2015. augusztus 16. vasárnap

aug. 16
13:45
Készpénz helyett utalványokat kapnak a menekültek Németországban (ATV)
Németországban költőpénz helyett utalványokat kaphatnak a nyugat-balkáni származású menedékkérők a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elképzelése szerint.
aug. 16
13:47
Átadták a felújított kolozsvári Farkas utcai templomot (hirado.hu)
A 60 méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú templom megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban.
aug. 16
13:47
Több órás várakozásra kényszerülnek az országba belépők Röszkénél (ATV)
Több órás várakozásra kényszerülnek az országba belépők a röszkei autópálya-átkelőnél, tömegesen indultak ugyanis vissza Nyugat-Európába az eddig szabadságukat töltő vendégmunkások - tájékoztatta vasárnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
aug. 16
13:49
Ismét teltházas napot tudhat maga mögött a Sziget (hirado.hu)
Péntek után szombaton is 90 ezren látogattak ki a Szigetre, az elmúlt hat nap alatt így már harmadszor lett teltházas a fesztivál.
aug. 16
13:51
Hamarosan útra kelnek a költöző madarak (hirado.hu)
Költöző madaraink szűkös nyarat zárnak, mesélte Urbán Sándor ornitológus az Oxigén című műsorban.
aug. 16
13:53
Nehezen találnak képzett informatikusokat a cégek (hirado.hu)
Egyre több cég számol be arról, hogy nincs elég informatikus az országban.
aug. 16
13:55
Minden háztartásban elérhető lesz a szélessávú internet (hirado.hu)
Jelenleg 883 ezer magyar háztartásban még nincs megoldva szélessávú internethez való hozzáférés. A Digitális Magyarország terv szerint 2018-ra minden háztartásban ott lesz a világháló.
aug. 16
13:57
Tiencsin: már 112 halálos áldozata van van a robbanásoknak (Privátbankár)
A szerdai tragédia óta nőt az áldozatok száma, a levegőbe pedig káros anyagok kerültek.
aug. 16
14:00
A Chelsea orvosnője imádja a szexet (Blikk)
London – Rájár a rúd mostanában Eva Carneiróra (41).
aug. 16
14:03
A légi irányítás elveszítette a kapcsolatot egy indonéz repülővel (Blikk)
aug. 16
14:03
Öngyilkos merénylő végzett egy tartományi miniszterrel (ATV)
Öngyilkos merényletet követtek el vasárnap egy politikai gyűlés résztvevői ellen Pakisztán legnépesebb tartományában, Pandzsábban, a támadásban legalább kilencen meghaltak, köztük a helyi kormány belügyminisztere is - közölték illetékesek.
aug. 16
14:05
Németh gólpasszig jutott (Blikk)
aug. 16
14:05
Csőrendszerbe préselődött kutyát mentettek a fővárosban (ATV)
Egy hűtőház csőrendszerébe préselődött kutyát mentettek ki fogságából a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat (PMKMSZ) munkatársai a Fővárosi Csatornázási Művek közreműködésével vasárnap Budapesten - tájékoztatta a szolgálat vezetője az MTI-t.
aug. 16
14:09
A hőség és a zivatarok miatt is figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat (ProfitLine)
A hőség és a várható zivatarok miatt az ország nagy területére magas fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban.
aug. 16
14:15
Tiszta Amerika és a sztárcégek: ezekre várunk nagyon a jövőhéten (Privátbankár)
Folytatódik a jelentési szezon: kozmetikum, sör, informatika és a bevásárlóközpontok legnagyobbjai mutatják az eredményeket, de igazán már a Fed kamatemeléséről szóló hírekre számítanak a befektetők. Igaz, a jüan leértékelése és a kínai gazdaság lassulása újra bekavarhat az amerikai jegybanknak.
aug. 16
14:15
Az örökbefogadók többsége fehér bőrű gyereket szeretne (Infostart)
Az örökbe fogadni szándékozó szülők 60 százaléka fehér bőrű vagyis nem roma gyereket szeretne - olvasható abban a kutatásban, amelyet Neményi Mária és Takács Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont szociológusai készítettek 2011-ben. Neményi Mária szerint problémát okoz az is, hogy örökbe fogadni házaspárok és egyedülállók tudnak, miközben Magyarországon az…
aug. 16
14:15
Bombameglepetés Torontóban: tinédzser búcsúztatta Serenát (Sport365)
Bombameglepetésre Belinda Bencic három játszmában legyőzte az amerikai világelső Serena Williamst a 2,5 millió dollár összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna szombati elődöntőjében.
aug. 16
14:21
Széchenyi-hegyi új tévéadót 40 éve helyezték üzembe (Blikk)
aug. 16
14:21
Donald Trump üldözte Diana hercegnőt (Metropol)
Donald Trump valósággal üldözte Dianát a walesi hercegnő válása után, ugyanis a fejébe vette, hogy feleségül veszi őt.
aug. 16
14:21
Több órás várakozás Röszkénél (Metropol)
Tömegesen indultak vissza Nyugat-Európába az eddig szabadságukat töltő vendégmunkások.
aug. 16
14:21
Drámai kutyamentés zajlott a fővárosban (Kripto Akadémia)
Az állat egy hűtőház csőrendszerébe préselődött, 30 órát kínlódott, mire megmenekülhetett.
aug. 16
14:21
Megduplázódott a Szerbiába érkező migránsok száma (ATV)
Megkétszereződött a Szerbiába érkező migránsok száma, néhány hete még csak naponta ezren lépték át a macedón-szerb határt, mára ez a szám körülbelül kétezerre nőtt – jelentette be a szerb belügyminiszter.
aug. 16
14:33
Diós-meggyes rétes (Mindmegette)
1 csomag konyhakész rétestészta 2-3,5 dkg olvasztott vaj 1 db tojás 6 dkg barna cukor 1/2 csapott tk vegyes fűszer (tetszés szerint) 1 db citrom reszelt héja 1-2 ek zsemlemorzsa 50 dkg magozott meggy 5 dkg aprított dió porcukor a szóráshoz
aug. 16
14:33
Megújult Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemploma (Infostart)
Hálaadó istentiszteleten adták át a felújított kolozsvári Farkas utcai református templomot, Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomát.
aug. 16
14:39
Több órás a várakozás Röszkénél (Alternatív Energia)
Tömegesen indultak vissza Nyugat-Európába szabadságukról a vendégmunkások.
aug. 16
14:39
Több órás a várakozás Röszkénél (hirado.hu)
Tömegesen indultak vissza Nyugat-Európába az eddig szabadságukat töltő vendégmunkások.
aug. 16
14:39
Városi tanácstagot öklelt halálra egy bika Spanyolországban (ATV)
A hét végén újabb embert öklelt halálra egy bika, ezzel hétre nőtt az idei bikafuttatásokon felöklelt halálos áldozatok száma Spanyolországban.
aug. 16
14:39
Rajzon mutogatja magát a Mercedes S-osztály Cabriolet (Auto Pult)
A hatalmas, exkluzív kabriók szegmensére nem mondhatnánk, hogy tömve van, ami persze érthető, hiszen árcédulájuk láttán sokszor még a tehetősebb vásárlók is megrémülnek. Ebbe a csapatba küld új játékost a Mercedes-Benz, méghozzá az S-osztály Cabriolet személyében, melyről a rengeteg kémfotó után ezúttal a gyáriak osztottak meg egy igencsak részletgazdag rajzot.
aug. 16
14:51
Eltűnt egy repülőgép 54 emberrel a fedélzeten (Privátbankár)
Az összes kapcsolatot elvesztette a légiforgalmi irányító központtal egy indonéz gép vasárnap Pápua régió felett.
aug. 16
14:51
Megvágta a határzár, ömlött a vér a menekültből Röszkén - fotók (BorsOnline)
Rohamtempóban épül a magyar-szerb határon a kerítés. Már Röszkéig ér a szögesdrót, úgy tűnik a hétvégén meg is volt az első komolyabb sérülés, amit egy menekültnek okozhatott.
aug. 16
14:51
Dél-koreai film kapta a fődíjat a 68. Locarnói Filmfesztiválon (Infostart)
A Right Now, Wrong Then című dél-koreai alkotás nyerete a hétvégén zárult 68. Locarnói Filmfesztivál legjobb játékfilmnek járó Arany Leopárd-díjat.
aug. 16
14:57
Csökkent a leggazdagabb és a legszegényebb britek várható élettartama közötti különbség (Blikk)
aug. 16
14:57
Folyékony alumínium ömlött az autópályára (Metropol)
Folyékony alumínium ömlött a németországi A1-es autópályára vasárnap Dortmund közelében egy baleset miatt.
aug. 16
14:57
Még nagyobb a baj Kínában a guru szerint (Portfolio)
A világot megrázta a kínai deviza váratlan leértékelése, azonban a lépés "teljesen jelentéktelen" - mondta a CNBC-nek Marc Faber. A világhírű befektető szerint a kínai gazdaság most nemhogy hét...
aug. 16
14:57
Forró alumínium ömlött egy német autópályára, nem tudják felszedni (ATV)
Folyékony alumínium ömlött a németországi A1-es autópályára vasárnap Dortmund közelében egy baleset miatt.
aug. 16
14:59
Sorozatos ütközések: kilométeres a sor az M1-esen (ATV)
Több egymást követő baleset miatt csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Biatorbágy és Zsámbék térségében – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.
aug. 16
15:09
Kerekesszékes terepralisok indultak Veszprémben (Blikk)
Veszprém — Elszántság és csodálatos akaraterő.
aug. 16
15:09
Kulcsár Edina szerint a férfiak nem sírnak (BorsOnline)
Édesapa nélkül nőtt fel, mégis úgy érzi hiánya nem befolyásolja a párválasztásban. Kulcsár Edina őszintén beszélt hat éve tartó boldog párkapcsolatáról valamint a női és férfi szerepekről.
aug. 16
15:09
Villám csapott egy balatonfüredi házba (Infostart)
Villámcsapások miatt égett le egy balatonfüredi családi ház tetőszerkezete és egy négy hektáros terület Nagyvázsony térségében a Veszprém megyére szombat éjjel lecsapott viharban - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
aug. 16
15:11
Hosszú a Vk-n is megállíthatatlan (Blikk)
Chartres — Hosszú Katinka (26) nem fárad.
aug. 16
15:13
Ők a világ legjobban fizetett reklámarcai (Blikk)
Houston — Értékes árucikknek számítanak a szponzorok számára a legkiválóbb sportolók.
aug. 16
15:15
Indulhat Bolíviában a világ legnagyobb lítium-lelőhelyének kiaknázása (Blikk)
aug. 16
15:15
Több baleset miatt beállt az M1-es a Pest megyei szakaszon (Alternatív Energia)
Csaknem öt kilométeres a sor a Győr felé vezető oldalon.
aug. 16
15:15
20.000 forintot költenek nyári táborra a családok egy felmérés szerint (ProfitLine)
A családok több mint fele közel 20 ezer forintot költ nyári táborozásra, 37 százalékuk azonban nem választ tábort nyáron gyermekének - derült ki a játékkereskedő és importőr Formatex Kft. MTI-hez eljuttatott felméréséből.
aug. 16
15:17
Folyékony alumínium ömlött egy autópályára (Alternatív Energia)
Az útburkolat kigyulladt a forró, olvadt fémtől.
aug. 16
15:19
Dél-koreai film nyert Locarnóban (Alternatív Energia)
A legjobb rendező díjával Andrzej Zulawski térhetett haza.
aug. 16
15:21
Djokovics-Murray a döntőben (Sport365)
A világelső Novak Djokovic és a második helyen kiemelt Andy Murray találkozik egymással a montreali keménypályás férfi tenisztorna fináléjában.
aug. 16
15:23
Dzsudzsák döntött, megérkezett Törökországba (Sport365)
Dzsudzsák Balázs gépe landolt Törökországban, a hírek szerint ma átesik az orvosi vizsgálatokon, holnap pedig alá is írhatja szerződését.
aug. 16
15:27
Ez állhatott a jüan leértékelésének hátterében? (Privátbankár)
A piacnak akart kedvezni a kínai jegybank a jüan leértékelésével - vélik a szakértők.
aug. 16
15:27
Több kilométeres a sor az M1-esen Győr felé (Infostart)
Több egymást követő baleset miatt csaknem öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Biatorbágy és Zsámbék térségében - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.

Keresés