2015. május 8. péntek

máj. 8
17:48
Mintegy kétszáz gyermek betegedett meg egy szegedi általános iskolában (Infostart)
Mintegy kétszáz gyermek betegedett meg egy szegedi általános iskolában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-t.
máj. 8
17:48
Bombázó topmodellel pózolt az F1-pilóta - Fotó! (Blikk)
Barcelona – Felipe Massa nem az a hivalkodó fajta, mint a legtöbb Forma-1-es pilótatársa, de ha kell, a brazil is el tudja magát engedi.
máj. 8
17:48
Brit választások - "Meglepően piacbarát eredmény született" (Kripto Akadémia)
Elhárultak az elhúzódó politikai bizonytalanság gazdasági kockázatai.
máj. 8
17:50
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
A május 9-10-ei hétvégén az InfoRádióban mások mellett hallható lesz Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára, aki az Aréna című műsorban elmondja, hogy egyre többen vállalják az emelt szintű érettségit. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, neurobiológus arról beszél, hogy depresszióhoz vezethet az információáradat, Velkey György,…
máj. 8
17:54
Még több Bubi lesz Budapesten - itt épülnek az új állomások (Privátbankár)
Bővül a hálózat: tavasszal 22 új dokkoló állomást építenek ki a fővárosban. A rendszer késése miatti kötbérből finanszírozzák.
máj. 8
17:54
Délelőtt Rosberg, délután Hamilton volt a leggyorsabb Barcelonában (Sport365)
Lewis Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíj második szabadedzését Barcelonában, hozzá képest csak csapattársa, Nico Rosberg - aki az első felvonáson meg is előzte -, valamint a két Ferrari tudott egy másodpercen belülre kerülni. Romain Grosjean Lotusának hátsó borítása darabokra szakadt a célegyenesben.
máj. 8
17:57
Für Anikó férjhez ment (Blikk)
A Mályvavirág Alapítvány petefészekrákkal kapcsolatos rendezvényén találkoztunk Für Anikóval (51). A színésznő elárulta, hogy mennyire fontos számára a megelőzés, hisz mint mindenki, ő is szeretne hosszú boldog életet. Nemrég ráadásul újra férjhez ment, így most tényleg teljes a boldogság.
máj. 8
17:57
Vasárnap elnököt választ a Mazsihisz (Gondola)
Elnököt és ügyvezető igazgatót választ a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tisztújító közgyűlése vasárnap Budapesten
máj. 8
17:57
Művészeti központot nyit Milánóban a Prada (Blikk)
máj. 8
17:57
Autópályára zuhant egy gép, négyen meghaltak (ATV)
Egy forgalmas atlantai autópályára zuhant, majd kigyulladt egy kisrepülőgép pénteken, a balesetben a repülő négy utasa életét vesztette - közölte a DeKalb megyei tűzoltóparancsnok.
máj. 8
17:57
NB I: Öldöklő csata várható a kiesés elkerüléséért (Agroinform)
Papírforma szerint a Pápa-Dunaújváros duó búcsúzik, de mint tudjuk, az NB I-ben bármi megtörténhet.
máj. 8
17:59
A KKM együttérzését fejezte ki a pakisztáni helikopter-baleset miatt (Blikk)
máj. 8
17:59
Vasárnap elnököt és ügyvezető igazgatót választ a Mazsihisz (ATV)
Elnököt és ügyvezető igazgatót választ a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Tisztújító közgyűlését vasárnap tartja Budapesten.
máj. 8
18:00
Halott lánya gyerekét akarja megszülni egy brit nő (444.hu)
De a hatóságok nem engedik, amíg nem tudja bebizonyítani, hogy a haldokló lányának tényleg ez volt az utolsó kívánsága.
máj. 8
18:01
Vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi tárca a baltimore-i rendőrség ellen (ATV)
Emberi jogi vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi minisztérium a baltimore-i rendőrség erőalkalmazási gyakorlatával kapcsolatban - közölte pénteken Loretta Lynch, a tárca vezetője.
máj. 8
18:06
Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzte a Puskás Akadémiát (Infostart)
Az MTK 1-0-ra legyőzte a Puskás Akadémia csapatát a labdarúgó NB I 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel biztosan európai kupaindulásra jogosító helyen végez majd.
máj. 8
18:06
Futással is ünneplik az Európa-napot (Metropol)
Az ingyenes gyermek- és családi programok, hasznos uniós információk, futóverseny, totó várja az érdeklődőket.
máj. 8
18:06
Egyre nő a Bubi (Kripto Akadémia)
22 új dokkoló állomást helyeznek el.
máj. 8
18:12
Erősödött pénteken a forint (Infostart)
Erősödött pénteken a forint a bankközi devizakereskedelemben. A forint némi erősödéssel fejezte be a hetet is.
máj. 8
18:12
Újabb "kőbe vésett" szabályt cserél le a kormányzat (Privátbankár)
A Költségvetési Tanács rendben lévőnek találta a 2016-os büdzsé tervezetét, s ahhoz, hogy elfogadható legyen, az adósságképlet módosítását javasolják.
máj. 8
18:12
Az egészségügyi szakdolgozói kamara üdvözli a jövő évi béremelést, de... (ProfitLine)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint örvendetes a kormány által bejelentett jövő évi béremelés, de a rendelkezésre álló 16 milliárd forint szétosztása még nyitott kérdés. Balogh Zoltán kamarai elnök az MTI megkeresésére pénteken azt hangsúlyozta, a köztestület továbbra is az ágazatban dolgozókra vonatkozó életpályamodell és az ehhez tartozó illetménytábla kidolgozását…
máj. 8
18:14
Több mint százezren regisztráltak a TeSzedd! akcióra (Infostart)
Mintegy 115 ezren regisztráltak az ötödik TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! elnevezésű országos szemétgyűjtési akcióra a csütörtöki határidőig - közölték a szervezők pénteken.
máj. 8
18:14
USA vagy Oroszország? Komp-országba újra kompok érkezhetnek (Privátbankár)
Üzletemberek tömegei rohamozzák Kubát, befektetési lehetőségek iránt érdeklődve, de az országban még inkább a szürke, mint a fehér gazdaság jellemző. A kubai vezetés nemcsak Amerikával békül, de az oroszokkal is üzleteket köt, nem is kicsiket. A kompforgalom megindulhat, de még nem tudni, kiket szállítanak, a turizmus embargós tilalma elvileg érvényben maradt.
máj. 8
18:14
A kormány birtokpolitikáját bírálják (ProfitLine)
A kormány birtokpolitikáját bírálta pénteken Gyulán, sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, aki szerint az, ami a Mezőhegyesi Ménesbirtokon és környékén történik, elfogadhatatlan.
máj. 8
18:15
Szíven szúrta, majd elaludt kedvese holttestén (BorsOnline)
Tragikusan végződő történet szerelemről, féltékenységről, pénzről és erőszakról.
máj. 8
18:15
Hűtőfürdő a kistigriseknek - fotók! (Blikk)
Gyöngyös — Fröcskölve, prüszkölve, hangosan rajcsúrozva vette birtokba a Gyöngyösi Állatkert három tigrise a nyári rezidencia csobogóval felszerelt medencéjét.
máj. 8
18:15
Nemzeti Földalap - Áder János nem írta alá (Blikk)
máj. 8
18:15
Románia: újabb hitelmegállapodás kell (Gondola)
A Román Nemzeti Bank kormányzója szerint Romániának szüksége lesz újabb megállapodásra a nemzetközi hitelezőkkel, különben Bukarest nem tudja hitelesen meggyőzni a pénzpiacokat tervezett nagyszabású adóreformjának fenntarthatóságáról
máj. 8
18:15
Áder János visszadobta a földtörvényt (ATV)
Az államfő álláspontja szerint az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes rendelkezései és elfogadásának módja nincsenek összhangban az Alaptörvénnyel, ezért Áder János előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) - hozta nyilvánosságra honlapján a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken.
máj. 8
18:17
Szemeteszsákban vitték a dílerek a drogot (Blikk)
máj. 8
18:17
Törtek-zúztak a Pécsi Egyetemi Napok hallgatói (Gondola)
Három szobor is megsérült a Zsolnay-negyedben a Pécsi Egyetemi Napok idején, kettőt biztosan szándékosan rongáltak meg ismeretlenek
máj. 8
18:19
Áder János a Föld védelmére kérte Magyarország barátait (Gondola)
A köztársasági elnök arra kérte a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait, hogy segítsenek minél több támogatót szerezni Al Gore volt amerikai alelnök klímavédelmi kampányához.
máj. 8
18:24
Vasárnap - Magyarország zárva (Alternatív Energia)
De ne aggódjon! - Az automatákat nem kell lelakatolni.
máj. 8
18:26
Gaskót megpuccsolták (Alternatív Energia)
Hiába volt az egyetlen jelölt, nem választották újra elnöknek.
máj. 8
18:28
LMP: megmaradt az esély a nemzeti parkok megmenekülésére (Alternatív Energia)
A Fidesz "a földrablás új hullámát alapozná meg".
máj. 8
18:30
KT:módosítani kellene az adósságképletet (Infostart)
Nincs alapvető ellenvetése a Költségvetési Tanácsnak a 2016. évi költségvetési törvényjavaslat tervezetének hitelességével vagy végrehajthatóságával kapcsolatban, a tanács szerint ugyanakkor a tervezet nem felel meg az adósságképlet előírásának, ezért a képlet módosítását javasolják.
máj. 8
18:30
Vasárnap zárva: mostantól ezek a boltok sem nyithatnak ki (Privátbankár)
Zárva lesznek a boltok a világörökségi területen is az üzletek, miután ma megjelent a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény módosítása.
máj. 8
18:30
Calici vírus okozott tömeges megbetegedést egy szegedi általános iskolában (WebBeteg)
A vizsgálatok szerint calici vírus miatt betegedett meg csaknem kétszáz gyermek egy szegedi általános iskolában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője pénteken az MTI-t.
máj. 8
18:30
Győzött, ezzel európai kupaszereplő az MTK (Alternatív Energia)
MTK Budapest-Puskás Akadémia 1-0 (0-0).
máj. 8
18:32
Bevásárolna a régióban a Mol (Privátbankár)
Még az idén egy kisebb kiskereskedelmi akvizíciót tervez a régióban az első cseh kútját a héten megnyitó Mol. Horváth Ferenc ügyvezető igazgató szerint finomítót is vennének, ám a két horvát finomítójukból szerinte csak az egyiknek kellene maradnia.
máj. 8
18:33
Feszült a nadrág Gáspár Laci nejének fenekén - Fotó (Blikk)
Budapest - Együtt vásárolt az énekes és a csinos Niki.
máj. 8
18:33
Hazaviszik a videón elbúcsúzó öngyilkos polgárőr urnáját (Blikk)
Ozora — Nem szerette volna, ha eltemetik – így rendelkezett az a kitüntetett polgárőr, Gá­rer János (†35), aki inkább a halált választotta, mint hogy börtönbe menjen.
máj. 8
18:33
Levetette a MÁV a bringások óriásplakátját (Blikk)
Budapest – Zenés, bringás felvonulást szervezett szombatra „Túr de Rákosrendező” címmel az egyik zuglói civil szervezet, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a város harmadik legforgalmasabb bringaútjának rákosrendezői szakaszára.
máj. 8
18:33
Wartburg extrákkal (444.hu)
Lehet, hogy a kelet-német mérnökök nem tettek a klímát a Wartburgba, de a magyar nem hagyja magát!
máj. 8
18:35
Véráztatta karosszériából vágták ki a sérültet (Blikk)
Martonvásár — A véráztatta karosszériából vágták ki a tűzoltók az életben maradt sérültet annál a balesetnél, amely csütörtök késő este történt az M7-esen.
máj. 8
18:42
A bajnoki cím megszerzése az OSC célja (Infostart)
Az OSC-nek a bajnoki cím megszerzése a célja a Szolnok elleni bajnoki fináléban - mondta Decker Ádám, az újbudai együttes világbajnok védője az InfoRádiónak az E.ON férfi vízilabda OBI döntője előtt.
máj. 8
18:44
Jobban akar teljesíteni a Szolnok a döntőben (Infostart)
Az OSC elleni bajnoki döntőben jobban kell teljesíteni, mint a Ferencváros elleni elődöntőben - mondta az olimpiai bajnok Varga Dániel, a Szolnok csapatkapitánya az InfoRádiónak a férfi vízilabda OBI döntője előtt.
máj. 8
18:45
Banki elszámolás - vonják vissza az elszámolási csomagot! (ProfitLine)
A Jobbik azt követeli, hogy vonják vissza a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolásra vonatkozó törvénycsomagot, mert az egyenértékű a "pénzügyi szeméttel", legalizálja a magyar emberek kifosztását és konzerválja a problémákat - hangoztatta Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 8
18:48
Az elszámolások után felpezsdülhet a lakáshitelezés (Infostart)
Nagy lesz a verseny a jelzáloghitelezés területén - mondta az FHB Bank vezérigazgatója a portfolio Hitelezés 2015 konferenciájának szünetében. Oláh Márton szerint a szabályozási változások, a kimutatható jövedelem, vagy a jelzálogfedezeti arány, nem hoz komoly változást, és az elszámolás lejárta után várják a nagyobb rohamot.
máj. 8
18:48
Egyre csúnyábban fest az OTP, jelentés után esett a Mol (Privátbankár)
Ezúttal alaposan alulteljesítettük a világ tőzsdéit, Európa és az USA indexei is sokkal jobban emelkedtek, mint a budapesti. A stagnálás a gyorsjelentés után levő Mol-nak és az OTP-nek köszönhető. A forint erősödött, feléledtek a Magyar Tekekom-felvásárlással kapcsolatos pletykák.

Keresés