A magyar kormány által biztosított sportágfejlesztési támogatásból, 200 millió forintos beruházás keretében bővítették ki a csepeli Kolonics György Vízisport Központot.
Az uborka egy szuperélelmiszer. Fogyasztásával növelhetjük napi folyadékbevitelünket, hiszen a zöldség 90 százaléka víz, ebből kifolyólag kalóriatartalma minimális. Külsőleg és belsőleg is alkalmazható.
Kabul – Évek óta rebesgették, hogy a hithű parancsnok már nincs az élők sorában, de most történt meg először, hogy egy talibán szóvivő a BBC tudtára adta, az afganisztáni népi mozgalom vezetősége hamarosan közleményt ad ki Omar Mullah haláláról.
A Fidesz és a szocialisták szerint nem, az LMP és a Political Capital választási szakértője szerint viszont kifejezetten jó ötlet, hogy a jövőben egymással párhuzamosan több kezdeményező is gyűjthessen aláírást azonos tárgyú népszavazási kérdésekben. Az igazságügyi tárcához még nem érkezett meg az ötletgazda Pálffy Ilona javaslata.
Horvátországnak vissza kell lépnie a Szlovéniával fennálló határvita döntőbírósági rendezésétől, mert Szlovénia jelentős mértékben megszegte az előírásokat - erről döntött szerdán a horvát parlament.
Belgrád – Visszatérhet Szerbiába a korábban Kecskeméten, Pakson és Diósgyőrben dolgozó szakember. Szivics Tomiszláv az előző bajnokság hajrájában távozott a labdarúgó-NB I-es DVTK-tól, a gárda gyenge tavaszi teljesítménye miatt, de most lehet, hogy a rangosabb kispadra tud leülni.
A görög kormány függetlenül attól, hogy egyetért-e velük vagy nem, törvénybe fogja ültetni azokat az intézkedéseket, amelyekre a július 12-i megállapodásban ígéretet tett, de azoknál nem többet -...
Philadelphia – A mókus-suttogó! Barátai csak így nevezik Mary Krupát, aki hihetetlen dolgokra tudja rávenni az egyetemi kollégium környékén élő rágcsálókat.
Péntektől bruttó 5 forinttal csökkenti a Mol a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 355,6, a...
Szerdától elérhetővé válik a Windows 10 operációs rendszer a világ 190 országában, a Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik, a személyi számítógépekre (PC) és tabletekre pedig előre telepítve - közölte a Microsoft, a világ egyik legnagyobb szoftvervállalata az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Forma-1 Menedzsmentet vezető Bernie Ecclestone nagyszerűnek titulálta a múlt vasárnapi megmérettetést, majd megjegyezte, a sportnak több hasonló futamra lenne szüksége.
Július közepére felkúsztak a tavaly októberi 400 forintos szint közelébe a benzinárak, miközben az alapanyagul szolgáló kőolaj 30 százalékkal volt olcsóbb a világpiacon.
Az Európai Bizottság (EB) elégedett a Görögországgal folyó tárgyalásokkal - közölte az EB egyik szóvivője. Eközben az Európai Központi Bank bejelentette, nem változtat a görög bankoknak nyújtandó támogatási kereten.
Az európai tőzsdék minimális emelkedéssel nyitottak, a visszafogottan jó hangulat pedig a tengerentúli részvénypiacra is átragadt, a magyar tőzsde azonban nem tud erősödni. Bár a görög tárgyalások...
A Fidesz szerint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége veszélyezteti az egész magyar nyugdíjrendszert. Egyenesen járulék- és nyugdíjcsökkenést vizionálnak. Annyiról van...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos elnökségének döntése értelmében július 31-e helyett augusztus 15-ig lehet befizetni az idei kamarai tagdíjat - közölte a NAK.
Ha azt mondjuk, tökéletes test, sokaknak Zimány Linda jut eszébe és nem véletlenül. A műsorvezető, modell és Playboy nyuszi gyakran mutatja meg magát a közösségi médiában, szebbnél szebb fotókon mutatja meg formás alakját.
A kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet - erről a kormányszóvivő számolt be az M1...