Port-au-Prince - Haiti nőktől és gyereklányoktól is szexet követeltek cserébe a segélycsomagokért az ENSZ békefenntartó katonái – derül ki egy hamarosan nyilvánosságra kerülő jelentésből.
A MET annak köszönheti sikerét és azt, hogy az európai középmezőnybe került energiakereskedő társaságként, hogy a korábban a Molban dolgozó szakértők felismerték: a gázpiacon döntő trendváltozás...
A minap kiírt két, kkv-knak szánt uniós pályázat egyik kiemelt szempontja volt az, hogy a beruházások megfeleljenek a környezetvédelmi, fenntarthatósági elvárásoknak - többek között ezt hangsúlyozta...
Fergeteges sörünnep köszönti a nyarat: kezdetét veszi ugyanis az V. Jubileumi Sörfesztivál, Budapesten, a Budai Várban, amely egészen vasárnapig tart majd. A résztvevők több mint 200-féle sörkülönlegességet, valamint közel 130-féle fogást kóstolhatnak meg.
A több állami cég egykori vezérét azzal vádolták, hogy társaival 15 milliárd forintos kárt okozott a Villamosműveknél. Felesége és főtanácsadója felfüggesztett börtönt kapott.
Lengyelországban miniszterek, államtitkárok mondtak le az egy éve kirobbant lehallgatási botrány legújabb fejleményei miatt. A titkos felvételeken lengyel vezetők válogatott trágárságok között beszélnek európai miniszterelnökökről, illetve saját gyanús ügyeikről.
Az Európai Parlament a várakozásoknak megfelelően csütörtökön felszólította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a korrupciós botrány miatt azonnal váltsa le elnökét, Joseph Blattert.
Manuel Valls francia miniszterelnök, akit hazájában élesen bíráltak amiatt, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligájának berlini döntőjére a kormány különgépén, ráadásul a gyermekeivel együtt utazott, csütörtökön bejelentette, hogy fiai útiköltségét, 2500 eurót visszatéríti az államnak.
A legújabb VW Transporter, a T6 alapjaira vérbeli utazó verziót épített California néven a német gyártó. Mindez persze nem szokatlan lépés a wolfsburgiaktól, hiszen az ikonikus mikrobusz szinte minden generációjából készült ilyen speciális kiadás, például Westfalia néven. A legújabb modell természetesen minden téren felülmúlja elődeit.
Magyarországot is érintő nemzetközi pénzmosási ügyben nyomoz a milánói ügyészség - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap csütörtökön. A másfél évvel ezelőtt indított olasz hatósági vizsgálat részletei most először kerültek nyilvánosságra.
Eljárást indított a távközlési hatóság a Magyar Telekommal és a Telenorral szemben a két szolgáltató által július 1-től tervezett áremelések miatt. A Magyar Telekom és a Telenor is jelentős...
A jövő évi felkészülés és a megyei modellprogram után országossá teszik a vastagbél- és végbélszűrési programot, valamint százezer nőnek küldenek ki méhnyakszűrésre szóló meghívót - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtökön Budapesten.
"Tombol a bevándorló fiatalokban a tesztoszteron, de mivel nem tudnak 'befűzni egy lányt', ilyenkor sokszor nincs más választás, jöjjön az erőszak", mondta a műsorvezető az adásban.
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjét a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szász Andrást, az MVM volt főtanácsadóját viszont bűnösnek találta Kocsis Istvánnéval együtt.
Petro Porosenko ukrán elnök menesztette posztjáról Olekszandr Kihtenkót, Donyeck megye kormányzóját - közölte csütörtökön Olekszandr Brihinec, a kijevi hadműveleti parancsnokság kramatorszki támaszpontjának sajtóközpontjának vezetője, a tájékoztatáspolitikai miniszter tanácsadója.
A várakozásoknak megfelelően felszólították a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget, hogy a korrupciós botrány miatt azonnal váltsa le elnökét, Joseph Blattert.
Tekintettel a menekültek utóbbi hónapokban megfigyelhető növekvő számára, Auszria a szomszédos Magyarországnak negyven rendőrt ígért a szerb-magyar határ őrizetére – írja csütörtöki számában a Die Presse című befolyásos osztrák lap.
Nem érdemes mindent a hűtőbe vagy a konyhaszekrénybe bezsúfolnunk. Sok olyan élelmiszer van, amelynek a tárolására a hűvös, sötét kamra sokkal inkább megfelel.
Megszűnhet az idegenforgalmi adó (ifa) és kikerülhetnek a SZÉP-kártyát elfogadó helyek közül a gyorséttermek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön egy kehidakustányi konferencián.
Leminősítették Görögország államadósság besorolását és továbbra sincs megegyezés az adósságrendezés ügyében, de az ország felgyorsítaná a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, főleg ennek örülnek a...
A Világbank pesszimistábban ítéli meg a világgazdaság idei növekedési kilátásait, kiemelve, hogy a fejlődő országok növekedését visszaveti a nyersanyagárak csökkenése és a hitelek drágulása.