2015. augusztus 16. vasárnap

aug. 16
19:45
Elégedettek a hivatásosok az új életpályamodellel (hirado.hu)
Összesen mintegy 60 ezer embernek nőtt az illetménye, illetve a fizetése júliustól.
aug. 16
19:45
Rajzon mutogatja magát a Mercedes S-osztály Cabriolet (Auto Pult)
A hatalmas, exkluzív kabriók szegmensére nem mondhatnánk, hogy tömve van, ami persze érthető, hiszen árcédulájuk láttán sokszor még a tehetősebb vásárlók is megrémülnek. Ebbe a csapatba küld új játékost a Mercedes-Benz, méghozzá az S-osztály Cabriolet személyében, melyről a rengeteg kémfotó után ezúttal a gyáriak osztottak meg egy igencsak részletgazdag rajzot.
aug. 16
19:45
Rálőttek egy rendőrre Franciaországban, hajtóvadászat indult (ATV)
Hajtóvadászatot indítottak a francia hatóságok két támadó után, akik vasárnap rálőttek egy rendőrre egy Párizs külterületén lévő belügyminisztériumi épületben.
aug. 16
19:47
Rálőttek egy rendőrre egy francia kormányzati épületben (hirado.hu)
Hajtóvadászatot indítottak a támadók után.
aug. 16
19:47
Itt a Lamborghinik csúcsa - íme, az Aventador SV Roadster (Auto Pult)
A Lamborghini az idei Genfi Autószalonon mutatta be az Aventador megvadított verzióját, az LP 750-4 SuperVelocét, és már akkor elmondták, hogy érkezik a kabrió változat is – amit éppen a múlt héten ígértünk be mi is. Az olaszok pedig már be is mutatták a négykerekűt, mely pont annyira agresszív lett, mint amilyennek vártuk.
aug. 16
19:57
Indulnak a fúrások: kié lesz az óriási gázvagyon? (Privátbankár)
Bulgária fekete-tengeri partjai mentén 2016 elején kezdődnek meg a próbafúrások.
aug. 16
19:57
Nem engedték be VV Simonékat a Szigetre (Blikk)
Budapest — Valami nem stimmelhetett VV Simon (27) karszalagjával, egy szemfüles látogató észrevette, hogy az egykori valóságshow-hőst nem engedték be a Sziget Fesztiválra.
aug. 16
19:57
A Jurassic Worldből érkezik a 9. Star Wars rendezője (Infostart)
A Jurassic World forgatókönyvíró-rendezőjére, Colin Trevorrowra bízta a Disney filmstúdió a Star Wars IX. epizódjának megrendezését - osztotta meg értesülését a BBC News vasárnap.
aug. 16
19:57
Folyékony alumínium ömlött egy német autópályára (Infostart)
Folyékony alumínium ömlött a németországi A1-es autópályára vasárnap Dortmund közelében egy baleset miatt.
aug. 16
20:03
Vízsugárral szabadították ki a csőből a kutyát - Fotók! (Blikk)
Budapest — A majdnem végzetes kísértés egy macska képében érkezett – feltehetőleg ugyanis egy cirmos után iramodott az a kutyus, amelyet két napja szedtek ki egy negyven méter hosszú csőrendszerből.
aug. 16
20:03
Steven Spielberg nagyobbra cseréli 184 millió dolláros jachtját (Blikk)
aug. 16
20:03
Balesetben négyen sérültek meg Taktaharkánynál (ATV)
Összeütközött két személyautó a 37-es úton Taktaharkánynál, az újharangodi elágazás közelében, négyen megsérültek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este a police.hu oldalon.
aug. 16
20:05
Kemény Dénes edzette a Veszprém kéziseit (Blikk)
aug. 16
20:12
Szombati statisztika - 1572 határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében (ProfitLine)
Negyvenhat csoportban 1572 illegális bevándorlóval, köztük 280 gyermekkel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
aug. 16
20:15
Poénból varratott magára péniszt, tönkrement az élete (BorsOnline)
Egy részeg estének súlyos következményei lehetnek, de a fiatal férfi sosem gondolta volna, hogy ennyire...
aug. 16
20:15
Ismeretlenek is gyászolják a Balatonba fúlt orvost (Blikk)
Gyula — Nemcsak az ismerősök és a családtagok, de az ismeretlenek is fejet hajtanak előtte, és gyászolják P. Mihályt: ő volt az a férfi, aki a balatonlellei strandon megpróbált kimenteni egy fuldokló fiút a vízből.
aug. 16
20:18
Még mindig nem kapott gólt a Gyirmót - videó (Sport365)
A Gyirmót háromgólos győzelmet aratott az utolsó helyen álló Soroksár otthonában az NB II harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
aug. 16
20:21
Merkel: Görögország kilábalhat a válságból (Metropol)
Ha következetesen végrehajtja a harmadik mentőprogram előírásait, akkor Görögország kilábalhat a válságból - mondta a német kancellár.
aug. 16
20:21
A City kiütötte a Chelsea-t (Metropol)
A legutóbb ezüstérmes Manchester City 3-0-ra győzött a címvédő Chelsea ellen az angol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának vasárnapi rangadóján.
aug. 16
20:21
Négyen sérültek meg a 37-es úton (Spa Trend Online)
Az utat a helyszínelés idejére az újharangodi elágazásnál lezárták.
aug. 16
20:21
Angela Merkel a menekültügyi politikáról és a görög helyzetről beszélt (hirado.hu)
A német kancellár szerint közös európai menekültügyi politikára van szükség. Merkel szerint Görögország kilábalhat a válságból.
aug. 16
20:33
Szárnyas légitámadás az elnök ellen (Blikk)
Riza — Ez a fogolyszabadítás nem úgy sikerült, ahogy azt tervezték!
aug. 16
20:33
Lady Gaga nagyot bukott (Blikk)
Los Angeles - Hatalmasat esett Lady Gaga (29), amikor kocsijához sétált kifelé egy étteremből. Kis híján lefejelte az autó ajtaját, ami voltaképpen érthető, hiszen késő éjszaka is napszemüvegben volt.
aug. 16
20:33
Megkezdődött a szíriai menekültek regisztrálása a Kósz szigetére küldött komphajón (Infostart)
Megkezdődött vasárnapra virradó éjjel a Kósz szigetén tartózkodó több száz szíriai menekült nyilvántartásba vétele azon a komphajón, amelyet a görög kormány küldött a helyi hatóságok tehermentesítésére.
aug. 16
20:36
Babos sikere Cincinnatiban (Infostart)
Babos Tímea sikerrel vette a selejtező első fordulóját a cincinnati keménypályás tenisztorna női versenyében.
aug. 16
20:39
Többször is megerőszakolta az Iszlám Állam vezetője a fogva tartott lányt (Blikk)
Damaszkusz — Többször is megerőszakolta az Iszlám Állam (IS) vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi a terrorszervezet fogságába esett amerikai segélymunkást, Kayla Muellert (†26), derítette ki az ABChírtelevízió.
aug. 16
20:39
Migránsokat szállító autót üldöztek (Metropol)
Egy autós üldözést követően négy szír állampolgárt találtak a rendőrök egy autóban Kiskunfélegyházánál.
aug. 16
20:39
Emlékművet kaptak a magyarok (Blikk)
aug. 16
20:39
Visszavonja Patriot rakétáit Törökországból az Egyesült Államok (Kripto Akadémia)
Ankara a véres szíriai polgárháború eszkalálódása miatt fordult szövetségeseihez segítségért.
aug. 16
20:51
Zimány és Kedves bujkált a Szigeten (BorsOnline)
Akkora a szerelem Lindáéknál, hogy amint kiléptek a VIP-ből azonnal szét is röppentek, hogy még véletlenül se szerepeljenek közös fotón... Nem sikerült.
aug. 16
20:57
Több pénzt szánnak új autóra a németek (Blikk)
aug. 16
20:57
Üldözték a rendőrök - Balesetet szenvedett a menekültek autója (Alternatív Energia)
A sofőr elmenekült, keresik.
aug. 16
20:57
Üldözték a rendőrök, végül oszlopnak ütközött a migránsokkal teli autó (hirado.hu)
A kocsiban négy szírt találtak Kiskunfélegyházánál, a sofőrt még keresik.
aug. 16
20:59
A KENÓ nyerőszámai (Blikk)
aug. 16
21:09
A kis Anja pont olyan, mint az anyja (Blikk)
Athén — Le sem tagadhatná szépséges kislányát Alessandra Ambrosio (34), a Vicrotia’s Secret angyala és a kis Anja (7) szinte a megszólalásig hasonlítnak egymásra
aug. 16
21:09
Lakatos Levente: Szigor - Erotika férfiszemmel 2/12. rész (BorsOnline)
– Fogalmam sincs, hogy miről… – hazudom szemrebbenés nélkül, de Liza közbevág. – Ne próbálkozzon, Igor! Kettőnk közül én játszom régebben ezen a sakktáblán – figyelmeztet. Hosszan bámuljuk egymást, azzal, hogy állom a tekintetét elbizonytalanítom, de meg nem ingatom.
aug. 16
21:12
Djokovic-Murray döntő lesz Montrealban (Infostart)
A papírformának megfelelően a világelső Novak Djokovic és a második helyen kiemelt Andy Murray találkozik egymással a 4,18 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztorna fináléjában.
aug. 16
21:27
Lola a színpadon ünnepelt (Blikk)
Hajdúböszörmény — A színpadon ünnepelte születésnapját Lola (27).
aug. 16
21:33
Cincinnati tenisztorna - Babos sikere a selejtezőben (Blikk)
aug. 16
21:45
Hujber Feri csak a lábát lógatta! (Blikk)
Gyenesdiás — A Balatonon nyaralt a családjával Hujber Ferenc (40)! A színész kiválóan érzi magát, év elején súlyos egészségügyi gondokkal küszködött, mostanra teljesen felépült.
aug. 16
21:47
Sophia Loren fia, Carlo Ponti imádja a magyarokat (Blikk)
Budapest — Mindenben számíthat magyar feleségére Carlo Ponti (46). A népszerű karmester, Sophie Loren idősebbik fia nemcsak gyermekei anyjára, de igazi lelki társra is talált Mészáros Andreában.
aug. 16
21:49
Mickey Rourke arcát csúnyán összeverték (Blikk)
Los Angeles — Amennyit püfölték már az arcát Mickey Rourke-nak, ez a szolid kis ragtapasz az orrán már meg sem kottyan neki.
aug. 16
21:51
Iszlám Állam - Egy iraki parlamenti bizottság szerint Máliki is felelős Moszul elestéért (Blikk)
aug. 16
21:51
Török Ádám a Balatonon borozgatott (Blikk)
Balatonalmádi — Koccintás közben kapta lencsevégre olvasó-riporterünk Török Ádámot (67).
aug. 16
21:57
City: 40 milliós eurós üzlet, megvan a hiányzó láncszem! (Sport365)
A Manchester City nyerte a versenyt a Valencia Copa América-ezüstérmes argentin középső védőjéért, Nicolás Otamendiért a Manchester Unitedet megelőzve - értesült a valenciai Super Deporte című sportlap vasárnap este.
aug. 16
22:03
Autós üldözés Kiskunfélegyházánál! (Blikk)
aug. 16
22:03
Hétfő délelőttig még órákat kell várni Röszkénél - a nap hírei (Infostart)
Tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, a reggeli vonatbaleset miatt. Több órát kell várakozniuk az országba belépőknek a röszkei autópálya-átkelőnél. Három településen tartottak vasárnap időközi önkormányzati választást.
aug. 16
22:09
Megkezdődött a szíriai menekültek regisztrálása a komphajón (Blikk)
aug. 16
22:09
Újabb látogatócsúcs dőlt meg a Szigeten (hirado.hu)
Idén több mint 400 ezren látogattak ki a fesztiválra.
aug. 16
22:21
Autós üldözés után balesetet szenvedett egy szír migránsokat szállító autó (Infostart)
Egy autós üldözést követően négy szír állampolgárt találtak a rendőrök egy autóban Kiskunfélegyházánál; a jármű sofőrjét még keresik - tájékoztatta vasárnap este a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

Keresés