Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben. Általában másfél-két év alatt tudják eldönteni egy menekültről, hogy lehet-e belőle amerikai...
Több régióban a betegeknek fél óránál többet várniuk arra, hogy kiérjenek a mentők - számol be a Népszabadság. A Magyar Idők információi szerint Szabó Tünde jogász, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke lesz az új sportállamtitkár.
Mintegy húsz magán gépkocsival 66 menekültet szállítottak az interneten szervezett osztrák civil kezdeményezés keretében Győr térségéből Bécsbe - közölte az APA osztrák hírügynökség a szervezők közlése alapján péntekre virradó éjjel.
A sporticos.com kimutatása szerint évi 440 ezer dolláros fizetésével Nikolics Nemanja (Legia) a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legjobban kereső játékosa.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,55 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 21 306,51 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: a nyugat-európai tőzsdeindexek döntően mínuszban mozogtak…
Péntek reggel gyakorlatilag leállt a forgalom a magyar-osztrák határon fekvő Nickelsdorfot (Miklóshalma) és Bécset összekötő A4-es autópályán, mert menekültek nagyobb csoportja indult útnak a sztrádán - jelentette a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka üdvözölné, ha a menekültek szabályozatlan áramlása miatt visszaállítanák a határok ellenőrzését a schengeni övezetben, és majdnem kétharmada szerint a berlini vezetés eddig nem reagált megfelelően az európai menekültválságra - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Tíz százalékot meghaladó növekedést tervez idén a víztisztító berendezéseket gyártó, tamási Ramivo Kft., amely az előző üzleti évben jelentős árbevétel-csökkenést könyvelt el.
Az Egyesült Államokat ért szeptember 11-ei terrortámadás 14-dik évfordulójára az amerikaiak megszokták, mindennapjaik részévé váltak a szigorított biztonsági intézkedések - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a washingtoni magyar nagykövet. Szemerkényi Réka hozzátette: Európában is meghatározó érdekünk pontosan tudni, ki lép be a területünkre, hogy ellenőrizhessük a határainkat.
A biztosítási ügyintézést is vállaló karosszériajavító műhelyek a rossz tapasztalatok miatt egy ideje nem vállalják felelősségbiztosítás alapján a járművek javítását, ha a biztosítást a román Astra...
Az AKRA névre keresztelt hitelminősítőt 3 milliárd rubel (12,3 milliárd forint) alaptőkével hozza létre a jegybank, bankok, biztosítók és vagyonkezelők bevonásával.
A Fővárosi Főügyészség három hónappal, december 11-ig meghosszabbította a Quaestor-ügyben indult nyomozás határidejét - írta pénteken a Magyar Hírlap, a főügyészség szóvivőjének tájékoztatása alapján...
A Moody's Investors Service megfontolja Magyarország államadósságának felminősítését, ha arra utaló jelek lesznek, hogy a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika támogatja a növekedési kilátásokat vagy az...
Erdogan török elnök tovább szítja a véres feszültséget a kurdokkal, hogy a novemberi előrehozott választáson iszlamista pártjának meglegyen a kétharmados többsége. Az eddig már több száz halottat eredményező politikai kampányért az ország magas árat fog fizetni hosszú távon. Mi a tanulság Erdogan hazai hívei számára?
Tegnap jelentősebb emelkedést produkált az olajár, a Brent és a WTI 3-4 százalékkal drágult, könnyen lehet azonban, hogy a rali eddig tartott csak, hiszen Szaúd-Arábia nem éppen pozitív híreket...
A magyar gazdaság tartós növekedése és a gazdaságpolitika stabilitása esetén javulhat Magyarország államadós-besorolása - áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban ismertetett országelemzésében.
A 6-7 évesek zöme már rendszeres internethasználó, a 10-15 évesek kétharmada pedig már minden nap fellép a világhálóra - emelte ki egy hazai kutatás eredményei alapján az MTI-hez eljuttatott közleményében az a vállalkozás, amely a médiahatósággal együttműködve mintegy ötszáz tanárt készített fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megrendelésére az internet térnyerése jelentette iskolai…
Nyíregyháza — Őrizetbe vette a rendőrség Sz. Zsoltot, az Összefogás Párt elnökét – értesült a Blikk. A népszavazási kezdeményezéseiről is ismert politikust és egykori polgármestert üzletszerűen elkövetett csalással vádolják, és indítványozták előzetes letartóztatását, amiről pénteken dönt Nyíregyházán a járásbíróság.
A magyar gazdaság tartós növekedése és a gazdaságpolitika stabilitása esetén javulhat Magyarország államadós-besorolása - áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban ismertetett országelemzésében.