A menekültválság kezdete óta az érintett országok kapkodnak, nem egyeztetnek, panaszkodnak, és egymást szidalmazzák. Sehol semmi együttműködés, mintha az EU nem is létezne. Olyan az egész, mint egy 100 évnél is nagyobb időugrás a múltba: az első világháború előtt viselkedtek így az országok.
A migránsok között egyelőre nem találtak olyan betegségeket, amelyek a magyar lakosságot veszélyeztetnék, de óvatosságra int az országos tisztifőorvos.
Az európai blabla mellett látszik, hogy a magyar kerítés hatásos, drasztikusan csökkent az illegális határátlépők száma. A Miniszterelnökséget vezető miniszer szerint elvi alapon kész az ország egy olyan vitára, ami a bevándorlókkal terhelt országok megsegítésére irányul, de kvótarendszer és hot spotokról szó sem lehet.
Ha valami nagyon finom és egészséges dolgot szeretnénk megkóstolni, érdemes kipróbálni a mangalica kolbászt, hiszen a disznóhússal ellentétben nem tartalmaz telített zsírsavakat, a húsnak pedig különösebb fűszerezés nélkül is karakteres, finom íze van.
Elkészült a Szentendrei-szigeten élő több mint tízezer ember élet- és vagyonbiztonságát szavatoló, csaknem egy kilométer hosszú hagyományos földgát Tahitótfaluban. A védművet, amelynek létrehozása 770 millió forintba került, csütörtökön avatták fel.
Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést Twitter-bejegyzésben közölte.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Luxemburg volt kormányfője csütörtökön egy európai parlamenti (EP) különbizottság előtt tagadta, hogy miniszterelnökként adóparadicsommá tette a nagyhercegséget.
Nagy valószínűséggel ma este nem fog változtatni az irányadó kamatlébon az amerikai Fed, kamattartás esetén jöhet egy újabb részvénypiaci rally. Kamatemelés esetén 3-4%-os csökkenés is jöhet az indexekben, ami a jövő hét közepéig tarthat.
Immáron 23. alkalommal tartotta meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő a szokásos csütörtök délutáni sajtótájékoztatót. A tegnapi röszkei esemény...
Ma este olyat tehet az amerikai jegybank, amit már 9 éve nem: kamatot emelhet. Még semmi sem biztos, csak az, hogy a 2008-as válság kirobbanása óta 0-közeli szinten tartotta irányadó rátáját és...
A cseh határára is kiterjesztették a héten újraindított határellenőrzést, hogy megállítsák az embercsempészetet, és jobban bírjanak a menedékkérők növekvő áradatával.
Vizsgálni kis részletekben vizsgálta, hitelesíteni azonban nem hitelesítette a Kézizálog Zrt. "aranytömbjeit" a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Ez derül ki abból a közleményből, amelyben a...
Legalább húszan meghaltak és több mint hetvenen megsebesültek csütörtökön Bagdad központjában két robbantásos merényletben, melyet a terrorszervezet vállalt magára.
Legalább százan életüket vesztették és ötvenen súlyosan megsebesültek Dél-Szudánban, amikor felrobbant egy, az útról lecsúszott olajszállító teherautó - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
A baranyai horvát-magyar határszakaszon jönnek a migránsok A migránsok átlépték a baranyai horvát-magyar határt, majd szemtanúk állítása szerint a baranyai Illocskán bukkantak fel - tudta meg a bama
Horvátország minden tőle telhetőt megtesz a menekültválság kezelésére, de kapacitásai korlátozottak - közölte Zoran Milanovic horvát miniszterelnök kormánya csütörtöki ülésén.
Lázár János szerint egyedül Magyarország képes betartani a schengeni egyezményt. Most, hogy ezt megmutattuk, már vitatkozhatunk a kvótarendszerről. Megrendítőnek nevezte a határmenti összecsapásokról készült képsorokat, de szükségesnek és arányosnak tartja az intézkedéseket. Az osztrákok és a románok Lázár szerint gyűlöletbeszédet folytatnak ellenünk.
Vizsgálni kis részletekben vizsgálta, hitelesíteni azonban nem hitelesítette a Kézizálog Zrt. "aranytömbjeit" a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Ez derül ki abból a közleményből, amelyben a...
Hajnalban még gyengült a forint az euróval szemben, kora délutánra azonban nagyon rákapcsolt a magyar deviza. Mindez azért érdekes, mert este jön a fontos Fed-döntés, ami hosszabb távon...
A kormányzati kommunikációs államtitkárnak tíz százaléknyi tulajdona volt a D8 Kft.-ben, ami százhúsz szobás szállodát épít a Belvárosban. Giró-Szász tavaly novemberben vásárolta be magát sógora cégébe. Hogy ki az új tulajdonos, nem tudni.
Az Európai Tanács szeptember 23-án szerdán este 18 órától rendkívüli ülés tart, melynek témája a migrációs válság kezelése lesz - jelentette be Donald Tusk, a tanács elnöke a Twitteren.Összehívták a...
Az Európai Bíróság csütörtökön döntött így. Egy holland utas nyújtott be panaszt, mert a Quito-Amszterdam járat 29 órát késett, de a KLM megtagadta a kártérítést. Azzal érveltek, hogy meghibásodott egy üzemanyagszűrő, és az alkatrészt Amszterdamból kellett elhozatni. A bíróság szerint a … Folytatás
Amíg a világsajtó keményen bírálja Magyarország - és Orbán Viktor - migrációs politikáját, addig olvasóinak egyre nagyobb része dícséri a magyar kormány menekültekkel szembeni fellépését.