2015. június 11. csütörtök

jún. 11
11:39
Lefoglalták Blatter gépét a nyomozók (ATV)
Folytatódik a nyomozás a FIFA-botrány kapcsán, most számítógépeket és adatokat foglaltak le Zürichben – írja az origo.
jún. 11
11:42
Csalások, dráma, válság - mindent elmesélt Budapesten a volt görög miniszterelnök (Privátbankár)
A görögöknek érdemi lépésekre, a hitezőknek nagyobb türelemre lenne szükségük a volt görög miniszterelnök szerint. Jorgosz Papandreu szerint csak az egységes EU az erős, a Grexit ezért katasztrófális lenne. A politikus ugyanakkor hitet tett a migráció szükségessége mellett. Adott egy jó tanácsot Magyarországnak az euróbevezetéshez.
jún. 11
11:42
Bréking! Felmentették Kocsis István volt MVM-vezért (Alternatív Energia)
A bíróság szerint ártatlan a többmilliárdos hűtlen kezelés ügyében.
jún. 11
11:42
Hivatalos: 30-szoros francia válogatott a Vidi új edzője (Sport365)
A francia szakember munkáját a másodedző Pető Tamás, az erőnléti edző Rodolphe Duvernet és a kapusedző Bíró Imre segítik.
jún. 11
11:45
Minden sör átment a fogyasztóvédelmi vizsgálaton (Infostart)
Negyven különböző típusú, ízű sört vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), az élelmiszer és vegyipari laboratórium ellenőrzésén valamennyi sör megfelelt a követelményeknek - közölte az NFH.
jún. 11
11:45
Új vezetőedző a bajnok Videotonnál (Infostart)
A 30-szoros francia válogatott Bernard Casoni lett a bajnok Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
jún. 11
11:45
Csaknem 142 ezer gyerek kap meleg ételt a nyáron (Gondola)
Mintegy 1500 önkormányzattól 142 ezer gyerek részesül meleg ételben a nyáron a kormány 3 milliárd forint keretösszegű pályázata nyomán.
jún. 11
11:45
Tízezrek tüntettek Chilében az oktatási reform ellen (Blikk)
jún. 11
11:45
Nem csak a legfőbb ügyész felesége keres jól az MNB-nél (HR Portál)
A jegybanknál 2010 óta a bérekre kifizetett összeg megduplázódott és meghaladja a havi 1 milliárd forintot, az átlagfizetés 870 ezer forint, írja a Népszabadság.
jún. 11
11:47
Vívó Eb - Ráadástussal kaptak ki Mohamedék a negyeddöntőben (Infostart)
A magyar női tőrcsapat nem jutott be a legjobb négy közé a montreux-i vívó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután ráadástussal kikapott a német válogatottól.
jún. 11
11:47
Szívultrahang készüléket kapott a kecskeméti kórház (Blikk)
jún. 11
11:47
20-25 ezer embert foglalkoztat a gyógynövényágazat (HR Portál)
Magyarországon 18-21 ezer hektáron termesztenek gyógynövényt. Ezek felvásárlásával, elsődleges és másodlagos feldolgozásával 70-125 vállalkozás foglalkozik, amelyek 20-25 ezer embernek adnak munkát, írja a Szakszervezetek.hu.
jún. 11
11:51
Schobert Norbert gazdagon is imád dolgozni (Blikk)
Budapest – Nem kell már dolgoznia, mégsem bír leállni Schobert Norbert. A fitneszguru simán lógathatná a lábát, hiszen több milliárdot érő cége van, ám a Hot!-nak elárulta: hiába az anyagi biztonság, a szívműtét miatti aggodalom, ő továbbra is szeretne aerobik órákat tartani.
jún. 11
11:51
A német tőzsdének is jó napja van (Portfolio)
Leminősítették Görögország államadósság besorolását és továbbra sincs megegyezés az adósságrendezés ügyében, bár folyamatosan folynak a tárgyalások. Ennek ellenére erősödnek az európai tőzsdék, a...
jún. 11
11:51
Darts csapat-vb: Hollandia vagy Anglia, esetleg meglepetés születik? (Agroinform)
Csütörtökön Frankfurtban kezdetét veszi a World Cup of Darts, melyen Magyarország is képviseli magát.
jún. 11
11:53
Még csak közmunkás sem lehetsz, ha felmondasz (Portfolio)
Ha valaki a jelenlegi munkahelyéről felmondással vagy akár közös megegyezéssel távozik, az nem lesz jogosult a közmunkára - ilyen szigorító javaslattal állt elő Pintér Sándor belügyminiszter. ...
jún. 11
11:54
A te lányod is szeretne Jennifer Lawrence babát? (Éva Magazin)
Esetleg Angelina Jolie-t vagy Meryl Streepet? A celebbabák újra és felújítva hódítanak. A celebrity babák már jó ideje igen kapósak az amerikai játékboltokban. Egy fiatal művész, Noel Cruz azonban nem volt elégedett a megjelenésükkel, úgy látta, hogy ezek a babák nem hasonlítanak eléggé a modelljükre. Ezért átfestette őket: Jennifer Lawrence mint Katniss Everdeen Az éhezők viadalában   Mi…
jún. 11
11:57
Megvan a Videoton új vezetőedzője (ATV)
A 30-szoros francia válogatott Bernard Casoni lett a bajnok Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
jún. 11
12:00
Beszólt a nőknek a Nobel-díjas professzor, majd lemondott (Privátbankár)
Lemondott a University College London (UCL) egyetemen betöltött állásáról a Nobel-díjas Tim Hunt biokémikus, akit sokan bíráltak a női kutatókról tett tréfásnak szánt megjegyzése miatt.
jún. 11
12:00
Pákh: Golgota - a védési eljárás megindítása ellen jogorvoslat nincs (Kripto Akadémia)
A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns.
jún. 11
12:00
Zico FIFA-elnök lenne (444.hu)
Blatternál csak jobb lehet.
jún. 11
12:02
Srebrenica – Letartóztatták a muszlim katonai parancsnokot (Kripto Akadémia)
jún. 11
12:02
Ha felmond, közmunkára sem mehet (444.hu)
De akkor sem, ha közös megegyezéssel távozik. Ez Pintér Sándor belügyminiszter legújabb ötlete.
jún. 11
12:03
Uniós jogot sérthet a nyerőgépek betiltása (Infostart)
Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy Magyarországon betiltották a játékautomaták üzemeltetését a kaszinókon kívül - így határozott csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság, amely ugyanakkor a magyar igazságszolgáltatáshoz utalja vissza annak eldöntését, hogy ez valóban így van-e.
jún. 11
12:03
Minden magyar sör jól iható - hűtve (Gondola)
Negyven különböző típusú, ízű sört vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), az élelmiszer és vegyipari laboratórium ellenőrzésén valamennyi sör megfelelt a követelményeknek - közölte az NFH
jún. 11
12:03
Elképesztő! Lopni hordta gyerekeit az egri nő (Blikk)
Eger - Letöltendő börtönbüntetésre ítélheti a bíróság azt a zsebtolvaj asszonyt, aki két kislányát "bevetve" tevékenykedett Egerben és annak környékén.
jún. 11
12:03
A miskolciak örülnek az ellenőrzéseknek (Blikk)
jún. 11
12:03
Elhunyt Kovácsy Tibor újságíró (Kreatív Online)
A Magyar Narancs és a Tilos Rádió munkatársa volt.
jún. 11
12:04
Meghalt Kovácsy Tibor (Kripto Akadémia)
Az újságíró, rádiós műsorvezető, szerkesztő és színész 64 éves volt.
jún. 11
12:04
175 éves lett Újpest (444.hu)
Zugló még nem volt sehol, amikor Újpest már levált Rákospalotáról. Boldog születésnapot!
jún. 11
12:05
Diákok tízezrei tüntettek Chilében (Gondola)
Diákok és tanárok tízezrei vonultak utcára helyi idő szerint szerdán Chile fővárosában, hogy a kormány oktatási reformja ellen tiltakozzanak, s a demonstráción erőszakos összecsapások törtek ki szélsőséges csoportok és a rendőrök között
jún. 11
12:05
Kikaptak Mohamedék a negyeddöntőben (Blikk)
jún. 11
12:06
Minden sör átment a fogyasztóvédelmi vizsgálaton (ProfitLine)
Negyven különböző típusú, ízű sört vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), az élelmiszer és vegyipari laboratórium ellenőrzésén valamennyi sör megfelelt a követelményeknek - közölte az NFH az MTI-vel csütörtökön.
jún. 11
12:06
Sokadik ígéret - ősszel jöhet a Tesla Model X (Auto Pult)
Már több mint három éve annak, hogy a Tesla bemutatta második modelljének prototípusát, mely azóta sem érkezett meg sorozatgyártásban. Az akkori leleplezésen ráadásul a gyártó tulajdonosa, Elon Musk azt ígérte, hogy mostanra már négy modellel lesz piacon a márka – amiből szintén nem lett semmi. Ezek után okkal kételkedhetünk az amerikaiak szavában, akik most azt ígérték, idén ősszel már az első…
jún. 11
12:06
Költségvetés: csak a kormány által támogatott javaslatok mentek át (Kripto Akadémia)
A brókerbotrányban érintett 27 ezer rendvédelmi dolgozó megtakarítása ügyében is nemet mondtak.
jún. 11
12:07
Orbán Viktor és Szijjártó Péter Brüsszelben (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több külön egyeztetést is folytatott a Brüsszelben zajló Európai Unió-Latin-Amerika-csúcstalálkozó keretében - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője
jún. 11
12:07
Menesztették az Olimpiakosz vezetőedzőjét (Blikk)
jún. 11
12:08
A hét ábrája: merre tovább olajár? (ProfitLine)
Az erős túlkínálat jellemezte olajpiacot kemény megpróbáltatás elé állította a tavaly nyár óta megfeleződő olajár. Az alacsony árak mellett elindult egy alkalmazkodás: az olajcégek csökkentik költségeiket és az új kutatási projektjeiket. A piacon rövidebb távon még ezzel együtt is túlkínálatot látunk, amit várakozásaink szerint a gazdasági konjunktúrával emelkedő fogyasztás csak jövőre szív fel.…
jún. 11
12:09
A volt cellatárs szerint Damu Roland hazudik (Blikk)
Budapest – Hazudik Damu Roland, legalábbis ezt állítja róla a Story magazinban egykori cellatársa, Ritz Mihály.
jún. 11
12:09
Kisebb bírsággal is megúszhatja most a magyar kormány (Portfolio)
A kezdeti 90-100 milliárd forintról 30-50 milliárd forintra szelídült az Európai Bizottsággal sok éve húzódó ún. aszfaltügy potenciális bírságának az összege - tudta meg a Figyelő a tárgyalásokra...
jún. 11
12:09
Megkezdődött a Bilderberg-csoport éves találkozója (Gondola)
Huszonkét országból 140 befolyásos politikai döntéshozó, vállalatvezető, bankár, újságíró és tudományos szakértő részvételével kezdődött meg csütörtökön a Bilderberg-csoport nevű, zártkörű társaság idei találkozója az ausztriai Telfsben
jún. 11
12:11
Bacsinszky Tímea: sosem volt igazi apám (Blikk)
Lausanne – A Svájcban született, de magyar származású teniszező szörnyű családi titkot leplezett le, csak az édesanyját tekinti szülőjének.
jún. 11
12:13
Veszekszik a Videoton-tulaj a polgármesterrel (Blikk)
Székesfehérvár – A labdarúgó-NB I-ben első gárdát birtokló Garancsi István (49) nehezményezi, hogy nem kapott meghívót a bajnoki cím megünneplésére.
jún. 11
12:15
Leidiótázta az utasokat a Ryanair pilótája (Blikk)
Iain Inglis (31) pilóta, Facebook-oldalán szólt be a Ryanair komplett utazóközönségének, idiótának titulálva őket, mivel szerinte feleslegesen sorakoznak fel a székek elfoglalásához, hiszen már egy ideje kijelölt helyek járnak a jegyekhez – írja a mirror.co.uk.
jún. 11
12:15
A Brazil legenda lenne a FIFA új elnöke (Sport365)
A korábbi brazil futballsztár, Zico formálisan bejelentette, hogy jelöltetni szeretné magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára.
jún. 11
12:15
Hackertámadás: le kell cserélni a Bundestag rendszerét (ATV)
Hackertámadás miatt le kell cserélni a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag több mint 20 ezer számítógépet kiszolgáló informatikai rendszerét - írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című napilap.
jún. 11
12:17
Bundázással vádolják a Barcelonát (Blikk)
Barcelona – Spanyol lapinformáció szerint a BL-győztes klub a bajnokság utolsó fordulójában előre megbeszélt eredményt játszott a Deportivo La Coruna ellen.
jún. 11
12:17
EB: uniós jogot sért a nyerőgépek betiltása (ATV)
Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy Magyarországon betiltották a játékautomaták üzemeltetését a kaszinókon kívül - így határozott csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság, amely ugyanakkor a magyar igazságszolgáltatáshoz utalja vissza annak eldöntését, hogy ez valóban így van-e.
jún. 11
12:18
Búcsú a Mundialtól (Alternatív Energia)
Június a világbajnokságok hónapja. Ma egy argentin VB meccsünk évfordulója van: A franciáknak át kellett öltözniük, Coelho sípjelére indult a meccs, de hálából nem lehet futballozni!
jún. 11
12:18
Ausztriában már tatárjárást emlegetnek (HR Portál)
Az Osztrák Szabadságpárt tatárjárást emleget a vendégmunkásokkal kapcsolatban és az átmeneti határellenőrzés visszaállítását sürgeti, írja a Privátbankár.

Keresés