Attól, hogy az eredeti recept alapján készül, megőrizve formáit és terepjáró-képességét, a Mercedes-Benz igyekszik formában tartani a G-osztályt. A sármőr ezúttal biturbó V8-assal frissült, de a motortér új jövevénye mellett egyéb javításokat is végeztek a terepjárón.
Júliusban nemzetgazdasági szinten átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek a nettó reálkeresetek, de ha kiszűrjük a közfoglalkoztatás hatásait, akkor a nettó bérek éves növekedési üteme már 3,4...
A Ferencváros korábbi, az Everton jelenlegi játékosa hárommeccses eltiltást kapott, amiért a bosnyák válogatott Andorra elleni Európa-bajnoki selejtezőjén rágóval dobálózott.
A Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátáján, de jelezték, hogy már idén jöhet a kamatemelés, emiatt pedig nincs jó hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Itthon azonban több jó...
Beléphetett Szlovéniába az a 150 migráns, aki vonaton érkezett csütörtök délután Dobova határállomásra a Zágráb és Zürich között közlekedő vonaton, és a hatóságok első terve szerint visszaküldték volna őket
A kollektív szerződés kötésének lehetősége minden munkáltató számára ismert, azonban a vállalatok nem igazán élnek ezzel a lehetőséggel. 2012-es adatok alapján összesen körülbelül 880-900 ezer munkavállaló dolgozik kollektív szerződés hatálya alatt, ami az érintett munkavállalóknak kevesebb, mint egyharmada.
Egy volt nagyvállalati HR-jogász, egy fegyelmi eljárás, egy letartóztatott börtönőr, némi összeesküvés-elmélet. HR-krimi sorozatunk befejező része következik.
Két férfi vitatkozott össze kedden este egy hőgyészi presszóban. A szóváltás az utcán is folytatódott, majd az egyik vitatkozó elővett az autójából egy csiszológépet, és azzal támadt az ellenfelére. A másik férfi és a presszó pultosa visszamenekültek a kocsmába, és … Folytatás
Harminc-harmincöt millió olyan emberről írnak az elemzésekben - emlékeztet a külgazdasági és külügyminiszter -, akik potenciálisan bevándorlókká válhatnak.
Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Néhány napja perelte be a Bitpay, egy bitcoinos startup a biztosítóját, mert nem akarják megtéríteni a hackerek okozta kárukat. A Bitpay vezérigazgatóját egy cseles netes kalóz verte át, így a cégtől...
Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az utóbbi időszakban az MNB ügyfélszolgálatára több jelzés is érkezett a ciprusi székhelyű IronFx Global Ltd.-vel szemben, mivel az online kereskedési platformon szolgáltatást nyújtó vállalkozás nem teljesíti a kifizetési megbízásokat, így az ügyfelek nem jutnak hozzá pénzeszközeikhez. A jegybank haladéktalanul jelzéssel élt a ciprusi felügyeleti hatóság felé - olvashatjuk az MNB honlapján.
Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány.
Aggodalmának adott hangot a magyar és a szlovén külügyminiszter amiatt, hogy egyetlen nap alatt összeomlott a horvát bevándorló-ellátási rendszer, és Horvátország a bevándorlók ellátása helyett továbbküldi a migránsokat Szlovéniába és Magyarországra
Erősödött a forint péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 309,96 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 311,07 forint után
A Richter Gedeon és partnere, az Allergan csütörtökön megkapta az amerikai gyógyszerügyi hivatal engedélyét cariprazine kapszulák forgalmazására - jelentette be a magyar gyógyszergyár pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A palesztinok "harag napját" hirdettek péntekre, válaszul az elmúlt napok összecsapásaira, amelyek az izraeli biztonsági erők és a palesztin fiatalok között a Mecsetek terén történtek
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet jóváhagyta a Richter egyik készítményének, a Cariprazine-nak a forgalmazását. A hír mindenképpen pozitív, mivel a Cariprazine jelentős...
A Rolls-Royce már korábban beígérte, hogy a Wraith nyitható tetejű testvéréről, a nemrégiben általunk is részletesen bemutatott Dawn luxuskabrióról a Frankfurti Autószalonon fogják lerántani a leplet. A brit nemes rendkívül elegáns konfigurációban állt porondra a 66. IAA-n, a méregdrága Dawn kétségtelenül az autószalon egyik legkívánatosabb négykerekűje.
A spanyol válogatott hosszabbítás után öt ponttal legyőzte a francia csapatot, így döntőbe jutott a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, s egyúttal olimpiai résztvevővé vált.
Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátáján, de jelezték, hogy már idén jöhet a kamatemelés, emiatt pedig nincs jó hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Itthon azonban több jó...
Orbán Viktor reggel bejelentette, hogy éjjel megkezdődött a kerítésépítés a magyar-horvát határon, a pénteki Magyar Közlönyből pedig kiderült: négy helyett már hat megyében hirdetett ki...
Budapest - A menekült válság a fő témája Orbán Viktor ma reggeli interjújának. A miniszterelnök a Kossuth Rádión beszél a magyar helyzetről, az elmúlt napok intézkedéseiről és a várható eseményekről. Cikkünket frissítjük!