A második szettben 40 percre félbeszakadt a keddi Tsonga-Nisikori Roland-Garros negyeddöntő, mivel az erős szél leszakította a kivetítő egy részét és a körülbelül hat méter hosszú fémdarab a nézők közé esett. A szervezők azt közölték, hogy hárman könnyebben megsérültek.
Joseph Blatter kedd délután váratlanul bejelentette, kongresszust hívnak össze, hogy új elnököt válasszanak helyette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség élére.
Modernkori népvándorlásról beszélt a 85 éves Helmut Kohl volt német kancellár tiszteletére szervezett konferencián a miniszterelnök. Lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke.
Szerdán folytatódik a túlnyomóan napos idő, de időnként felhők is megjelenhetnek az égen, viszont ezekből egy-egy frissítő zápor inkább csak az északi tájakon fordulhat elő
Egy FBI-ügynök és egy rendőr lelőtt kedden Bostonban egy késsel felfegyverzett huszonéves, közel-keleti származású férfit, akit terrorcsoporthoz tartozás gyanúja miatt figyeltek.
A parlament honlapján olvasható javaslat azt is rögzíti, hogy ősztől más felsőoktatási intézmény nem indíthat közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen szakokat.
Egy FBI-ügynök és egy rendőr lelőtt kedden Bostonban egy késsel felfegyverzett huszonéves, közel-keleti származású férfit, akit terrorcsoporthoz tartozás gyanúja miatt figyeltek.
A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosítók közül a Fidesz javaslatait támogatta, az MSZP, a Jobbik és az LMP módosító javaslatait elutasította az Országgyűlés gazdasági bizottsága keddi ülésén, amelyen lezárták a törvényjavaslat részletes vitáját, és a kormánypárti képviselők támogatásával elfogadták az erről szóló jelentést.
A Paks II beruházás típusengedélyi terveit jövő év júliusára kell elkészíteni, amelyet a Paks II társaságnak kell majd benyújtania az Országos Atomenergia Hivatalhoz(OAH)jóváhagyásra - nyilatkozta Alekszander Kazarin, az Atomprojekt tervezővállalat vezérigazgató-helyettese, a nyomott vizes reaktor osztály vezetője magyar újságíróknak kedden a moszkvai Atomexpón.
Európa leggyorsabb, akár óránkénti 400 kilométeres sebességre is képes, és legkényelmesebb szupervonatát helyezik üzembe június közepén Olaszországban - jelentette be kedden Firenzében Michele Mario Elia, az olasz államvasutak vezérigazgatója.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 6 millió dollárt adna a Golgotáért, Pákh Imre, magyar származású amerikai műgyűjtő pedig 9 milliót kér a Munkácsy Mihály által festett képért - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna esti hírfolyamában
"Végre itt a változás" - írta Facebook-oldalán Luis Figo arra reagálva, hogy Joseph Blatter bejelentette: távozik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éléről.
Nem igaz, hogy a halálbüntetést az EU-ban eltörölték. A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel a halálbüntetést újra lehetővé tették.
Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke alelnök közölte: a Debrecenben megtekinthető Krisztus trilógia tagjáért, a Golgota című festményért az MNB csak annyit adhat, amennyit az állam meghatároz, ezt egy kormányrendelet rögzíti - adta hírül az M1-en zajló beszélgetés hírét az MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium a SZÉP-kártya rendszert érintő pozitív fejleményként értékeli, hogy idén május 31-én mindössze 910 millió forint – a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forint elenyésző töredéke, 1,3 százaléka – járt le a kártyákon.
Nagy aranyérmet kapott a Monde Selection nemzetközi zsűrijétől egy európai megmérettetésen Szigetköz vize, amelyből Mosonmagyaróvár lakosságát látja el a Panta Aqua Kft. Zoltai Anna, a Nébih osztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a jó ivóvíznek több ismérve is van, de a legfontosabb, hogy szomjoltásra leginkább ez alkalmas.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még a nyári szabadságok előtt, ebben a hónapban le szeretné zárni a felfüggesztett uniós támogatások többségével kapcsolatos egyeztetéseket az Európai Bizottsággal - tudatta kedden a miniszter, miután Brüsszelben egyeztetéseket folytatott Walter Deffaával, a testület regionális politikáért felelős főigazgatójával.
Évente negyvenezer új stroke-esetet regisztrálnak Magyarországon, ami nemzetközi átlagban is rendkívül soknak számít - vélik kardiológusok. A szélütést gyakran a tartós szívritmuszavar okozza - mondta az InfoRádiónak az Aritmia Társaság vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ötven év felett ajánlatos EKG-t kérni az eltérő szívműködés kimutatására.