Budapest - Sokszor hajlamosak vagyunk a cukrot bűnösként kikiáltani, és teljesen száműzni étrendünkből, pedig hiánya befolyásolja kedélyállapotunkat és teljesítményünket. A kulcs csak a mennyiségben, a cukorbevitel módjában, és a választott típusban rejlik.
Az elmúlt hetekben viszonylagos csend honolt az üzemanyag-árváltozások területén, azonban a mai nap folyamán a MOL bejelentette, hogy péntektől drágulásra számíthatnak az autósok.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az árstabilitás mellett egyre nagyobb figyelmet fordít a fenntartható növekedésre, az eddigi eredmények megőrzésére, fenntartva az alacsony hazai kamatokat és ügyelve arra, hogy a háztartások ne hitelből, hanem a növekvő reáljövedelemből fogyasszanak, a vállalatok pedig uniós támogatásokból, hitelből növeljék beruházásaikat - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető…
Ausztriában vita kezdődött az azonos neműek házasságának engedélyezéséről az írországi népszavazás nyomán, az osztrák kormánykoalíció a párbeszédet szorgalmazza, az ellenzéki pártok megosztottak a kérdésben
A Költségvetési Tanács (KT) összességében teljesíthetőnek ítélte a 2016-os költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazott államháztartási hiányt, valamint az államadósság GDP-arányos mértékének csökkentésére kitűzött célokat, mind az ezek alapjául szolgáló makrogazdasági pályát.
Megjelent a Szabadság tér '89 című televízió műsorból készült kétrészes könyv, amely tabunak számító témákat is kíméletlen őszinteséggel igyekszik kibeszélni.
Demján Sándor egy faktoringcég közbeiktatásával követeléseinek 70 százalékát kifizeti az Arcadom kisvállalkozói hitelezőinek - hangzott el a mai tájékoztatón. Az is kiderült, hogy a vállalkozó még a csőd előtt is fizetett ki hasonló követeléseket. A sajtótájékoztatón rengeteg volt az utalgatás és a cáfolat - kinek áll érdekében a zavarkeltés?
A Donyeck megyei Horlivkában három, Luhanszk megyében egy civil esett áldozatul a kelet-ukrajnai szakadárok szerdára virradóra végrehajtott intenzív tüzérségi támadásainak - jelentették ukrán állami szervek.
Az MSZP szerint a Fidesz újra a saját háttérországát segítő, "pénzmosó törvényt" kíván elfogadtatni a költségvetést megalapozó salátatörvénnyel, mivel az alapján az eddig külföldön tartott, illegálisan szerzett pénzeket haza lehet hozni és egy alacsonyabb adókulccsal lehet utánuk adózni - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A virágzással megkezdődött az allergiások legnehezebb időszaka, egyre többen panaszkodnak szénanáthás tünetekre. Az allergén immunterápia az egyetlen olyan kezelés, amely az allergiás betegség okára, az immunrendszer kóros működésére hat. Nem szabad hagyni, hogy az allergia az életminőségünk rovására, eluralja a mindennapokat!
Kamerás megfigyelés, ujjlenyomat azonosítás, GPS nyomkövető: a technológia fejlődésével a munkavállalók megfigyelésének széles köre vált lehetővé, azonban az egyes módszerek gyakorlati alkalmazásakor a munkáltató könnyen jogsértést követhet el. A Munka Törvénykönyve engedi a munkavállaló ellenőrzését a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de mindez csupán bizonyos feltételek…
Nem kérdés, hogy a svéd Koenigsegg cég One:1 nevű bestiája a világ egyik legkeményebb szuperautója: 1340 lóerős teljesítménye mellett még a nagy ’trió’ tagjai is elbújhatnak (Ferrari LaFerrari, McLaren P1, Porsche 918 Spyder), a habot a tortán pedig a relatíve alacsonynak számító 1340 kilós tömeg jelenti.
Több száz millió forintért adtak ki, sokszor már kiadott könyveket nagyon halvány sikerrel, pedig a Közlönykiadónak nem kell a piacon versenyeznie. Kerényit a magyar könyvpiac bajai nem érdeklik, bebörtönzésekkel virágoztatná fel például a műfordítás helyzetét.
A szerdai, zürichi letartóztatásokat eredményező amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest, köztük két jelenlegi alelnököt és öt sportmarketing vezetőt vádolnak korrupcióval.
A görög adósságrendezéssel kapcsolatos aggodalmak most kissé háttérbe szorultak. A tegnapi nagymértékű esés után az európai tőzsdék emelkedéssel nyitottak szerdán, leginkább a görög tőzsde erősödik....
Ausztriában vita kezdődött az azonos neműek házasságának engedélyezéséről az írországi népszavazás nyomán, az osztrák kormánykoalíció a párbeszédet szorgalmazza, az ellenzéki pártok megosztottak a kérdésben.
Életének 68. évében meghalt Elek János újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, volt tévéhíradós, a Magyar Távirati Iroda egykori munkatársa. Elek János hosszú betegség után kedden hunyt el – tájékoztatta a család az MTI-t.
Nem épp a legromantikusabb módját választotta egy özvegy annak, hogy megszabaduljon néhai felesége hamvaitól: egyszerűen fogta, és lehúzta a vécén. Az már csak "hab a tortán", hogy mindezt nem is otthon tette.
A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft
Szerdán úgynevezett orientációs vitát tartott a társasági adózás témakörében az Európai Bizottság biztosi kollégiuma, a testület júniusban ismerteti erre vonatkozó akciótervét.
A cyberhátsót, vagy talán nevezzük tényleg robotseggnek, medikusok használják. Szóval, jó, ha tudod, hogy ha majd idős korodban urológushoz mész, jó eséllyel ilyenen gyakorolt a dokid.
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.