A külügyminiszter ellen a DK, a miniszterelnök tanácsadója, Habony ellen pedig az Együtt kezdeményezett vagyonosodási eljárást. Szijjártó Péter nem tud a vizsgálatról - közölte az RTL Klub.
Európának az előre nem látható eseményekre is fel kell készülnie, mivel a történelemben sem a rossz, sem a jó nem győz véglegesen - mondta el Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtök este azon a Bronislaw Komorowski lengyel elnök által moderált panelbeszélgetésen, melyet európai politikusok részvételével rendeztek Gdanskban a második világháború európai befejezésének 70
Az első exit pollok alapján a brit választásokon a konzervatív párt szerezte meg a legtöbb szavazatot, aminek egyrészt örülhetnek a befektetők, hiszen a Konzervatív Párt (a Munkáspárthoz képest...
A jövőben a reklámügynökségek nem állhatnak szerződéses kapcsolatban a médiacégekkel, és nem alkalmazhatnak bónuszokat - tudta meg a Napi Gazdaság annak a kormányelőterjesztésnek a tartalmát, amely a...
Szijjártó Péter képviseli Magyarországot a szombati győzelem napi megemlékezésen Moszkvában; ezt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be az M1 aktuális csatornának nyilatkozva pénteken.
Tizenöt európai operaház előadásai tölthetők le ingyenesen egy új internetes honlapról, amelynek egyik kimondatlan célja megtörni a New York-i Metropolitan operaháznak az internetes operaközvetítésekben élvezett világméretű hegemóniáját.
A kormányfő arról is beszélt, hogy az Európai Unió életszerűtlen szabályai nélkül Magyarország képes lenne megvédeni magát a megélhetési bevándorlóktól.
Kinevettek egy japán kisfiút, aki Cristiano Ronaldótól kérdezett egy szponzori rendezvényen, mire a Real-sztár a srác védelmére kelt, és tapsot kapott a közönségtől! Videó!
Mintegy 50 milliárd forintot költött fejlesztésekre az élelmiszergazdasági Bonafarm csoport a 2007-2013 közötti költségvetési időszakban, ugyanakkor a beruházás csupán 20 százaléka volt uniós támogatás - közölte a vállalat.
Németországban a külföldi hírszerző szolgálat (BND) szűkíti az együttműködést az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), a lépés reakció a két szervezet európai célpontokat is érintő közös munkája körüli leleplezésekre, amelyek akár Angela Merkel hitelességét is veszélyeztethetik
Őrült ötletnek nevezte azt az európai javaslatot, hogy egyes országok beengedik a menekülteket, majd el akarják osztani őket a többi uniós államnak. Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli...
Az Egyesült Államok helyre akarja állítani a bizalmat európai szövetségeseivel a titkos adatgyűjtési botrányok után, a lépést üdvözölték a magyar pártok, de fenntartások és kritikák is elhangzottak a hírszerzés biztonságáról rendezett, csütörtökön véget ért bécsi parlamenti fórumon
Kínában tovább folytatódhat a gazdaság növekedésének lassulása, a bővülés helyett ugyanis csökkent az export és az import mértéke is. A lassulásra várhatóan újabb stimulusokkal válaszol majd a...
Magyarország azt szeretné, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak ne legyen része a befektetők és az államok közötti viták rendezését szolgálni hivatott döntőbírósági mechanizmus (ISDS), az maradjon a nemzeti hatóságok feladata - mondta az unió külkereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően Mikola István újságíróknak…
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt súlyos veszteségeket, míg a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) példátlan előretörést könyvelhet el a nagy-britanniai parlamenti...
Ukrajna és más kelet-európai országok helye a közös Európában van - jelentette ki Bronislaw Komorowski lengyel elnök csütörtök éjjel a Gdansk melletti Westerplattén, ahol a félsziget védelmezőinek emlékművénél európai vezetőkkel és a lengyel kormány tagjaival megemlékezett a második világháború európai befejezésének 70
Az idei érettségik első hete a német írásbelikkel zárul ma. A köznevelési államtitkárság közlés szerint középszinten 1 014 helyszínen 18 387-en, emelt szinten 57 helyszínen 2 450-en adnak számot tudásukról
Az idei érettségik első hete a német írásbelikkel zárul ma. A köznevelési államtitkárság közlés szerint középszinten 1 014 helyszínen 18 387-en, emelt szinten 57 helyszínen 2 450-en adnak számot tudásukról.
Eltökélt szándékunk, hogy a tervezett két új atomerőművi blokkot felépítjük Pakson - mondta a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pakson, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az új blokkok környezetvédelmi engedélyezési eljárása keretében rendezett közmeghallgatás szünetében tartottak.
Meredek erősödést mutat az angol font árfolyama, miután a nem végleges szavazatszámlálási adatok alapján a David Cameron vezette konzervatívok meglepően erős támogatottsághoz jutottak a nagy-britanniai parlamenti választásokon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre: az euróhoz képest erősödött, a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben viszont gyengült a magyar fizetőeszköz
Egyre nagyobb kilengések jellemzik a forintunkat, míg ezt kiszűrve egyértelmű leértékelődés látszik az euró és a svájci frank ellenében. Havi alapon már több mint két százalékot gyengültünk velük...
Nagyjából 10-12 milliárd forint értékben csökkentené a kormány a különböző eljárási díjakat, illetékeket - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában
Szijjártó Péter képviseli Magyarországot a szombati győzelem napi megemlékezésen Moszkvában; ezt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be az M1 aktuális csatornának nyilatkozva pénteken
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt súlyos veszteségeket, a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) példátlan előretörést könyvelhet el.
Erre pedig az a bizonyíték, hogy ha lenne ilyen vizsgálat, akkor az úgy kezdődött volna, hogy arról levélben értesítik Szijjártó Pétert az adóhatóság emberei. Ő viszont ilyen levelet nem kapott. “Értesítés a NAV-tól nem érkezett, így határozottan állítható, hogy ilyen … Folytatás
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt jelentős mértékben csökkent a háztartási energia és az üzemanyagok ára. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak. A szolgáltatások, az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruhák ára szintén nőtt.