Bár ősszel nem nyújtott rossz teljesítményt a Diósgyőr a labdarúgó NB I-ben, a tavaszi folytatás már nem sikerült olyan jól. Csak a hétvégén, a Pápa elleni találkozón született meg az első győzelmük.
Néhány évig még nem épül új stadion Pécsen, ezért először a jelenlegi pályát korszerűsítik az NB I-es klubnál – jelentette be Hargitai János klubelnök.
A külkereskedelmi forgalom élénkülése mögött mind a külső, mind a belső kereslet erősödése megfigyelhető – állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzőleg kiadott jelentését kommentáló közleménye. A KSH jelentése szerint februárban a kivitel euróban számolt értéke 6,0, a behozatal 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival…
A Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.
A 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén a kormany.hu-n hétfőn közzétett módosító javaslat szerint.
Csökkenne a reklámadó progressziója, nem minden kapcsolt vállalkozásnak kellene összeszámítani a reklámadó alapját – egyebek közt ezt tartalmazza a reklámadóról szóló törvény módosításának tervezete.
Feloszlatta magát a Vas megyei Felsőcsatár képviselő-testülete, ezért a településen időközi önkormányzati választást kell tartani - közölte az MTI érdeklődésére a község jegyzője.
Beszélgettek, miközben ő tanított, úgyhogy kaptak pár jókora pofont és büntetésből még a szemetes kukába is bele kellett szagolniuk. A tanárnak viszont nem volt szerencséje, mert az egyik gyerek anyjában emberére talált.
A tengeralattjárók elleni hadviselés terén minden idők legnagyobb szabású északi-tengeri hadgyakorlatát kezdte hétfőn a NATO, Norvégia partjainál, mégpedig olyan időszakban, amikor az Észak-atlanti Szövetség és Oroszország között rendkívüli módon kiéleződött a feszültség.
A múlt heti tornák győztesei közül az Isztambulban diadalmaskodó Roger Federer és a Münchenben bajnok Andy Murray pozíciója sem változott a férfi teniszezők legfrissebb világranglistájának élcsoportjában.
Orbán Viktor az Echo TV Mélymagyar című műsorában azt mondta: korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést vagy sem, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla.
Vegyes hírek érkeztek a múlt héten az amerikai gazdaságból, rossz hírek esetén korábban többnyire emelkedtek a tőzsdeindexek, mert így a pénzbőség, a QE fennmaradása volt a valószínűbb. Most mintha a piacok nem tudnák eldönteni, mi a jó, mi a rossz hír - mondja a szakértő. A BUX felülteljesít, ami főleg külföldi vevőknek köszönhető. Bár ma a nap végén lenyomták a Molt, a nap nagy részében szép…
Majdnem négy mázsa kokaint találtak Kolumbiából érkezett banánosdobozokban berlini Aldi-szupermarketek dolgozói hétfőn, ez a német főváros történetének eddigi legnagyobb kokainfogása.
Budapest — Ledobta a textilt, és csábos dívaként, mindössze egy szál bugyiban és melltartóban pózol egy magazin címlapján az RTL Klubon futó félreality, az Éjjel-nappal Budapest szereplője.
Pozitív hangulat uralkodik a tengerentúli tőzsdéken, amit a héten megjelenő áprilisi amerikai munkaerő-piaci adatokra vonatkozó kedvező várakozások mellett az iparcikkek márciusi rendelésállományával...
Barna medve kószál vasárnap óta az Aggteleki Nemzeti Park nyugati határánál, a Lengyelországban GPS jeladóval ellátott állat a nyomkövető jelzése alapján jelenleg Rudabánya közelében tartózkodik - közölte a nemzeti park igazgatósága az MTI-vel hétfőn.
Berlin — Vannak olyan sztárok és „egyszerű” földi halandók, akiknek négylábú kedvenceik partner- vagy gyermekpótlékként szolgálnak, agyonszeretgetik, elkényeztetik őket, sőt emberként bánnak velük. A német Bild összegyűjtött néhány különleges esetet.
A 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén a kormany.hu-n hétfőn közzétett módosító javaslat szerint.
Hetvenegyedik születésnapját ünnepelte hétfőn Huszti Péter. A Kossuth-díjas színészt sokan felköszöntötték, a szívének legkedvesebb mégis a családi ünneplés volt a hét végén, s a kedves apró ajándékok, amelyekkel az unokák lepték meg. Huszti színházi munkája mellett új könyvön is dolgozik, amely előreláthatóan szeptemberben kerül a boltokba.
Megosztotta az édesanyákat dr. Novák Hunor írása, miszerint hibát követ el az a szülő, aki 40 fok alatt rutinszerűen csillapítja a gyermek lázát. A cikkel kapcsolatban a gyermekorvos véleményét kérdeztük.
Avigdor Liberman, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű párt elnöke visszaadja a külügyminiszteri tárcát, és nem vesz részt pártjával a következő izraeli kormánykoalícióban - jelentette hétfőn a helyi közszolgálati rádió.
A tájékoztatás szerint a választást a kormányzó Szabad Anyaföld párt nyerte a voksok 47,35 százalékával. A részvételi arány 70,6 százalékos volt a bizottság szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,43 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 22 554,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a csütörtöki záráshoz képest.
Ez a német főváros történetének eddigi legnagyobb kokainfogása. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki küldte és kinek szánta a drogot, amelynek utcai értéke mintegy 15 millió euró (4,5 milliárd forint).
A német kormány vízumtilalmat és rendőri fellépést helyezett kilátásba arra az esetre, ha a klub motorosai megpróbálnák megzavarni a világháborús megemlékezéseket.
Sárosdiék kis híján belebetegedtek a várakozásba, de végül megkönnyebbülten ölelhették magukhoz kislányukat, Katit. A másfél éves magyar gyereket a nepáli földrengés poklából menekítették haza.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a tudomány versenyében a legfőbb erő az alkotó tudós elkötelezettsége, kíváncsisága, tudni akarása. Az MTA 186. közgyűlésének hétfői megnyitója után Lovász László az InfoRádiónak azt mondta: Magyarországnak be kell kapcsolódnia, majd befolyásolnia kell a nemzetközi tudománypolitikát.
A finn hadsereg levelek kiküldésébe kezdett mintegy 900 ezer tartalékosa részére hétfőn, de a lépés Helsinki állítása szerint nincs kapcsolatban az Oroszországgal fennálló feszültséggel.
Az FK Krasznodar idegenben 3–0-ra megverte a kieső helyen álló Arszenal Tulát az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának hétfői játéknapján, ezzel hatpontosra csökkentette hátrányát a listavezető Zenit mögött.