A számítógép előtt végzett munka miatt a dolgozók mereven tarthatják magukat, így a nyaki és a derékrész nagyobb megterhelésnek van kitéve, ez egyfajta gerincferdülést tarthat fenn, írja a délmagyar.hu.
Egyre több politikus tartja fontos kommunikációs eszköznek a Twittert, amely így fontos munkaeszköz lett. Felmérések szerint a világ vezetőinek több mint négyötöde rendszeresen használja, írja a Blikk.
Több mint húsz előterjesztés zárószavazása szerepel az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésének javasolt napirendjén, a képviselők emellett a jegybank felügyelő bizottságát is megválaszthatják a nyári szünet előtt.
Az MSZP felszólítja a települések jegyzőit, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazásig minden üzletet, amely ezt igényli, nyilvánítsanak piaccá ugyanazokkal a feltételekkel, mint ahogy az a CBA balatonfenyvesi és balatonakali boltjai esetében történt.
Vasárnap megtartották Görögországban a nemzetközi reformcsomagról szóló népszavazást, melynek hivatalos végeredménye meg is született az éjjel: a görögök többsége (61 százaléka) határozott nemet...
A tegnapi görög népszavazás felkorbácsolta a kedélyeket, mélyen megosztotta az országot és tovább növelte a politikai feszültséget. Alig 24 órával a múlt pénteki megszorítás-ellenes tüntetés előtt 65 nyugalmazott, magas rangú katonatiszt nyilvánosan ’Igen’ szavazatra szólított fel, szembemenve Ciprasz miniszterelnök kampányával a ’Nem’ mellett. Hogy megértsük a görög tisztek állásfoglalásának…
Londoni pénzügyi elemzők szerint a hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait határozott többséggel elvető vasárnapi görögországi népszavazás után sem lehet egyértelműen kizárni, hogy Görögország az euróövezet tagja marad, a legvalószínűbb forgatókönyv azonban most már a Grexit, vagyis Görögország távozása a valutaunióból.
Miközben az idegenrendészet figyelme a déli határszakaszra koncentrálódik, a kormányzat változatlanul számol azzal, hogy az ukrán-orosz konfliktus kiszélesedése miatt az eddiginél sokkal komolyabb menekülthullám indul meg Ukrajna felől Magyarország felé. Ettől azonban kevésbé fázik a kabinet, mivel úgy látják, hogy kulturálisan nem akkora a szakadék a kibocsátó és a befogadó állam között, mint…
Az amerikaiak 16 perc alatt négy gólt rúgtak, ezzel nagyon hamar el is dőlt a meccs. Carli Lloyd mesterhármast rúgott, az egyik gólját a félpályáról lőtte!
Sikeresen megtörtént az üzempróba vasárnap a Nyugati pályaudvaron a kéthetes karbantartás után, így hétfő hajnaltól újra menetrend szerint indít és fogad személyszállító vonatokat a pályaudvar - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI-t. Hétfőtől egyúttal megszűnnek a felújítás idejére bevezetett tömegközlekedési változások is.
Elég nagy az esés péntekhez képest, az euró 316,5 forinton, a dollár 287 forinton áll két, illetve négy forintos esés után. A svájci frank a péntek 301 forintos árfolyam után hétfő reggel 304 forinton áll. És persze gyengül az euró … Folytatás
Rendkívüli csúcstalálkozóra hívta össze kedd estére az euróövezet országainak vezetőit Donald Tusk, az Európai Tanács állandó elnöke (aki egyúttal a mindenkori eurócsúcsok elnöke is), miután a görögországi népszavazáson a résztvevők 61,31 százaléka a hitelező intézmények követeléseinek elutasítására voksolt.
Vasárnap megtartották Görögországban a nemzetközi reformcsomagról szóló népszavazást, melynek hivatalos végeredménye meg is született az éjjel: a görögök többsége (61 százaléka) határozott nemet...
Blogján jelentette be Jannisz Varufakisz görög pénzügyminiszter, hogy távozik. Rövid posztjában magyarázatként annyit közölt, hogy néhány euróövezeti pénzügyminiszterjelezte a népszavazás bejelentése...
A görög választópolgárok a hétvégi népszavazáson elutasították a hitelezők legutóbbi ajánlatát. Kedden EU-csúcsot tartanak, ahol a további lehetőségeket vitatják majd meg. A hírekre adják az ázsiai...
Váratlanul bejelentette lemondását Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről vasárnap rendezett görögországi népszavazás. A dél-európai ország partnerei jelezték, hogy új javaslatokat várnak Görögországtól
A vasárnapi görög népszavazás éjjel megjelent hivatalos eredményei szerint a résztvevők 61 százaléka szavazott nemmel, ami megfelel az éjjel megismert előzetes adatoknak. Az eurózónás vezetők...
Ecuadorba, dél-amerikai körútjának első állomására érkezett Ferenc pápa. A katolikus egyházfő 13 órás repülőutat követően, helyi idő szerint vasárnap érkezett meg az ecuadori fővárosba, Quitóba, ahol Rafael Correa államfő fogadta a repülőtéren
Bejelentette lemondását Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről előző nap rendezett görögországi népszavazás