A nyitott határok megőrzéséhez több Európára és szolidaritásra van szükség a menekültválság kezelésében - fogalmazott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnap az egyik népszerű közösségi oldalon közzétett szöveges üzenetében.
A Kos kissé elbizonytalanodik a munkahelyén, az Oroszlánnak rengeteg a teendője, a Baknak most leginkább a szeretetteljes családi háttérre van szüksége.
Ausztria megerősíti a keleti és a déli határának ellenőrzését - jelentette be Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár a kormány vasárnap tartott rendkívüli válságülését követően az osztrák oe24 hírportál beszámolója szerint.
A 16-os főtáblára jutott a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a házigazda norvég Glassverket legyőzésével megnyerte a drammeni selejtezőcsoportot.
Ritkán, de előfordul, hogy lelkiismeret furdalás nélkül bemásolhatjuk azt, amit egy héttel korábban már megírtunk: a mögöttünk álló hét nem sok izgalmat hozott abból a szempontból, hogy a nagypapírok...
A Fehér Varázsló ugyanis a Liberálisok színeiben indult a 2014-es választáson, a XI. kerület egyéni képviselőjelöltjeként és polgármesterjelöltjeként, az eléggé „átlátszó” Gehér álnéven, és nemrég aláírta azt a nyílt levelet, amelyben magyar értelmiségiek tiltkoznak Merkelnél az Orbán-kormány menekültpolitikája miatt:
A menekültválság nyomán Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be - jelentette be vasárnap esti, rendkívüli nyilatkozatában Thomas de Maiziere német belügyminiszter Berlinben. Nem is annyira a menekültek száma, hanem az érkezésük sebessége jelenti a fő problémát a német hatóságoknak - hangsúlyozta a német alkancellár, aki szerint Németországnak és Európának 1,5 milliárd euró…
Termetes, szép fekete, kiváló állóképességgel bír, és méretes nemi szerve van. Általában ez még nem tesz senkit gazdaggá, kivéve persze, ha a Yuvraj névre hallgat...
Jean-Claude Juncker vasárnap délután telefonon egyeztetett Orbán Viktorral a holnapra tervezett belügyminiszteri rendkívüli csúcsértekezlet előtt - közölte Twitter-üzenetében az Európai Bizottság...
Továbbra sincs előrelépés Európában annak az egyoldalú német lépésnek az ügyében, amely szerint idén januártól Berlin minden, Németország határait átlépő kamionsofőrnek kötelezően a német minimálbér megfizetését írta elő. Berlin uniós döntésre vár.
z LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javításáért, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövető berendezéssel figyeljék meg azokat a menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását.
Az osztrák kormány nem akar további ellenőrzést bevezetni az osztrák-magyar határon - mondta Werner Faymann kancellár a kormány vasárnap tartott válságülését követően. Eddig csupán szúrópróbaszerű ellenőrzések voltak a magyar határon, ezt az eljárást akarják folytatni.
A 16-os főtáblára jutott a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a házigazda norvég Glassverket legyőzésével megnyerte a drammeni selejtezőcsoportot.
Kiégett a BKV egyik Ikarus 415-ös típusú busza vasárnap délután az Istenhegyi úton a Városkút megállónál, a busz vezetőjét füstmérgezés miatt a mentők kórházba vitték.