2015. június 19. péntek

jún. 19
9:45
Még mindig kevés a nevelőszülő (Pénzcentrum)
Csak bizonyos esetekben maradhatnak otthonokban a gyerekek....
jún. 19
9:45
Vasárnapi zárva tartás: 6 hónap múlva többet fogunk tudni (Portfolio)
A pozitív hangulat és várakozás valóban érzékelhető a hazai ingatlanpiacon, a számok lassan javulásnak indulnak. A retail piac esetében azonban a következő kutatás számai mutathatják meg majd igazán,...
jún. 19
9:47
50 milliárdos olajháború - Orosz vagyonokat zároltak (Portfolio)
Franciaország és Belgium határozottan fellépett az egykori orosz olajipari nagyvállalat, a Yukosz-ügyében, miután orosz állami hivatalok vagyona került zár alá. A hágai bíróság tavaly több mint 50...
jún. 19
9:48
"Magyarország nem akar bevándorló célpont lenni" (HR Portál)
A kormányszóvivő szerint Magyarország nem akar a bevándorlók célpontja lenni, most nincs szükség gazdasági bevándorlókra.
jún. 19
9:49
Teljesen új világ jön az állami cégeknél (Portfolio)
Lázár János bejelentette, hogy az Állami Számvevőszék korábban megfogalmazott javaslatainak megfelelően teljesen átalakítják az állami és önkormányzati cégek működését, menedzsmentrendszerét. A...
jún. 19
9:50
160 ezer forintot kap kézhez a magyar (HR Portál)
2015. január–áprilisban 3,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 19
9:51
Elég egy rossz SMS, és már buktuk is az összes pénzünk (Privátbankár)
SMS-ben, telefonon sose adjuk meg a banki adatainkat, ilyet legfeljebb a csalók kérnek.
jún. 19
9:51
Sokkoló! Kislányokat erőszakoltak meg a gyerekgyilkosok (Alternatív Energia)
jún. 19
9:51
Szalay-Bobrovniczky: a kormány zéró toleranciát tanúsít az antiszemitizmussal szemben (ATV)
A magyar kormány kategorikusan, a zéró tolerancia elve és gyakorlata alapján fellép az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen - jelentette ki csütörtök este Washingtonban Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Glass House Orchestra és a Muzsikás Együttes közös, a holokauszt áldozatairól megemlékező és a magyarországi zsidó…
jún. 19
9:53
Aki átvágta a vasfüggönyt - Túra Horn Gyula emlékéért (Alternatív Energia)
Az MSZP soproni szervezetének hagyományteremtő eseményén többek között Tóbiás is részt vesz.
jún. 19
9:57
Kormányszóvivő: Magyarország nem akar bevándorló célpont lenni (Infostart)
A kormányszóvivő szerint Magyarország nem akar a bevándorlók célpontja lenni, most nincs szükség gazdasági bevándorlókra.
jún. 19
9:57
Kártérítést követel Belgium a FIFA-tól (Blikk)
jún. 19
9:57
„Mindenki hazudik a filmes szexjelenetekről” – állítja a színésznő (Éva Magazin)
Mindy Kaling szerint egész más megélni a szexjelenetek forgatását, mint azt a legtöbb színész állítja az interjúkban. A szexjelenetek teljesen másmilyenek, mint amilyennek a legtöbb színész leírja őket – állítja Mindy Kaling, aki készülő könyvében élvezetes foglalatosságként hivatkozik a kamerák előtti szexre.   Az indiai származású amerikai színésznő az utóbbi években széles ismertségre tett…
jún. 19
10:00
Divat-kiegészítőkkel terjeszti ki stílusát a MINI (Auto Pult)
A 88. Pitti Uomo férfidivat-fesztivál alkalmából a MINI tehetséges fiatal tervezőkkel és az esemény vezetőivel karöltve életre hívta az első MINI Gentleman Kollekciót. A hat nívós divat- és életmód-kiegészítőt a MINI Clubman inspirálta, hatásában azonban a régi amerikaias stílus keveredik némi steampunkkal – mégis valahogy illik a brit márka világához.
jún. 19
10:09
Kitették a dinnyét a boltok: honnan jött, mennyibe kerül? (Privátbankár)
A boltokban már megjelent a többségében Görögországból származó importdinnye, az árak egyelőre még magasak, nem ritka, hogy a dinnye kilójáért 150-170 forintot is elkérnek az üzletekben - írja a Napi Gazdaság.
jún. 19
10:09
Figyelem! Erős fejfájással érkezett a hidegfront (Blikk)
Gyenge hidegfronti hatás érvényesül, ami főként akkor okozhat panaszt, ha a fokozottan érzékenyek csoportjába tartozunk – írja a meteoklinika.hu.
jún. 19
10:09
Gyászol a Fradi (Alternatív Energia)
A csapat masszőre "tragikus hirtelenséggel" hunyt el.
jún. 19
10:09
Vagyonkimentő adócsalókat fogott a NAV (Adózóna)
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a NAV, hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést. A gyanús pénzmozgás miatti eljárást a NAV Pénzmosás Elleni Információs Irodája kezdeményezte. Hasonló vizsgálatok nyomán idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok.
jún. 19
10:09
Biztos, hogy akarod tudni a jövődet? (444.hu)
Jóspapagáj költözött a Nyugati térre: mindössze kétszáz forintért bárkinek elmondja, mi vár rá életében.
jún. 19
10:11
Zsidó Nobel-díjat kapott Michael Douglas - Fotók! (Alternatív Energia)
Az elismeréssel járó 1 millió dollárt a vegyes vallási hátterű családok gyermekeinek segítésére költi a színész.
jún. 19
10:12
10 dollárt ment első kereskedési napján a Fitbit (ProfitLine)
20 dolláros IPO áron bocsátották ki az okoskarkötőiről ismert Fitbit papírjait Amerikában, első kereskedési napján a részvény felugrott 31 dollárra, majd 30 dollár közeli szinteken zárt az árfolyam. Egyes vélemények szerint ez csak kezdeti lelkesedés.
jún. 19
10:13
A Habsburgok restaurálása nagy veszedelmet jelentene (Alternatív Energia)
Az Anschluss, a Habsburgoknak Ausztria és Magyarország területén való restaurálása igen nagy veszedelmet jelentene az európai békére.
jún. 19
10:14
Egymillió eurós bankszámlákat zárolt a NAV (ProfitLine)
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.
jún. 19
10:15
Megújult a budapesti Szent Margit Kórház műtője (Infostart)
Átadták a felújított endoszkópos műtőt a budapesti Szent Margit kórházban. Önkormányzati támogatásból és adományokból új műszereket is tudott vásárolni az intézmény. A korszerűsítéssel nem csak a kórház, hanem a betegek is jól járnak - mondta Badacsonyi Szabolcs főigazgató.
jún. 19
10:15
Részegen vezetett egy rendőr, belerohant a Tiszába (Alternatív Energia)
Első fokon 225 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották a vádlottat.
jún. 19
10:15
Lehet gyerek mellett dohányzoni az autóban (Blikk)
jún. 19
10:15
Ők nyertek a Pride pályázatán (Kreatív Online)
Húsz munka közül választotta ki a zsűri a legjobbakat. Íme az első három.
jún. 19
10:18
Divat-kiegészítőkkel terjeszti ki stílusát a MINI (Auto Pult)
A 88. Pitti Uomo férfidivat-fesztivál alkalmából a MINI tehetséges fiatal tervezőkkel és az esemény vezetőivel karöltve életre hívta az első MINI Gentleman Kollekciót. A hat nívós divat- és életmód-kiegészítőt a MINI Clubman inspirálta, hatásában azonban a régi amerikaias stílus keveredik némi steampunkkal – mégis valahogy illik a brit márka világához.
jún. 19
10:20
Megérkezett a Mitsubishi Outlander PHEV frissített változata (Auto Pult)
Nemrégiben számoltunk be a Mitsubishi Outlander ráncfelvarrásáról, mely friss formákkal és jóval több krómmal próbál több vásárlót magához csábítani. Eddig azonban csak a normál változatokat láthattuk, most azonban lerántották a leplet a rendkívül sikeres, konnektorról tölthető PHEV verzióról is, amely nem csak formailag, hanem tartalmilag is fejlődött.
jún. 19
10:21
Kerítésen belül vagy kívül akar lenni a magyar? (HR Portál)
A nemzetközi sajtó is beszámolt a Szijjártó Péter által bejelentett Nagy Déli Vasfüggönyről. Az Index tegnap ezekből szemezgetett.
jún. 19
10:21
Felemás eredmények Zsiday kötvénykibocsátásán (2.) (Portfolio)
Az MNB kockázati jelentésében felhívta a figyelmet a hazai vállalati kötvénykibocsátás, mint finanszírozási lehetőség beszűkülésére a piacon, miután a brókerbotrányok következtében erősen megcsappant...
jún. 19
10:21
Akár hónapokat is várhatnak pénzükre a brókerkárosultak (Pénzcentrum)
Először a meglévő értékpapírokért kell jelentkezni....
jún. 19
10:22
Irigykedünk - íme, a Renault Duster Oroch és Sandero R.S. (Auto Pult)
Ugyan sokszor volt már szó róla, hogy a Renault platós változatban is elkészíti a Dacia Dustert, ugyanakkor talán már nem sokan emlékeznek rá, hogy a franciák egy tanulmányautót is kihoztak már a többcélú járműből, mely mostanra sorozatgyártású változatban is elkészült. Mindeközben ráadásul a többször is beharangozott, megvadított Sanderóról is lerántották a leplet a gyáriak.
jún. 19
10:23
Interjú Dominik Godat-val: A végtelen értekezletek ellenszere (HR Portál)
A napokban jelenik meg magyarul Dominik Godat svájci vezetőfejlesztési szakember németül már elkapkodott könyve. Godat június végén a SolutionSurfers Magyarország szervezésében Budapesten arra képez ki vezetőket, hogyan tudnak az úgynevezett megoldásközpontú szemléletmóddal és kérdezéstechnikával akár órákat lefaragni az értekezletekből, de úgy, hogy hatékonyságnövelő módszerük ne lelombozza,…
jún. 19
10:23
Jó a hangulat Európában (Portfolio)
Tegnap sem született megállapodás Görögország ügyében, a tárgyalások hétfőn folytatódnak. Ennek ellenére többnyire erősödéssel nyitottak az európai tőzsdék, a jó hangulat a hazai részvénypiacra is...
jún. 19
10:27
Hülye szavakból nincs hiány: mi lesz így a forinttal? (Privátbankár)
A tárgyalások sehova se jutottak, csak egyre több hülye szó születik a görög helyzetre. Az euró még egész erős, a forint oldalazik.
jún. 19
10:27
Mi történt? Az énekesnő lefújta az esküvőt (Alternatív Energia)
Az énekesnő azt is elmondta, miért nem megy hozzá Vincze Gáborhoz.
jún. 19
10:27
Torgyán: vissza kellene vásárolnunk Kárpátalját (ATV)
A lengyel államelnök méltató szavai kapcsán interjút adott Torgyán József az ATV Egyenes Beszédben. Az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter konkrét terveket készített, melyekkel szerinte a jelenlegi megosztottságból ki lehetne törni.
jún. 19
10:29
Drágám, az oroszok összementek (Privátbankár)
Az orosz gazdaság 3,2 százalékkal zsugorodott az idei első öt hónapban - mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter.
jún. 19
10:29
Orbán testőr nélkül vezette a VW kisbuszt (Videó) (Alternatív Energia)
Az rejtély, hogy hova igyekezett miniszterelnök.
jún. 19
10:31
Kiskorú prostituáltakon élősködött a szombathelyi férfi (Alternatív Energia)
A vádlott bordélyházat is fenntartott.
jún. 19
10:33
Háromszázhatvan határsértő Csongrád megyében (Gondola)
Háromszázhatvan határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t
jún. 19
10:33
Újra nyílik magyar piac Kassán (Blikk)
jún. 19
10:33
Peru nyert, retteghet Brazília (Sport365)
Négy hárompontos csapat várja a záró kört a Copa Américán a "brazil" csoportban, miután Peru 1-0-ra nyerni tudott Venezuela ellen, Valparaísóban, magyar idő szerint péntek hajnalban.
jún. 19
10:35
Ezrek tüntettek Athénban az euróért (Gondola)
Több ezren tüntettek csütörtök este Athén központjában, a parlament épülete előtt, aggódva a Ciprasz-kormánynak a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon követett stratégiája miatt, ami akár az euróövezetből való kényszerű kiváláshoz is elvezethet
jún. 19
10:35
Pénzbüntetést kap a rendőr, aki ittasan a Tiszába hajtott autóval (Blikk)
jún. 19
10:35
Legendát veszített el a Fradi és a magyar válogatott (Sport365)
Hatvankét éves korában, csütörtökön este "tragikus hirtelenséggel" elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott masszőre.
jún. 19
10:36
Szentgotthárdi szívvel robban be az új Opel Astra (Auto Pult)
A sok-sok kilótól megszabadult Opel Astra K célja nem kevesebb, mint a kompaktok szegmensének meghódítása. Ehhez pedig minden esélye megvan a rüsselsheimi újdonságnak, mind technikája mind formaterve révén képes lehet az élmezőnybe kerülni. Természetesen a mi szempontunkból az sem mellékes, hogy a motorpaletta szinte minden tagja hazánkban készül, a világ egyik legkorszerűbb motorgyárában.
jún. 19
10:37
Egymillió eurós bankszámlákat zárolt az adóhatóság (Gondola)
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV az MTI-vel pénteken
jún. 19
10:39
Pénzmosókat kapott el a NAV (Portfolio)
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges...

Keresés