Magyarországot is súlyosan érinti a nemzetközi emberkereskedelem, főként a prostitúciós jellegű, sőt újabban már a munkacélú kizsákmányolás is - mondta Berta Krisztina, a Belügyminisztérium (BM) európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombat este.
Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2015 csúcspontja volt.
Csalódott a bankbetétben? Nem csodálkozunk, hiszen az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 1-2% közelébe szorította le. Hogy mi a megoldás? Váltson portfóliókezelésre!
November 6-án jelenik meg Kurt Cobain, a grunge koronázatlan királyának kiadatlan dalait tartalmazó album, az 1994-ben elhunyt zenészről készülő dokumentumfilm "kísérőjeként".
Új helyet keresnek a miskolci repülőtérnek, mert a jelenlegi területén csak 2019-ig üzemelhet - mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az M1 aktuális csatornán szombat délután.
A diktatúra a valóságot meg tudja változtatni, a titkosszolgálatokon keresztül pedig uralni is tudja. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja egy kicsit a valóságot – mondja Dragomán György író, akinek Máglya című regényében a főtérre öntik a titkosszolgálati iratokat. Az író korábbi, A fehér király című könyvéből készült angol nyelvű filmet egy…
Értéksziget néven tradicionális termékbemutató kezdődött a debreceni karneváli hét nyitónapján, szombaton este a debreceni Nagyerdőben: a virágkarneváli programsorozatban most első alkalommal mutatják be a hajdú-bihari értéktárban szereplő termékeket és a helyi hagyományokat.
Megállapodtak az euróövezeti pénzügyminiszterek a görögöknek szánt harmadik pénzügyi mentőöv feltételeiről. Athén a 86 milliárd euró első részletet hamarosan meg is kaphatja. A megállapodást még el kell fogadnia több euróövezeti tagország, köztük Németország parlamentjének, de ez szinte bizonyosan meglesz. Az IMF vezetője szerint azonban adósságkönnyítés nélkül a görög államadósság kezelhetetlen.…
Vizsgálják az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) tevékenységét - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, reagálva az MSZP ezzel kapcsolatos szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Száz éve, 1915. augusztus 16-án halt meg Széll Kálmán, a dualizmus kori Magyarország pénzügyminisztere és miniszterelnöke, a dualizmus után a magyar államháztartás stabilizálója, akinek nevét viseli Buda egyik legforgalmasabb tere.
Elképesztő összegeket keresnek a világ legfelkapottabb DJ-i, az élő fellépésekből, lemezeladásokból és különböző szponzorációkból több millió dollár bevételük is lehet évente. A legjobbak egy-egy...
A tengerbe zuhant egy orosz utasszállító helikopter szombaton az ország távol-keleti Habarovszki területén, s a gépen tartózkodó 16 emberből hat életét vesztette – közölte egy moszkvai légiforgalmi forrás
A magyar kormány közmunka-politikájáról ír a Financial Times annak kapcsán, hogy a déli vasfüggöny építésére kivezényeltek közmunkásokat is. A cikket a napi.hu szemlézte.
A legfrissebb adatok szerint 112-re nőtt a tiencsini katasztrofális robbanások ismert halálos áldozatainak száma, 95 embert nem találnak - közölték vasárnap a kínai város hatóságai egy sajtótájékoztatón.
II. Erzsébet királynő – a brit fegyveres erők főparancsnoka –, David Cameron kormányfő, valamint egykori hadifoglyok és veteránok részvételével emlékeztek meg Japán második világháborús kapitulációjának 70
Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött vasárnap reggel Várpalotánál, a 8-as számú főúton - közölte a rendőrség honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Miközben tovább eszkalálódik a migrációs válság Európában, Calais-ban már elérte a négyezret a menekülttábor lakóinak száma, és fokozatosan fény derül az embercsempészek tevékenységének részleteire is. A Hetek cikke.
A hőség és a várható zivatarok miatt az ország nagy területére magas fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban.
A kínai hatóságoknak tanulniuk kell a nagy számú halálos áldozattal járó tiencsini katasztrófa és egy sor hasonló baleset rendkívül súlyos leckéjéből - fogalmazott Hszi Csin-ping kínai államelnök szombati írásos utasításában.
Több ezer hívő jelenlétében, hálaadó szent liturgián ünnepelte a Hajdúdorogi főegyházmegye a Szűz Mária kegykép könnyezésének, valamint a máriapócsi görögkatolikus kegytemplom zarándokhellyé válásának 300