Folytatják a fokozott ellenőrzést a határon az osztrák határőrök, ezért ma is hosszú – az Útinform szerint most épp 10 kilométeres – kocsisor álldogál az M1-esen. A Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat hűvös ivóvizet osztogat a határhoz közeli pihenőhelyeken. (MTI)
A brit kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára. David Cameron komoly szankciókkal, például megduplázott bírsággal, fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat.
Ígéretes autóipari fúziónak tűnt, mégsem lett komoly együttműködés a Volkswagen és a Suzuki kapcsolatából. A sokáig húzódó történet jóformán már emiatt sem lett sikerre predesztinálva, ám a lappangó jogi vitát végül ténylegesen szakítás követte, egészen pontosan a Suzuki ki jött ki rosszabbul a létre nem jött frigyből.
Lezárták és kiürítik a Keleti pályaudvart kedden reggel az origo.hu értesülései szerint. Mint ismert, a pályaudvaron menekültek tömegei próbálnak nyugatra tartó vonatokra feljutni.
A szép fehér fog, a ragyogó mosoly minden korban a testi-lelki jólét szimbóluma volt, nem csoda, hogy ma is mindent megteszünk azért, hogy kivillanó fogsorunk szinte világítson napbarnított arcbőrünkből.
Az illegális bevándorlók egyre agresszívabbak, követelőzőbbek, nem működnek együtt, így egyre nehezebb körülmények között látják el feladataikat a Belügyminisztérium érintett szervei - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának ellenzéki képviselői a kormány felelősségét, míg a kormánypárti képviselők az ellenzéki együttműködés hiányát, valamint az Európai Unió tétlenségét okolták a tömegessé vált illegális bevándorlási helyzet miatt
Ismét három ponton osztanak hűtött ivóvizet az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon a hőség és a gépjárművek torlódása miatt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Az idei második negyedév is az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenéséről szólt. Az MNB második negyedévre vonatkozó pénztári statisztikái szerint az önkéntes pénztáraknál az...
Többen megsebesültek keddre virradó éjjel Dzsenínben, amikor az izraeli erők radikális palesztin szervezetekhez tartozó körözött személyeket próbáltak őrizetbe venni - értesült a katonai rádió.
A jogi helyzet nehezen tartható az EU által ránk kényszerített szabályok miatt, hiszen a jogi helyzet úgy áll, hogy amíg nem bírálják el a menekültkérelmeket a hatóságok, addig nem mehetnek tovább innen a menekültek, viszont semmiképpen sem lehet őrizetbe venni a menedékkérelmet benyújtókat, és mivel a határok nyitottak az unióban, el tudnak innen menni – ezt Gulyás Gergely mondta az ATV Egyenes…
Nagykanizsa - A most 63 éves, büntetlen előéletű férfi ellen azért indult eljárás, mert az orosz rendőrök az Interpolon keresztül értesítették a magyar hatóságot, hogy egy IP címről gyermekpornográfiát osztottak meg egy videóhálózaton - számolt be róla az ügyészség.
Porto – Portugáliában kezdi meg európai karrierjét Rivaldo Jr, a 2002-ben a brazil labdarúgó-válogatottal világbajnok Rivaldo fia. A focista az élvonalbeli Boavistához írt alá.
A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 50,7 pontra emelkedett a júliusi 49,9-ről - jelentette kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Csak éjféltől reggel 6 óráig csaknem 600 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt, közülük több mint 500-at a szerb határnál - mondta az országos rendőrfőkapitány kedden az Országgyűlés honvédelmi, valamint rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén.
További utazási okmányokat és igazolványokat találtak az ausztriai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó múlt heti tragédia áldozatainál, a hatóság azonban még nincs meggyőződve az iratok valódiságáról - közölte kedden az osztrák rendőrség
Berlin-Budapest - Különleges helyet választott a kommunikációra a német kormányszóvivő: Steffen Seibert a Twitteren írta, hogy nincs szó Berlin-Budapest ingajáratokról, amiket a menekültekért küldenének - adta hírül a Magyar Hírlap.
Valószínűleg ő a világ technológiai központjának legidősebb dolgozója. Barbara Beskind, aki már gyerekkorában tervező szeretett volna lenni, heti egy napot az IDEO-nál dolgozik, írja a hvg.hu.
Potenza – Példa nélküli tragédia történt a dél-olaszországi város szabadtéri színházának bemutatóján: A banditák éjszakája (La Notta Dei Briganti) című darab kellős közepén. Eddig tisztázatlan okokból egy kellékpuska felrobbant!
Ma jár le az utólagos hitelezői igények bejelentésének határideje Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolásával összefüggésben - mondta Árgyelán Ágnes, a Portfolio elemzője.
Vannak filmek, amiken még a kőszikla is elérzékenyülne, hát még én. 5 éves koromig mindig sírtam, amikor vége lett egy filmnek – azért, mert vége lett. Azóta viszont majdnemhogy egyszer se. Még akkor sem, amikor körülöttem mindenkinek elmaszatolódott a szemfestéke (már akinek volt) és hangosan fújta az orrát. Akármilyen hősiesen süllyedt el a jégtáblák között Leonardo di Caprio, az én szemem…
Az is, aki nem tudja eldönteni, melyiket válassza a sokféle diétás trend közül. Virágh Barbara táplálkozási és életmód-tanácsadó gyorsan eligazít az útvesztőben. Legújabb sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most Virágh Barbara táplálkozási és életmód-tanácsadó, a thechoice.hu oldal szerzője válaszol: Amikor diétázásra, életmódváltásra szánjuk el magunkat,…
Továbbra is sikeres aukciókat bonyolít az ÁKK a diszkontkincstárjegyek esetében, a keddi értékesítés alkalmával a tervezett 35 helyett 45 milliárd forintnyi állampapír talált gazdára tovább csökkenő...
Kedden már a Budapesti Metropolitan Főiskolán (MET) kezdték meg az őszi félévet az egykori Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatói - közölte a főiskola.
Frankfurt – Baleset zavarta meg Bastian Schweinsteiger és a világbajnok német labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezős felkészülését Lengyelország ellen.
Magyarország - Az elmúlt hetekben autópályák, főutak melletti vendéglátóhelyeket vizsgáltak országszerte a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) munkatársai.
A rendőrök 11 óra körül megkezdték a menekültek kiszorítását a Keleti pályaudvar nemzetközi pénztárának helyet adó csarnokból - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.