Magyarország az eddiginél hatásosabban kívánja ösztönözni a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes szója termesztését - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn este.
Több vizsgálat indult Németországban az ARD közszolgálati televízió egyik riportja miatt, amely szerint pénzügyi visszaélések történtek Magyarországon elhelyezett német állami gondozott gyerekek révén.
Vállalkozó kedvű operarajongók jelentkezését várja az Operaház egy különleges éjszakai kvíztúrára, amelyet szombatról vasárnapra virradóra rendeznek meg az Andrássy úti Ybl-palotában.
Kisebbségi kérdésekről és a kisebbségi nemzeti tanácsok kérdéséről tárgyalt hétfőn Újvidéken Trócsányi László igazságügy-miniszter Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi képviselőház elnökével.
Ali bin al-Husszein jordán herceg visszalépne az elnökjelöltségtől a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) május 29-i tisztújító kongresszusán, hogy ezzel egyetlen kihívója maradjon a szervezetet vezető Joseph Blatternek.
Elsőként a címvédő Szentes jutott be a női vízilabda ob I döntőjébe, miután az elődöntőben másodszor is legyőzte a Dunaújvárost. Az elődöntő másik párharcának első mérkőzésén az UVSE nyert a BVSC ellen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint rengeteg know-how, innovatív technológia és néhány olyan termék is van, amelyeket Magyarország világszínvonalon tud kínálni, és amelyek iránt Brazília és Mexikó nyitott. Magyar Levente erről az M1 aktuális csatornán beszélt hétfőn este.
Pozitív hangulat uralkodott hétfőn a tengerentúli tőzsdéken, amit a héten megjelenő áprilisi amerikai munkaerő-piaci adatokra vonatkozó kedvező várakozások mellett az iparcikkek márciusi...
Ali bin al-Husszein jordán herceg visszalépne az elnökjelöltségtől a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) május 29-i tisztújító kongresszusán, hogy ezzel egyetlen kihívója maradjon a szervezetet vezető Joseph Blatternek.
A nyíregyházi Dozsnyák-család történetét a Magyar Távirati Iroda hozta el önökhöz, de örömünkre szolgál, hogy tolmácsolhatjuk a magyarok e kis győzelmét.
Elszállították kora este előkerült világháborús robbanótestet. A tűzszerészi munkálatok idejére 300 méter sugarú körben több órára lezárták és kiürítették a környéket. Az intézkedés sok üzletet és tucatnyi lakóházat érintett, több mint kilencven embernek kellett elhagynia otthonát. Átmenetileg a 2-es metró … Folytatás
A csehországi jégkorong-világbajnokság A-csoportjának harmadik fordulójában a házigazdák válogatottja nem vallott szégyent, mégis három gólt kapott Kanadától, míg a B jelű nyolcasban a finnek könnyedén megverték a norvégokat.
Nyolcszáz-ezer károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd hétfőn az MTI-vel.
Országos tendencia Romániában a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása, de a román társadalomnak és a világnak is tudnia kell, hogy az 1,3 milliós közösséget nem lehet elhallgattatni, jogaitól ismét megfosztani - hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) szenátusi frakcióvezetője.
Korábban már több videót megjelentetett Eden Hazard, amelyekben az F2 nevű freestyle formáció segítségével mutat be látványos cseleket. A Chelsea belga klasszisa most lépésről lépésre bemutatja a kulcsmozdulatokat, amelyekkel bárki cselkirály lehet!
A Cagliari 4–0-ra nyert hazai pályán a Parma ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétfő esti mérkőzésén, így már „csak” hat pontra van a már bennmaradást érő 17. helyen álló Atalantától.
800-1000 károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már 500 feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István...
Magyarországon elsőként a zalaegerszegi ipari park nyerte el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által megítélt Tudományos és Technológiai Park címet - jelentette be hétfőn Zalaegerszegen az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Postcards From Paradise címmel 18. szólóalbumát készítette el Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa. A kellemes lemez szövegeiben a zenész folytatja a nosztalgikus visszatekintést, amelyet a 2008-ban megjelent Liverpool 8 című anyagán kezdett.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának záró mérkőzésén az Arsenal 3–1-re nyert a Hull City otthonában, így már kilenc ponttal vezet a már nem BL-indulást érő helyen álló Liverpoollal szemben. A „vörösökkel” szemben az „ágyúsoknak” ráadásul nem három, hanem négy meccsük van még hátra.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójának záró mérkőzésén a kiesés elől menekülő Almería hazai pályán 2–2-es döntetlenre végzett a Celta Vigóval. A meccset mindkét csapat tíz emberrel fejezte be. A vigói együttes legutóbbi tizenegy góljából tíz a Nolito, Santi Mina páros nevéhez fűződik. Az andalúziai csapat február elseje óta csak egyszer kapott ki saját közönsége…
Megyek. Jó éjszakát. Ma 35 éve halt meg Joszip Broz Tito, így talán stílusos a délszláv zenekritikusok által legjobbnak tartott jugoszláv lemezzel búcsúzni. Aki teheti és szükségét érzi, igyon meg egy pohár Cocktát, és merengjen egy kicsit a jugoszláv múlton!
B.B. King világhírű amerikai bluesgitáros, aki tavaly októberben rosszul lett a színpadon egy chicagói fellépés során, rövid kórházi tartózkodás után most otthoni hospice-ellátást kap.
Több mint száz alkotás közül választotta ki az előzsűri azt a 61 filmet, amelyek a hétvégén versenyeznek a fiatal alkotók filmes mustráján, a Gyerekszem Filmfesztiválon a Műcsarnokban.
Serena Williams 6:4, 6:0-ra nyert honfitársa, Sloane Stephens ellen a madridi salakpályás tenisztorna második fordulójában, ezzel már 25 mérkőzés óta veretlen.