Szombaton elindult a közmédia országos lefedettségű sportcsatornája, az M4 Sport, amely hétköznaponként 16 órától jelentkezik élő műsorfolyammal, hétvégén pedig "reggeltől estig igyekszik szórakoztatni a nézőket". Stadionhatású díszlet! Videón az első percek!
Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben. Olaszországban hatvan év óta ez a legforróbb július.
Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben. Olaszországban hatvan év óta ez a legforróbb július.
Kiutasították Kínából azokat a külföldi turistákat, akiket azzal vádoltak meg, hogy illegális, vallási szélsőséget népszerűsítő, terrorista videoklipeket nézegettek belső-mongóliai szállodai szobájukban - közölték a hét végén az észak-kínai Ordosz város külügyi hivatalának illetékesei.
Cáfolta a német pénzügyminisztérium, hogy a tárca vezetője, Wolfgang Schäuble a lemondást fontolgatja a görög adósságválság ügyében a kancellárral kialakult nézeteltérés miatt.
Egyre népszerűbb az online zeneszolgáltatás, CD-t már alig vesz a magyar lakosság - derül ki a Telenor felméréséből - mondta a társaság digitális szolgáltatatásokért felelős igazgatója. Horváth Norbert szerint a megkérdezettek többsége havonta 500 és 1500 forint közötti összeget hajlandó fizetni az online zeneszolgáltatásért.
Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma, június végén az egy évvel korábbinál 23 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 7 százalékkal voltak kevesebben - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.
Nemcsak testi, hanem lelki fájdalom is létezik, ami legalább olyan gyötrő tud lenni, mint a szervi tünetek, ráadásul nem elég egy pirula ahhoz, hogy a panaszok enyhüljenek.
A jövő hét elején és a hét végén is többfelé lehetnek heves zivatarok, mindeközben azonban kitart a kánikula többfelé 40 Celsius-fok közeli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
London – Újabb gyermekáldásra vágyik Boris Becker (47). A németek egykori világelső teniszezője már négy utóddal (Noah, Elias, Anna, Amadeus) büszkélkedhet, de egy ötödiket is szeretne.
A jövő hét elején és a hét végén is többfelé lehetnek heves zivatarok, mindeközben azonban kitart a kánikula többfelé 40 Celsius-fok közeli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A sportvilágban nemcsak egykori Forma–1-es versenytársai éreznek mély fájdalmat Jules Bianchi (25†) halála miatt, hanem David Beckham (40), korábbi, angol válogatott labdarúgó is.
Cáfolta a német pénzügyminisztérium, hogy a tárca vezetője, Wolfgang Schäuble a lemondást fontolgatja a görög adósságválság ügyében a kancellárral kialakult nézeteltérés miatt.
Az októberben súlyos versenybalesetet szenvedett, és a napokban elhunyt Formula-1-es pilótának, Jules Bianchinak úgynevezett diffúz axonális sérülése volt, amiből nincs visszaút - mondta a Honvédkórház ideggyógyásza az M1-en.
A magyar álláspont szerint nem ütközik uniós szabályba az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, illetve a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás - reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán arra, hogy az Európai Bizottság az ügyben vizsgálatot indított, és annak lezárásáig megtiltotta a progresszív kulcsok alkalmazását.