Több ember keveredett szóváltásba a Széna tér és Mechwart liget között, majd előpattant a kés is. Két férfi szenvedett szúrt sérüléseket. A támadókat még keresik. (MTI)
Az elmúlt hónapokban ugyan már jóval élénkebbek a garanciaszervezetek, ám - miként az az MNB szakértőinek elemzéséből kiderül - épp a válság utáni években idején nem látták azt a kockázatcsökkentő szerepüket, ami hozzájárulhatott volna a hitelezési aktivitás gyorsabb talpra állásához. A jegybanki szakértők a jövőre nézve még nagyobb aktivitást és tőkeoldali változásokat javasolnak.
A kormány törvényjavaslata szerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el, illetve a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg.
Könnyű ételek fogyasztása ajánlott a nagy melegben. Érdemes könnyű, magas víztartalmú ételeket fogyasztani, és figyelni a folyamatos folyadékpótlásra - mondta az InfoRádiónak Antal Emese dietetikus.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között két férfi szúrt sérülést szenvedett csütörtök este, a főváros II. kerületében - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
Sokan meghaltak a Boko Haram nevű iszlamista csoport merényleteiben csütörtökön Nigériában. A terrorista csoport az afrikai ország új elnöke, Muhammadu Buhari felesküdése óta fokozta támadásait a lakosság ellen.
Emberközpontúság, előrelépési lehetőség, motiváló környezet, hiteles vezetés, teljesítmény megfelelő díjazása - ezek a jó munkahely ismérvei egy felmérés szerint. De mit gondol Ön?
Tavaly augusztusa óta több mint 2,7 milliárd dollárt toltak az iszlamisták elleni háborúba. Az összeg kétharmadát a légierőre fordították. A 450 katonai tanácsadó mellett 3500 fős haderő van jelen a térségben. (BBC)
Tóbiás József nem türelmetlen, annak is örül, hogy van 900 ezer stabil szavazójuk. A Horn Gyula-féle örökséghez akar visszanyúlni, 2018 előtt pedig előválasztást szorgalmaz. A „Gyurcsány-csapdába" még egyszer nem lépnek bele. Interjú.
A Pentagon fontolóra vette, hogy újabb bázisokat hozzon létre Irakban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen küzdő iraki erők támogatására, ami szükségessé teheti újabb amerikai katonáknak a közel-keleti országba vezénylését - jelentette ki csütörtökön amerikai újságíróknak, egy Nápolyba tartó repülőgépen Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnöke.