Három határozatot fogadtak el, egyhangúlag, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombaton befejeződött budapesti kongresszusán: az Egységben a munkahelyekért, az Egységben a demokráciáért és az Egységben a békéért elnevezésű dokumentumot
A Blikk információi szerint ismeretlenek ellopták egy autóból a Paksi Atomerőmű bővítésének titkos dokumentumait, az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-vel szombaton azt közölte, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított lopás gyanúja miatt.
A Velux Magyarország Kft. 2,2 milliárd forintos beruházással növelte a fertőszéplaki és fertőszentmiklósi üzemeinek kapacitását, a fejlesztéseket az Európai Unió 524,55 millió forinttal támogatta - közölte a cég az MTI-vel.
Jövőre a hazai bankszféra negyven százaléka mérsékelhetné az adóját annak az új adószabálynak a jóvoltából, amely összesen tízmilliárd forintot hagyna a hitelezést felpörgető pénzintézeteknél - erről...
Ljubljanában és más szlovén városokban is egyre nagyobb gondot okoznak a varjak, amelyek a fészekrakás idején akár az emberre is rátámadnak. A szlovének ezért pénzt és időt nem sajnálva azon dolgoznak, hogy csökkentsék a varjúpopulációt az országban - írta az Index.hr horvát internetes portál.
A tervezett Török Áramlat gázvezetékről, az orosz kivitelezéssel építendő első törökországi atomerőműről, a kétoldalú kapcsolatokról és aktuális külpolitikai kérdésekről, ezen belül az ukrajnai helyzetről tárgyalt Bakuban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök
(Előzmények.) A második meccsét is elvesztette a válogatott Sopronban a Romániával közösen rendezett bajnokságon. Ma 72-66-ra kaptak ki Litvániától, a honosított Quigley Allie egymaga vitte a hátán a csapatot – írja az MTI. A csapat hátralévő két meccsén a D csoport … Folytatás
„La Fada Pride (Mad Pride)”, azaz Őrült Pride néven volt ma tüntetés Marseille-ben, ahol a mentális rendellenességekkel küzdő emberekért demonstráltak. (Fotó: Bertrand Langlois / AFP)
A népszerű építőjátékot, a Jengát idézi meg az új kilátó, amelyet pénteken adtak át Piliscsaba mellett, a Nagy-Kopasz hegyen. A Dévényi Antal erdész nevét viselő, 11 és fél méter magas új építmény páratlan kilátást nyújt a 447 méter magas hegy tetejéről.
Második mérkőzését is elvesztette a magyar válogatott Sopronban a Romániával közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután szombaton 72-66-ra kikapott Litvániától. A magyarok a hátralévő két meccsükön a D csoport két legjobbjával, a címvédő spanyolokkal és a szlovákokkal találkoznak.
Miközben az Egyesült Államok egyetemista korú lakosságán belül az utóbbi két évtizedben közel kétszeresére nőtt az ázsiai származásúak aránya, ez a változás egyáltalán nem tükröződik az ország több elit egyetemén, köztük a Harvardon, ahol az intézményt ért vádak szerint faji kvótákat alkalmaznak - mutatott rá írásában a The Wall Street Journal című amerikai napilap.
Esterházy Jánosra, a szlovákiai magyarság két világháború közötti, illetve a második világháború alatti vezető politikusára emlékeztek a morvaországi Mírovban, halálának színhelyén csehországi, szlovákiai és a magyarországi magyarok
Csak gyümölcsöt tartalmazó, ízesítő és tartósítószerek nélküli lekvárokat készítő üzem létesül a Komárom-Esztergom megyei Környén - tájékoztatta az üzem tulajdonosa az MTI-t.
Az Egyesült Államok csapata felett aratott hatgólos pénteki siker után a házigazda olaszokat is legyőzte egy góllal a magyar férfi vízilabda-válogatott a római nemzetközi tornán.
Több millió dollárt fektetett be a Duolingo, ingyenes nyelvoktató alkalmazásba a Google befektetési alapja, a Google Capital - közölte az applikáció fejlesztője az MTI-vel.
A magyar válogatott számára kedvezően alakultak az esti mérkőzések az Eb-csoportban: az előttünk álló két válogatott Belfastban döntetlent játszott egymással, a feröeriek pedig legyőzték a görögöket!
A Európa-bajnoki selejtező csoportunkban Feröer-szigetek meglepetésre hazai pályán is legyőzte a görögöket, akik így kiszálltak a harmadik helyért vívott harcból. Észak-Írország és Románia döntetlent játszott egymással, aminek a legjobban örülhetünk.
Három határozatot fogadtak el, egyhangúlag, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombaton befejeződött budapesti kongresszusán: az Egységben a munkahelyekért, az Egységben a demokráciáért és az Egységben a békéért elnevezésű dokumentumot.
A tervezett Török Áramlat gázvezetékről, az orosz kivitelezéssel építendő első törökországi atomerőműről, a kétoldalú kapcsolatokról és aktuális külpolitikai kérdésekről, ezen belül az ukrajnai helyzetről tárgyalt szombaton Bakuban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.