Rakétákkal és gránátokkal lőtték Jemen második legnagyobb városa, Áden egyik lakónegyedét vasárnap a síita húszi felkelők, a támadásban legkevesebb negyvenhárman meghaltak és több mint százan megsebesültek - számoltak be a helyi egészségügyi szolgálatok illetékesei.
A beláthatatlan káosz elkerülése érdekében az eurózóna tagországai maratoni tárgyalásokon kötöttek nemrég egy olyan kompromisszumot, amellyel az Európai Unióban senki sem elégedett. A görög adósságválság rávilágított az eurózóna országai közötti, egyre mélyülő ellentétekre, amelyek az EU legambiciózusabb projektje, a monetáris unió felbomlásához vezethetnek, ha nem kezelik azokat hamarosan - vélte…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése lesz a befektetői figyelem középpontjában a jövő héten, emellett néhány, nem piacmozgató hatású hazai statisztikai adat is megjelenik.
Budapest — A természetesség a legvonzóbb egy nőben, és úgy tűnik, ezt kezdik belátni celebjeink is, akiket azért többségében sminkbe burkolózva láthatunk a televízió képernyőjén.
A Marvel stúdió számára a legalacsonyabb nyitóhétvégi bevételt hozta A Hangya című új akciófilmje a Hihetetlen Hulk 2008-as bemutatója óta, ennek ellenére az 58 millió dollárnyi jegyeladásokkal a film az észak-amerikai box-office lista élén végzett július harmadik hétvégéjén.
Vetélytársai a veteránokra nézve sértőnek és emiatt az elnöki posztra alkalmatlannak nevezték Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránst vasárnap, miután a milliárdos üzletember kétségbe vonta az őt bíráló, a vietnami háborúban hadifogságba esett John McCain szenátor hősiességét.
Ha azt gondolta, hogy a Szürke ötven árnyalatának ágyjelenetei vadul extrémek, akkor most jól nyissa ki a szemét; csokorba szedtünk néhány egészen elképesztő fétist, amiknek létezéséről az orvostudomány már tud, de a legtöbb ember nem is hallott.
Több évre elkötelezhetik a termékbemutatók látogatóit azzal, hogy az ilyen eseményeken áruhitelt kínálnak nekik - erre hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sajtószóvivője.
Görögország államadósságának elengedéséről nem lehet szó, de törlesztési könnyítésekről lehet tárgyalni, ha az athéni vezetés teljesíti az újabb nemzetközi hitelprogramra vonatkozó vállalásait - mondta a német kancellár vasárnap.
Egy rendezvényen úgy fogalmazott: McCain "nem háborús hős. Csak azért volt háborús hős, mert elfogták. Én az olyan embereket szeretem, akiket nem fognak el."
A Reuters adatközlése alapján a július 13 - július 17-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 5,3 százalékkal, a gázolaj ára 2,2 százalékkal lett olcsóbb. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,6 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Egy a biztos: árcsökkenés jön.
Tauranga — Prostikkal dobta fel házi őrizetét a kirúgott AC/DC-dobos, Phil Rudd (61), ezért most börtönben kell letöltenie a rá kiszabott nyolc hónapot.
Budapest — Volt, hogy egy órán át ültem a cirkusz kupolájában, és bámultam lefelé, hogy legyőzzem a pokoli tériszonyomat! – a remegő lábú újsütetű artista, Takács Endre (82) aztán néhány hónap múlva, 1963. május elsején már feleségét, Évát (74) tartva lebegett a Városliget felett egy helikopterből lógva.
Görögország államadósságának elengedéséről nem lehet szó, de törlesztési könnyítésekről lehet tárgyalni, ha az athéni vezetés teljesíti az újabb nemzetközi hitelprogramra vonatkozó vállalásait - mondta a német kancellár vasárnap.
Azért hívták a helyszínre az önkéntes tűzoltót, hogy segítsen kivágni a sérülteket a roncsból, de ő maga is sokkos állapotba került, amikor meglátta, kik a sérültek.
Az OTP Bank Liga 1. fordulójában a Ferencváros idegenben győzött 2-0-ra a Szombathelyi Haladás ellen, míg a DVSC az újonc Békéscsaba otthonában diadalmaskodott 3-2-re.
Félbemaradt kalandunk során szerzett tapasztalatok alapján azzal már tisztába kerültem, hogy Lizának nincsenek ellenére a szokatlan, már-már arcpirító szexuális játékok.
Erősödött a kínai gazdaság, eddig a legtöbb amerikai vállalat felülmúlta az elemzői várakozásokat a második negyedévben és záporoznak a jó hírek a görög sztorival kapcsolatban. De vajon ebben a...