2015. június 15. hétfő

jún. 15
18:20
Fontos tárgyalások előtt Románia az Európai Bizottság szakértőivel az IMF-hitelszerződésről (ProfitLine)
Az Európai Bizottság szakértőiből álló küldöttség érkezik Bukarestbe, ahol a román hatóságokkal tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött hitelmegállapodásról - közölte hétfőn Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
jún. 15
18:21
Megy a gőzös a Balatonra, de a munkálatok folytatódnak (Infostart)
Újraindult a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között. Azonban a pályaszakasz környékén még folynak a munkálatok - mondta az InfoRádióban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt szóvivője, Loppert Dániel.
jún. 15
18:21
180 milliót kaszált Gyurcsány a cégével (Blikk)
Budapest — Még mindig jól fut Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szekere az üzleti életben. A tavalyi eredmény alapján idén rekordméretű, 180 millió forintos osztalékot vehet ki a cégéből, az Altus Zrt.-ből.
jún. 15
18:21
A Rákóczi-szabadságharcra emlékezett a KDNP (Blikk)
jún. 15
18:23
Erősödött hétfőn a forint (Blikk)
jún. 15
18:24
Nagyok között – Kia Sorento 2.2 CRDi AWD AT teszt (Auto Pult)
Ha csak egyféle autót lehetne gyártani a világon, nem bánnánk, ha ő lenne az. Szép, mégsem radikális formák, jó anyagok, fejlett rendszerek, használható hét ülés, kellemes dízelmotor jó fogyasztással, bőséges extrázottság, egész ügyes összkerékhajtás, automataváltó, ehhez mérten pedig megfizethető ár. Az új Kia Sorentónak mindene megvan a sikerhez. Mégsem lesz világautó.
jún. 15
18:33
Lipták Zoltán Diósgyőrbe igazolt (Sport365)
A DVTK bejelentette, hogy náluk folytatja NB I-es pályafutását Lipták Zoltán, a Győri ETO válogatott hátvédje.
jún. 15
18:39
Európa Játékok - Sastin Marianna aranyérmes (Infostart)
Sastin Marianna aranyérmet nyert a birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjában a bakui Európa Játékokon.
jún. 15
18:39
Szárnyaló szomszédok (Blikk)
Pozsony — Nem kell messzire menni a követendő példáért a magyar labdarúgó-válogatottnak.
jún. 15
18:39
Nem szülheti meg unokáját egy nő (Blikk)
jún. 15
18:39
Ha nem titok, adják ki az atomadatokat! (Blikk)
Budapest — Nem kell félnünk attól, hogy nyoma veszett az atomtitkoknak? Samu Attila, a Belügyminisztérium szóvivője szerint nem voltak a paksi atomerőmű-beruházással kapcsolatos titkos adatok azon a laptopon, amelyet a bővítésért felelős egyik igazgató kocsijából loptak el.
jún. 15
18:41
Elhalasztották a szerb elnök boszniai látogatását (Blikk)
jún. 15
18:41
Újra nőhet a rezsi (Blikk)
Budapest — Fegyverletételre kényszerülhetünk a rezsiharcban a hvg.hu szerint. A kormány ugyanis kész lemondani a rezsicsökkentésről, s ez nemcsak azt jelenti, hogy a jövőben már nem lesznek kisebbek a számláink, hanem azt is: az árak újra emelkedni fognak.
jún. 15
18:42
Kerüld el a nyári nyavalyákat! (Blikk)
Egyes betegségeket a nők nyáron jóval gyakrabban „összeszedhetnek”, mint más évszakokban. Dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat orvosa tanácsokkal segít a megelőzésben, kezelésben.
jún. 15
18:43
Sorok Norbert lett a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke (Blikk)
jún. 15
18:45
Vajon holnap elázol-e munkába menet? (Pénzcentrum)
Ma kóstolgatott minket a rossz idő. No de holnap?...
jún. 15
18:45
Protipp: Ezúttal kevés volt a nagy hajrá (Agroinform)
Ismételten a hét második fele sikerült lényegesen jobban, ám ezúttal a bukik nyerték a párviadalt.
jún. 15
18:51
10 népszerű módszer arra, hogy pénzügyi öngyilkosságot kövess el (Privátbankár)
Nemcsak nálunk probléma a szegénység, hanem még a leggazdagabb országokban is. A legokosabbak is képesek olyan hibákat elkövetni, amely a teljes elszegényedéshez vezet, nem kell hozzá devizahitel sem. De mintha nálunk határozottan több lehetőség lenne a teljes lesüllyedésre, mint az USA-ban.
jún. 15
18:51
Véget érhet a csődeljárás a Fornetti Romániánál (ProfitLine)
A Fornetti Románia rendezte minden tartozását, így javasolni fogja a csődvédelem megszüntetését - jelentette be hétfőn a cég.
jún. 15
18:53
A román jegybanknak is tetszik az OTP programja (Privátbankár)
Évente már 30 ezer fiatal ismerkedik meg a pénzügyi alapismeretekkel az OTP Fáy András Alaptvány által létrehozott, a bank és EU-s pályázatok révén finanszírozott OK Központban. A program már Bukarestben is elérhető, a román jegybank támogatja a kezdeményezést.
jún. 15
18:53
Airbus: 32 ezer új gépre lehet igény 2034-ig (ProfitLine)
Az Airbus előrejelzése szerint a következő 20 évben 32 ezer új repülőgépre lehet igény a világban, 5 ezer milliárd dollár értékben.
jún. 15
18:57
Kiengedték a kórházból a kitüntetett Gripen-pilótát (Infostart)
Hétfő délután kiengedték a kórházból Kádár Sándor őrnagyot, aki múlt szerda délelőtt a Magyar Honvédség meghibásodott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált a kecskeméti repülőtéren - közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel.
jún. 15
18:57
Így juthatunk ki az Eb-re (Blikk)
Budapest — Ha most zárnák le a kvalifikációt, akkor legjobb csoportharmadikként máris repülhetne a franciaországi Európa-bajnokságra a Dárdai Pál (39) szövetségi kapitány vezette magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton 1-0-ra nyert Finnországban.
jún. 15
18:57
Autókból építette a Transformert - fotók! (Blikk)
Gyula — Két és fél méter magas, vasból van, és híres – mi lenne más, mint egy Transformer? A moziból ismert óriási robot mását mintázta meg Gyulán egy helyi vállalkozó, Vasadi Tibor (36).
jún. 15
18:57
Nőtt a munkanélküliség Törökországban (Blikk)
jún. 15
18:59
Mit kezdjünk a gyerekekkel nyári szünetben? (Blikk)
Magyarország — Egymillió iskolás diadalüvöltése mellett a mai napon véget ért az idei tanév: a diákok átveszik a bizonyítványukat, és szeptemberig messziről elkerülik majd az iskolát.
jún. 15
19:00
A Facebook a menő a magyar fiatalok körében (Blikk)
A Comedy Central nemzetközi kutatással vizsgálta a fiatalok tartalomfogyasztási szokásait. Tizenhárom országban - beleértve Magyarországot is, ahol az adott Y generációs korosztályban a 2015-ös adatok szerint a harmadik legnézettebb a magyar humorcsatorna - 18 és 34 év közötti rendszeresen tévézőket kérdeztek meg arról, hogyan viszonyulnak a márkákhoz, a közösségi médiához és miként fejezik…
jún. 15
19:03
Nagyot estek az európai tőzsdék (Portfolio)
A görögök a hétvégén sem tudtak megegyezni az adósságrendezéssel kapcsolatban, így egyre közelebb került az államcsőd. Elsősorban emiatt volt rossz a hangulat Európában, a pesszimizmus pedig a hazai...
jún. 15
19:06
Európa Játékok: Három magyar arany a hétfői nap mérlege (Sport365)
Sastin Marianna aranyérmet nyert a birkózók 60 kilogrammos súlycsoportjában a bakui Európa Játékokon, míg délelőtt a kajak-kenusok szállították a sikereket.
jún. 15
19:09
Évzárás és kapuzárás a Neptunban - Fotók! (Alternatív Energia)
A gyerekeket - akik közül sokan speciális nevelést igényelnek - más iskolákban szórják szét.
jún. 15
19:11
Orbánék fizessenek Csányinak (Alternatív Energia)
Boldogabb országokban nem fordulhat elő, hogy egy nagyvállalkozó gépén utazik a miniszterelnök.
jún. 15
19:15
A migránsok 109 milliárd dollárt utaltak haza Európából (Infostart)
Tavaly 109,4 milliárd dollárt utaltak haza az Európában élő migránsok, és ezzel világszerte 150 millió ember megélhetését biztosították.
jún. 15
19:15
Kis csomagot kap az államtitkár az újabb egészségügyi megmozduláson (Infostart)
Ismét utcára vonulnak az egészségügyi szakdolgozók - értesült az InfoRádió. Legutóbb a múlt hónapban emelték fel a szavukat az elégtelen munkakörülmények és az alcsony bérezés ellen. Most, július elsején a Semmelweis napon demonstrálnak Budapesten.
jún. 15
19:15
Külföldiek is üzletelhetnek a szaúdi értéktőzsdén (Blikk)
jún. 15
19:18
Vigyázat! Viharos hét jön a szerelmben is (Blikk)
Íme, itt a Blikk nagy heti horoszkópja. Nézd meg, hogy mit jósolnak a hétre a csillagok.
jún. 15
19:20
Fejre állt DiCaprio barátnője! - Fotó (Blikk)
Párizs — Boldogan cigánykerekezett az egyik párizsi parkban Bar Refaeli (30). A Leonardo DiCaprióval hat év együttlét után szakító szupermodellt az sem zavarta, hogy a párizsiak igencsak megbámulták, amikor gyakorlata közben megmutatta csipkés melltartóját.
jún. 15
19:21
A Tigáz is feladta a harcot - Kivonul a lakossági piacról (Portfolio)
A Tigáz Zrt. hivatalos kérelemmel fordult a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH), hogy vonja vissza a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatói engedélyét - közölte a társaság...
jún. 15
19:23
Vezetőváltás az FHB-nál (Portfolio)
Foltányi Tamás az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél betöltött igazgatósági tagságáról és a többi, az FHB csoportban betöltött tisztségéről is lemondott, emellett az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél lévő...
jún. 15
19:24
Az MNB visszautasítja, hogy alapítványain keresztül bújtatott monetáris finanszírozást végezne (ProfitLine)
Az MNB nem folytat bújtatott monetáris finanszírozást az alapítványain keresztül - szögezte le a jegybank az MTI megkeresésére hétfőn.
jún. 15
19:25
Tőzsdére megy a vezető európai autókölcsönző (Portfolio)
A Sixt és a Hertz után egy újabb nagy autókölcsönző cég megy tőzsdére: a francia Europcar elsősorban az eladósodottságának csökkentésére használná a befolyó forrásokat. Tőzsdére vinnék a magát...
jún. 15
19:27
Hamvaiból támadt fel az OTP, gyengülő csatornában a forint (Privátbankár)
A görög helyzet miatt pocsék volt a hangulat az európai tőzsdéken. Három százalékos mínuszban is járt az OTP részvénye a nap közepén, de aztán ebből sokat ledolgozott. Elemzők ugyanakkor inkább a további esés lehetőségét latolgatják, emelkedésre nem számítanak.
jún. 15
19:27
Rendkívüli közgyűlést tart a CIG (Portfolio)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2015. július 7-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze,a meghirdetett napirendi pontok szerint több felügyelőbizottság tag megválasztásáról is döntenek majd - áll a...
jún. 15
19:27
Lángra lobbant a mise után egy francia bazilika (ATV)
Tűz pusztított hétfőn a nyugat-franciaországi Nantes XIX. századi bazilikájában, a lángok a reggeli mise után csaptak fel a tetőn, amelynek csupán elszenesedett gerendázata maradt meg.
jún. 15
19:29
Megtagadta a brit bíróság egy nőtől, hogy megszülje saját unokáját (ATV)
Elutasította a brit legfelső bíróság egy nő azon kérését, hogy halott lánya lefagyasztott petesejtjeit felhasználva szülhesse meg saját unokáját: az indoklás szerint nem egyértelmű, hogy a lány akarta-e a procedúrát.
jún. 15
19:30
Nagy Márton: nyereségre számíthat a magyar bankrendszer a következő években (Infostart)
A 2010 óta veszteséges magyar bankrendszer az idén elérheti a fedezeti pontot és 2019-re a régióban tevékenykedő kereskedelmi bankokkal összemérhető nagyságrendű nyereséget mutathat ki - jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.
jún. 15
19:33
Kivonul a Tigáz az egyetemes gázszolgáltatásból (Blikk)
jún. 15
19:35
Királyi napok Székesfehérváron (Blikk)
jún. 15
19:36
A családja hazaviszi Bobbi Kristinát meghalni (Blikk)
Roswell — Hazaviszik meghalni Bobbi Kristinát (22). Whitney Houston (†48) és Bobby Brown lánya január óta fekszik kómában egy roswelli kórházban, állapota azóta sem javult.
jún. 15
19:39
Közel 4,5 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok (Portfolio)
Tavaly 109,4 milliárd dollárt utaltak haza az Európában élő migránsok, és ezzel világszerte 150 millió ember megélhetését biztosították. Az ENSZ Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapjának (IFAD)...
jún. 15
19:39
1872 óta először ül angol edző a Rangers kispadjára (Sport365)
Mark Warburton személyében története első angol vezetőedzőjét nevezte ki az 54-szeres skót bajnok Rangers.

Keresés