A hajnali legmagasabb minimumhőmérsékleti rekordok után csütörtökön délután az országos napi melegrekord is megdőlt: Szegednél 36 Celsius-foknál is melegebb volt az idő.
Minden tisztes autórajongónak van álomgarázsa, melyet jó pár klasszikus vagy éppen modern járgánnyal tölt meg. A legtöbbünk persze már annak is örül, ha legalább egy rövid kör, vagy esetleg egy üléspróba erejéig a közelébe kerülhet áhított négykerekűinek. Be kell vallanom – talán viszonylag fiatal korom okán –, nekem mindig is inkább a modern technika felé húzott a szívem, de sosem vetettem meg a…
Kiterjeszti a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Baranya és Somogy megyére - jelentette be a külgazdasági- és külügyminiszter. Rendkívüli uniós csúcstalálkozót hívott össze jövő szerdára a menekültválság megvitatására az Európai Tanács elnöke. Győrött megkezdődött a magyar vezetésű, többnemzeti NATO hadgyakorlat.
Általános meglepetésre ismét visszarettent az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatváltoztatástól, így immár 80 hónapja, vagyis közel 7 éve nulla a kamatszint. Mi lehet ebből, mit mond a Fed elnöke és főleg hogy reagálnak a piacok?
A kulcsfontosságú Fed-döntés után azonnal zuhanásnak indult a dollár az euróval szemben, mivel egyelőre nem emeltek a kamaton. Tovább esik a dollár 2015.09.17 21:22Átmeneti megnyugvás után 1,14 fölé...
Tegnap este a Marketwatch már beszámolt arról, hogy a Richter saját fejlesztésű készítményét jóváhagyta az Amerikai Gyógyszerfelügyelet, ma reggel pedig megérkezett a hazai gyógyszercég beszámolója...
Több új műsorral - köztük orosz nyelvű híradóval - bővül az M1 aktuális csatorna kínálata szeptemberben - közölte az MTI-vel csütörtökön Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. igazgatója.
A magyar modernizmus és Bartók Béla című kiállítás ünnepélyes megnyitójával vette kezdetét csütörtök este az első brüsszeli Bartók-fesztivál a belga fővárosban található Balassi Intézetben
Közvetlenül a parlament épületében vették őrizetbe csütörtökön az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) tagjai a nemrég ellenzékbe vonult Radikális Párt egyik képviselőjét, akinek aznap délután szavazta meg mentelmi jogának felfüggesztését a törvényhozás
Augusztusban is megdőlt a melegrekord, ahogy idén minden hónapban, a meteorológusok szerint már nagyon valószínű, hogy 2015 felülmúlja a tavalyi rekordévet
Elérkezett az idő, hogy a politikai döntéshozók felülvizsgálják az állami befektetési alapokat, és fontolóra vegyék, vajon más befektetési célok nem lennének-e előnyösebbek a gazdaság számára.
Kivártak az amerikai befektetők az utóbbi idők egyik leginkább figyelt Fed-kamatdöntése előtt. A vezető amerikai indexek a Fed-döntés és egy azt követő rövid csapkodás után néhány perccel felfelé...
Egybehangzó csütörtöki értesülések szerint a német kormány a menedékkérők jogosultságainak szűkítését, kötelességeinek bővítését tervezi, köztük azt is, hogy megvonja a juttatásokat az uniós tagországokból Németországba érkezett menedékkérőktől.
Újabb hét Magyar Örökség Díjat adnak át szombaton. A budapesti ünnepségen Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomművészetét, Csók István festőművészetét, Buda Ferenc költészetét, Páskándi Géza irodalmi munkásságát, É. Kovács László néprajzi gyűjtő, múzeumalapító sokoldalú közösségi szolgálatát, a nagy hagyományú hazai autóbusztervezést és autóbuszgyártást, valamint P. Daczó Árpád-Lukács ferences…
Rendőröket csoportosítottak át Baranya és Somogy megyébe - közölte az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A kormány a SZÉP-kártya kibocsátási feltételeit az európai uniós joggal összhangban határozta meg, az ezzel kapcsolatos uniós vitában kialakult helyzetet pedig az idén év végére vagy 2016 elejére várt jogerős ítélet után fogják érdemben értékelni – hangsúlyozta csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Szabadon engedtek egy amerikai börtönből egy vádemelés nélkül fogva tartott marokkói férfit, akit annak idején az al-Kaida feltételezett tagjaként vettek őrizetbe.
Hiányzik az életéből a gumicsizmás-puttonyos hétvége? Rég nem volt hasmenése a friss házi musttól? Szeretne végre saját, verejtékkel megtermelt kékfrankost inni? Találtunk a főváros közigazgatási határán belül egy szőlőt és pincét, ahova akár BKV-val hívhatja el a nyilván gondosan lejelentett szüreti segéderőket!
Több rendőr és katona érkezik majd a délnyugati országrészbe, ott is elkezdődik a kerítés építése. Szijjártó szerint a horvát miniszterelnök ott rontotta el, hogy Magyarországot rágalmazta, ahelyett, hogy felkészült volna a bevándorlókra.
Határzárat helyezett kilátásba Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtök este arra az esetre, ha továbbra is annyi migráns érkezik Horvátországba, mint csütörtökön.
Szerbia és Horvátország jól együtt tud működni egymással a menekültválság kezelésében, de a magyar-horvát kapcsolatokban nagyobb problémákra kell számítani a két ország határán építendő kerítés miatt - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfő csütörtökön.
A Magyar Elektromobilitás Szövetség csatlakozott a Európai Elektromobilitás Szövetséghez - az erről szóló megállapodást a második Magyar elektromobilitás napon írták alá csütörtökön Budapesten.
Kivártak az amerikai befektetők az utóbbi idők egyik leginkább figyelt Fed-kamatdöntése előtt. A vezető amerikai indexek a Fed-döntés és egy azt követő rövid csapkodás után néhány perccel felfelé...