A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. az MTI-vel szerdán.
Szingapúri vállalatok magyarországi beruházásairól és magyar cégek szingapúri befektetéseiről tárgyalt szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a délkelet-ázsiai országban, ahol több...
Öngyilkos merényletek sorát hajtották végre az iraki hadsereg ellen az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének harcosai el-Anbár tartományban, legalább 17 katonát ölve meg - adta hírül szerdán egy iraki katonai szóvivő. A hadsereg és a vele szövetségben harcoló Hasd Saabi síita milícia ugyanakkor visszafoglalt több állást az IÁ-tól Ramádi városának közelében.
Életének 68. évében meghalt Elek János újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, a Magyar Távirati Iroda volt munkatársa. Elek János hosszú betegség után kedden hunyt el - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.
Idén harmadik alkalommal ítélte oda az Év Nemzetközi Trénere díjat a WIFI Österreich tréning intézet. A pályázaton kilenc országból indultak trénerek egyedi pályamunkákkal. A megmérettetésen az első és a második helyezésért járó díjat is magyar szakember hozta el.
Kétéves szerződést kötött a Fehérvár KC-val Tápai Szabina, aki korábban játszott már a székesfehérvári klubban és részese volt a csapat tíz évvel ezelőtti EHF Kupa-győzelmének.
Budapest – Sajátos látásmódját csillogtatta meg Kerényi Imre, a magyar kulturális értékek megőrzéséért felelős miniszterelnöki megbízott, amikor arról faggatták a könyvfesztiválon, hogy egyetlen külföldi verseskötet műfordítása sem jelent meg, míg a Kerényi-féle nemzeti könyvtár-sorozatra százmilliók mentek el.
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén az MSZP elnöke által kezdeményezett, a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megsemmisítésére irányuló népszavazási kérdés hitelesítését.
A buszok teljesítménye tizedével csökkenhet jövőre, újra lesz járatritkítás. A Fővárosi Vízművek a rezsicsökkentés következtében 800 millió forintos veszteséggel számol jövőre.
A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. az MTI-vel szerdán.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán budapesti világítási mestertervet fogadott el, amely új alapokra helyezi a városi közvilágítás tervezését és megvalósítását
Zürich – Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, hét futballfunkcionáriust tartóztatott le korrupció és pénzmosás vádjával a svájci rendőrség a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tisztújító kongresszusa előtt. Most meg is mutatjuk őket.
Sokan meghaltak szerdán Jemenben a húszi lázadók állásai ellen fokozott intenzitással végrehajtott, Szaúd-Arábia vezette arab koalíciós légitámadások során.
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén az MSZP elnöke által kezdeményezett, a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megsemmisítésére irányuló népszavazási kérdés hitelesítését.
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. az MTI-vel szerdán.
Szlovákiában egy üveg higannyal állított be a komáromi rendőrségre egy 66 éves férfi. A rendőröknek elmondta, az anyagot 15 éve tartja magánál, de úgy döntött, most a fegyveramnesztia lehetőségével élve megszabadul tőle.
Összesen 14 030 rendőrségi gépjármű szenvedett balesetet 2010. január és 2015. március között, ezek során 162 rendőr sérült meg és hatan vesztették életüket - derül ki Pintér Sándor belügyminiszternek Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő írásbeli kérdésére adott, az Országgyűlés honlapján olvasható válaszából.
Magyarország azon országok közé tartozik az Európai Unióban, ahol a tavalyi év második felében az egy évvel korábbihoz képest mind az áram, mind a földgáz háztartási ára jelentősen csökkent - derül ki az Eurostat által szerdán kiadott összesítésből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az árstabilitás mellett egyre nagyobb figyelmet fordít a fenntartható növekedésre, az eddigi eredmények megőrzésére, fenntartva az alacsony hazai kamatokat és ügyelve arra, hogy a háztartások ne hitelből, hanem a növekvő reáljövedelemből fogyasszanak, a vállalatok pedig uniós támogatásokból, hitelből növeljék beruházásaikat - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető…
Fennállása óta legnagyobb árbevételét, 1195 milliárd forintot ért el az MVM-csoport 2014-ben, 273 milliárd forinttal többet az előző évinél - tájékoztatott az energetikai csoport szerdán.
A hétvégén már 5 milliárd forint lesz a várható nyereménye a telitalálatos szelvénynek az ötöslottón. Ez minden idők második legnagyobb nyereménye lehet, sőt, közel van az abszolút rekordhoz. De hát...