A jogszabályban engedélyezett évi 120 órával szemben az idén 58 órát üzemelt határérték feletti kibocsátással az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt., - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője keddi ajkai sajtótájékoztatóján.
Lezárták majd megnyitották a Keleti pályaudvart, tüntettek a migránsok, több járat máshogy közlekedik, Orbán Brüsszelbe megy. Helyzetkép és Katona László fotói a cikkben.
Hubert Tang tíz éve nem lottózott, de amikor a San Franciscó-i reptér előtt talált az utcán egy húszdollárost, úgy döntött, szerencsejátékra költi, és vett két kaparós sorsjegyet.
Budapest - Halálra gázolt a HÉV egy nőt Szigetszentmiklóson, a Fürdő utcai átkelő közelében kedd délután - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Nem szennyezett sem a föld, sem pedig a levegő a Illatos úti vegyiművek-telephely közelében lévő lakótelepeken. A talajvíz néhány paraméterében meghaladja az ivóvizekre és felszín alatti vizekre vonatkozó határértékeket - közölte a ferencvárosi önkormányzat kedden az MTI-vel.
Továbbra is tart a migránsok tüntetése a Keleti pályaudvar előtt; az indulatokat az váltotta ki, hogy kedden a hatóságok lezárták az állomást és mindenkit kitereltek - adta hírül az M1 aktuális csatorna.
A Manchester United labdarúgója lett a szépreményű Monaco-csatár, Anthony Martial. Tinédzserért ennyit még soha senki sem fizetett a futballtörténelemben.
A román Astra Biztosító magyarországi fióktelepénél nem köthetők újabb biztosítások, és a díjnemfizetés miatt megszűnt kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szerződéseket is csak más piaci...
Egész Európában rossz volt a hangulat ma a részvénypiacokon és az amerikai tőzsdéket sem kímélik, a Dow 300 pont feletti eséssel kezdte a napot. Most gyenge kínai és amerikai makroadatok állnak a...
Nagykanizsa - Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba Zalaegerszegen egy kilencéves kisfiút, akit autóbusz gázolt el egy kereszteződésben - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kockázatkerülő magatartás ázsiai piacokon tapasztalt megerősödésének viszonylag mérsékelt hatása volt: az EURUSD kismértékben felfelé, míg az USDJPY ugyanilyen mértékben csúszott lefelé – erősebb hatásokra lehetett számítani akkor, amikor az üzleti órákon kívül 2 százalékot estek a részvények. Az eladási hullám egyértelműen a gyenge kínai adatoknak volt köszönhető - olvasható John J. Hardy, a…
Mooloolaba — Videóüzenetben keresi azt a magas, szőke, kék szemű, napbarnított ausztrál fiatalembert Natalie, aki két hónappal ezelőtt teherbe ejtette őt egy egyéjszakás, ám a lány szerint annál csodálatosabb kaland során.
A Budapesti Corvinus Egyetem vezetése sajnálattal veszi tudomásul a felsőoktatásért felelős államtitkár ma nyilvánosságra hozott javaslatát, amely az egyetem három budai karának a Szent István Egyetemhez történő áthelyezésére vonatkozik.
Egész Európában rossz volt a hangulat ma a részvénypiacokon és az amerikai tőzsdéket sem kímélik, a Dow egész nap 300-400 pontos mínuszban jár. Most gyenge kínai és amerikai makroadatok állnak a...
Lezárták, majd megnyitották Budapesten a Keleti pályaudvart, ám a Münchenbe készülő migránsok egyike sem tudott felszállni a vonatra. Ezren tüntettek. A gyerekek fáradtak, szüleik, testvéreik feszülten várják, mi történik még velük. Ez volt 2015. szeptember 1., a káosz napja a Keletiben – eddig.