A 93. percig vezetett, mégis kikapott a Diósgyőr hazai pályán a Videotontól a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A címvédő vendégcsapat két 1-0-s vereség után első góljait, illetve pontjait szerezte a bajnokságban úgy, hogy a második félidő jó részében emberhátrányban játszott.
Szeged – Fából készült csíkos jószág esett áldozatul a kegyetlen támadásnak: a Szegedi Vadaspark dolgozói műzebrát raktak a ragadozók kifutójába, hogy a látogatókkal közösen megnézzék, miként reagálnak.
Mától érvényesek az új menekültügyi szabályok, hatályba lépett az új egészségügyi alapellátási törvény is. Több ingyenes partszakaszon tiltotta meg a fürdést az illetékes kormányhivatal a Velencei-tónál, de nem a vízzel van baj.
Az MTK kétgólos hátrányt ledolgozva 2-2-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.
Washington – Gyanús elemként évtizedeken keresztül megfigyelte az FBI a világhírű magyar matematikust, Erdős Pált (†83), de végül arra a megállapításra jutott: Erdős legfeljebb bogaras tudós, ám semmiképpen nem kém – titkos aktája a közelmúltban lett nyilvános.
A kínai válogatott legyőzte a brazil együttest a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, a szombati nap zárómérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyarok, ahogyan 2011-ben Sanghajban, most is a 9-12. helyért folytathatják szereplésüket: hétfőn, 11.10 órától a kanadaiakkal találkoznak.
A zimbabwei állatvédők írták ki ezt Facebook-oldalukra. És azt is, hogy teljesen összetört a szívük. Az állattal orvvadászok végezhettek. Jerikó vigyázott Cecil kölykeire, amióta a 13 éves, világhírű oroszlánt lelőtte egy amerikai fogorvos, Walter Palmer, akinek azóta pokollá vált az … Folytatás
Győzelemmel kezdte az ETO FC Győr az NB III-beli szereplést: a győri labdarúgók hazai pályán 3–0-ra megverték a Csornát a harmadik vonal szombati nyitányán.
Koncertekkel és éjszakai fürdőzéssel is várják a 49. Nyírbátori Zenei Napokra kilátogató embereket, a szombaton kezdődött fesztivál augusztus 19-ig tart - erről a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere beszélt az M1 aktuális csatornán.
Az egyiptomi fegyveres erők katonái szombaton tűzharcban megölték az Iszlám Államhoz (IÁ) kötődő helyi terrorcsoport egyik vezető emberét a Sínai-félsziget északi részén - jelentette be az egyiptomi védelmi minisztérium szóvivője.
Békéscsaba – Fodor Zsóka (73) összeszámolni sem tudja, hány udvarlója volt fiatalon. Imádott szerelmes lenni, ám érdekből soha nem jött össze senkivel. Kétszer volt férjnél, de nincs az a férfi, aki rábírná, hogy harmadszor is oltár elé álljon.
Ben Klock posztolta ki Facebook-oldalára, hogy olyan történt legutóbbi buliján, ami eddig még nem nagyon. Ráadásul a lány igent mondott, teljes a boldogság.
Nem kell 2016. január 1-jétől a gyerekeknek adóazonosító ahhoz, hogy az utánuk járó adókedvezmény igénybe vehető legyen - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.
A görög parti őrség szombaton a görögországi Számosz szigetén őrizetbe vett három embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Törökország felől tengeren át e szigetre tartó migránsokat támadtak meg és fosztottak ki.
Eloltották a Túrkeve és Ecsegfalva között az aljnövényzetben szombaton keletkezett lángokat a tűzoltók - közölte az MTI-vel S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az MTI információi szerint a tűz 30-40 hektárnyi területet érintett.
Quito városában működik az Acción Ortográfica nevű csapat, három fővel. Két dolgot bírnak nagyon, a street artot és a nyelvhelyességet, ezért a város hibásan felvitt falfirkáit javítgatják. Nem csak jelölik a hibákat, de néha üzenetet is hagynak a falon, hogy mi … Folytatás
Újabb csatár hagyhatja el a Manchester Cityt Olaszország irányába a következő napokban. A Roma ugyanis megegyezett az angolokkal Edin Dzeko átigazolásáról - írja az ESPN FC.
Egy kifejlett nőstény aligátorteknőst találtak szombaton a törökbálinti erdőben. A veszélyes hüllőt befogták és a veresegyházi medveotthonban helyezik majd el - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke.
Talán kevesen tudják, de a rengeteg korszakalkotó filmben (Szellemirtók, Űrgolyhók, Drágám, a kölykök-sorozat) főszerepet játszó Moranisnak megjelent egy albuma, még 1989-ben. Ezen szerepelt az Autobahn feldolgozása. Nincs is nagyon mit hozzátenni, ezzel búcsúzunk. Szép estét.
Új világcsúcsot ért el női kalapácsvetésben Anita Wlodarczyk. A lengyelek 29 éves világ- és Európa-bajnoka saját rekordját adta át a múltnak a Cetniewóban rendezett viadalon.
A magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám azonban ezúttal nem kapott szerepet a Liverpoolban, amely felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a finn HJK-t.
A listavezető Ferencváros kétgólos győzelmet aratott az újonc Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
A Szuperkupáért vívott meccsen hiába vezetett a papírformának megfelelően a bajor egylet az utolsó percig, a Wolfsburg egyenlített az egykori Arsenal-játékos révén, majd jött az idegek harca...