron brit miniszterelnök már Rigában, az Európai Unió pénteki keleti partnerségi csúcstalálkozóján megkezdi a megbeszéléseket a London által igényelt uniós reformról és a brit-uniós viszonyrendszert újratárgyalásáról - közölte pénteken a brit miniszterelnök hivatala.
máj. 22
9:36
"Az időm megtervezése a legnagyobb kihívás"- egy nap az SAP HR-vezetőjével (HR Portál)
HR-vezetők munkanapját bemutató sorozatunkban ezúttal Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR-igazgatója egy hétfői munkanapját mutatjuk be a HR Portal olvasóinak. People Week, egy formálódó shortlist, egy több száz fős konferenciahívás és sok más egyéb teendő.
máj. 22
9:37
1200 forint osztalékot fizet a Zwack (Portfolio)
Péntek reggel közzétette a Zwack a közgyűlési meghívóját, melyből kiderül, hogy a menedzsment 1200 forintos osztalékfizetést javasol részvényenként. A társaság pénzügyi éve április 1-től március...
máj. 22
9:38
Valamit bejelent ma Czibere Károly a szociális dolgozókkal kapcsolatban (HR Portál)
Bérkiegészítést kapnak a szociális dolgozók - valószínűleg ezt fogja ma délután bejelenteni Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a portálunknak eljuttatott közlemény szerint.
máj. 22
9:39
Doppinggyanúba keverte Hosszú Katinkát a külföldi sajtó (Kripto Akadémia)
Gyárfás Tamás szerint nem kizárt, hogy "itthoni érdekek" állnak a gyanúsító cikk hátterében.
máj. 22
9:39
Az Apple a tuti befektetés (Portfolio)
Egyre optimistábbak az elemzők az Apple-re, most a Morgan Stanley emelte meg a várakozását, és amennyiben a jelenleg vártnál is több telefont és okosórát ad el a cég, akár 50 százalékkal is többet...

Keresés