2015. szeptember 17. csütörtök

szept. 17
7:18
Havi 182 ezer volt az átlagjövedelem (Metropol)
Nyolcvanezerrel több adóbevallás készült 2014-ben, a rekordernek 1,12 milliárdos jövedelme volt.
szept. 17
7:21
Meghalt egy kamionos az M3-ason - Elalhatott a volánnál (Kripto Akadémia)
A jármű az árokba hajtott, és az oldalára borult.
szept. 17
7:24
Megfeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben (Infostart)
Negyvenkilenc százalékkal csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös jelentéséből.
szept. 17
7:24
Orbán: olyan vezetőkre van szükség, akik letérnek a szokott útról (ATV)
A kormányfő közös interjút adott a Die Presse mellett a német Die Welt, az angol The Times és a francia Le Figaro című lapnak.
szept. 17
7:26
Szakértő: Magyarország az iszlám szélsőségesek kiemelt célpontja (ATV)
A polgári elhárítás, valamint a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese szerint azért van ez, mert itt él az egyik legnagyobb zsidó közösség.
szept. 17
7:30
Tragédia Füzesabonynál: a sofőr a helyszínen elhunyt (BorsOnline)
Árokba hajtott egy kamion az M3-ason.
szept. 17
7:30
Art mozikat támogat az Emmi (Infostart)
Art filmek forgalmazására, valamint az art mozik szakmai tevékenységének támogatására 69,8 millió forint keretösszeggel pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
szept. 17
7:32
Észrevétlenül emlékezett a klub a Fradi BL-sikerére (BorsOnline)
Húsz éve játszott az FTC a BL csoportkörében. Hrutka János szerint a klub észrevétlenül emlékezett meg a magyar foci egy nagy sikeréről.
szept. 17
7:36
ENSZ-főtitkár: az orosz katonai támogatás súlyosbítja a szíriai konfliktust (Infostart)
Az ENSZ-főtitkár szerint az Oroszország által a szíriai kormánynak nyújtott katonai támogatás csak súlyosbítaná a közel-keleti országban négy és fél éve tartó polgárháborút.
szept. 17
7:36
Újabb szankciókat rendelt el az ukrán elnök (Blikk)
szept. 17
7:36
Árokba hajtott egy kamion az M3-ason (Metropol)
A baleset a Budapest felé vezető oldal 117-es kilométerénél történt, a sofőr meghalt.
szept. 17
7:36
Abruzzói juhászkutyákra gyűjtenek az ausztrál pingvinvédők (444.hu)
Az olasz kutya ugyanis remekül megvédi a pingvineket a rókáktól.
szept. 17
7:42
Újabb ponthoz ért a Quaestor-felszámolás (Privátbankár)
A felszámoló elkezdi az állomány-átruházást, ehhez még keresik a befektetési vállalkozást.
szept. 17
7:42
Amerika csődöt mondott Szíriában (ATV)
Llyod Austin tábornok azt mondta, a kiképzési program eredeti céljai a jelenlegi állapotok alapján tarthatatlanok.
szept. 17
7:48
Titok, ki mondja Harangozó Teri búcsúbeszédét (BorsOnline)
Teljesítik utolsó akaratát, a szülei mellett nyugodhat Harangozó Teri. Schmuck Andor önként sietett a család segítségére.
szept. 17
7:48
Szijjártó: Magyarország minden európai jogszabálynak megfelelően jár el (ProfitLine)
Az Európa Tanács (ET) főtitkára megnyugodhat, Magyarország minden európai jogszabálynak és normának megfelelően jár el - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.
szept. 17
7:50
Orvosi papírokkal együtt tűnt el Erika (BorsOnline)
Hajnali háromkor magához vette orvosi papírjait, és elment. Azóta semmit sem tudnak róla...
szept. 17
7:54
Bajban a Sziriza (Gondola)
Négy nappal a görög választások előtt úgy tűnik, a jobbközép Új Demokrácia egy fél százalékkal ugyan, de megelőzte az augusztus 20-án lemondott Alexisz Ciprasz kormányfő vezette baloldali pártszövetséget, a Szirizát
szept. 17
7:54
Felforgatta az MVM-et az új vezér (Blikk)
szept. 17
7:54
Balog Zoltán a német köztévében: 200 ezren "rohanták le" az országot (Alternatív Energia)
A jó "emberminiszter," hívő keresztény politikus így látja a menekültkérdést.
szept. 17
7:56
Katonai konvojok haladnak át Baranyán és Somogy megyén (Gondola)
A Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonák számára, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a rendőrség munkáját
szept. 17
7:57
Spanyolországban lehet edző a Röszkénél, gyerekével felrúgott menekült (Sport365)
Spanyolországban, Getafe városában lesz fociedző az a szír menekült, akit a magyar N1TV operatőre gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől Röszkénél - jelentette be a Madridtól délre található kisváros polgármestere.
szept. 17
8:00
Árnyalatnyit gyengült a forint (Infostart)
A svájci frankkal szemben nem változott, más vezető valutákhoz képest pár fillérrel gyengült a forint csütörtök reggelre.
szept. 17
8:00
A betegség miatt senkinek nem kellenek majd az állataink (Privátbankár)
Visszafoghatja a hazai élőállat-exportot az újabb megyében megjelent kéknyelv.
szept. 17
8:00
Újabb szankciók Ukranában (Portfolio)
Szankciókat rendelt el 400 magányszeméllyel és 90 jogi személlyel szemben Petro Porosenko ukrán elnök, válaszul arra, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok bejelentették, helyhatósági...
szept. 17
8:00
Ma kezdődik a PeCsa Zárófesztivál (Metropol)
Mtól vasárnapig huszonegy koncertet tartanak a lebontásra kijelölt épületnél.
szept. 17
8:02
Hyeonseo Lee: Csak Észak-Korea nem változik soha (Metropol)
A lány hét névvel címmel jelent meg magyarul egy észak-koreai lány memoárja, aki tinédzserként megszökött a diktatúrából.
szept. 17
8:04
Dylan O’Brien: Az útvesztő világa kinyílik (Metropol)
Tűzpróba címmel folytatódik Az útvesztő-trilógia. A főszereplő a mozikban mától látható filmről beszélt.
szept. 17
8:06
Megdöbbentő felvétel: így verték a lelátón a németeket - videóval (Blikk)
Már videófelvételek is felkerültek az internetre arról, hogy az Olympiakosz-Bayern München Bajnokok Ligája mérkőzés előtt hogyan verték a német futballdrukkereket a görög rendőrök.
szept. 17
8:06
Leesik az álla, ha megtudja, hány éves ez a topmodell – fotók (BorsOnline)
Nagymama, két unokája van, ennek ellenére a nagy divatcégek versengenek a kegyeiért.
szept. 17
8:06
Így nőtt a társaságok adókötelezettsége (Adózóna)
Növekedett a nyereséges vállalkozások száma, csökkent a veszteségeseké, ugyanakkor a cég adóterhelése is emelkedett 2014-ben az előző évihez képest – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adataiból.
szept. 17
8:06
A Minyonok vitték az idei nyarat (Metropol)
A Minyonok kalandjaira az összes magyar moziban 700.000 ember volt kíváncsi.
szept. 17
8:09
Mozambik mostantól teljesen aknamentes (444.hu)
Egy brit segélyszervezet majd 171 ezer taposóaknát talált meg és pusztított el, főleg patkányok segítségével.
szept. 17
8:12
Szijjártó: a magyar rendőröket brutális támadás érte Röszkénél (Infostart)
Szijjártó Péter közlése szerint a röszkei határátkelőhelynél a magyar rendőröket brutális támadás érte Szerbia területéről - reagált a német védelmi miniszter és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szavaira az MTI-nek a magyar külügyminiszter.
szept. 17
8:12
Katonai konvojok haladnak át Baranyán és Somogyban (Gondola)
A Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonák számára, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a rendőrség munkáját
szept. 17
8:12
Csődbe megy a magáncsőd? Senki sem igényli (Blikk)
szept. 17
8:12
Egymillió embert evakuáltak Chilében (Metropol)
Az első jelentések szerint öt ember halt meg a Chile nyugati partvidékét sújtó nagy erejű földrengésnek.
szept. 17
8:12
Hosszú Katinka: „Rióban is a maximumot adom majd” (Metropol)
Az ötszörös világbajnok úszónő immár üzletasszonyként is sikeres.
szept. 17
8:12
Szerb kormányfő: kizárt, hogy mi menekülteket ütlegeljünk (Alternatív Energia)
"Nagyon kellemtelen eseménnyel kellett szembesülnünk a magyarországi határunkon."
szept. 17
8:14
ORFK: családokat egyesítettek újra a rendőrök Röszkénél (Infostart)
Olyan külföldi családokat egyesítettek újra a rendőrök szerdán Röszkénél, amelynek tagjai a közúti határátkelőnél veszítették el egymást.
szept. 17
8:14
Picit gyengült a forint (Gondola)
A svájci frankkal szemben nem változott, más vezető valutákhoz képest pár fillérrel gyengült a forint csütörtök reggelre
szept. 17
8:14
Nyugodt volt az éjszaka Horgoson (Metropol)
Egyre több taxi és busz indul Horgosról a horvát határ felé. Százhúszezer menekültet fogad be az Európai Unió. Újabb plakátkampányt indít a kormány. Cikkünk folyamatosan frissül.
szept. 17
8:14
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Reggel az euró 312,16-, a svájci frank 284,62 forinton állt.
szept. 17
8:16
Sorjáznak a magyar fellépést elítélő nyilatkozatok (Gondola)
A magyar hatóságok szerdán könnygázzal és vízágyúval akadályozták meg, hogy a Horgos-Röszke határátkelőnél menekültek Magyarországra juthassanak
szept. 17
8:18
Lemond-e ma Lázár János? (Privátbankár)
Ha nem tisztázódik Rogán Antal új feladata, akkor Lázár János bejelenti ma a lemondását.
szept. 17
8:18
Exkluzív felvételek: a röszkei ostrom legdurvább jelenetei (ATV)
A támadás legdurvább jeleneteit exkluzív kép- és videóriportunkban tekintheti meg az atv.hu-n.
szept. 17
8:18
Újabb szankciókat rendelt el az ukrán elnök (Gondola)
Szankciókat rendelt el 400 magányszeméllyel és 90 jogi személlyel szemben Petro Porosenko ukrán elnök, válaszul arra, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok bejelentették, helyhatósági választásokat tartanak az általuk uralt területeken
szept. 17
8:20
Ennyire jött be a postának az ingyenes csekkbefizetés (Privátbankár)
Nyár óta számít vásárlásnak a bankkártyás fizetés.
szept. 17
8:21
Semmi nem indokolja a román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát (ProfitLine)
A román külügyminisztérium szerint semmi nem indokolja az épp 19 évvel ezelőtt Temesváron aláírt román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát.
szept. 17
8:23
A szerdai összecsapások után nyugodt volt az éjszaka Horgoson (ProfitLine)
Nyugodt volt az éjszaka Horgoson, a szerdai heves összecsapások után nem történt újabb incidens.

Keresés