6-7 milliárd dollár közötti összegért adhatja el a Tesco a dél-koreai tevékenységeit - írja a Marketwatch meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hírek szerint egy ázsiai kockázati tőke társaság...
Budapesten az eddigiektől gyökeresen eltérő, új lakóformát, vízi életmódot álmodott meg Vági Oszkár és Cserháti Csinszka. Úszóház projektjük sajnos egyelőre még csak terv szinten létezik, de bízunk benne, hogy egyszer megépülnek majd ezek a hangulatos lakóházak a Dunán.
Gyanúsítottként jelentkezetett kihallgatásra szerdán a legfőbb ügyészségen Traian Basescu volt román államfő, aki ellen Gabriela Firea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjének feljelentése alapján, zsarolás gyanújával indult bűnvádi eljárás.
A Galambos Péter, Matyasovszki Dániel könnyűsúlyú kétpárevezős és a Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes is utolsó lett szerdai negyeddöntőjében, így már biztos, hogy ezek az egységek nem szereznek riói kvótát a franciaországi Aiguebelette tavon zajló, olimpiai kvalifikációs evezős világbajnokságon.
Igen sokat estek a tőzsdék az utóbbi hetekben, tegnap pedig a Dow Jones újabb 500 pontot zuhant. Könnyen lehet azonban, hogy a rossz széria az előttünk álló hetekben sem szakad meg, hiszen itt a...
Egy málagai gyárban készítették a drótkerítést, amelyet a magyar szerb határon építettek ki - közölte szerdai cikkében az El Mundo című konzervatív spanyol napilap.
Egyre csökken a dohányzók aránya a felnőtt amerikaiak körében, akiknek csak 15,2 százaléka gyújtott rá 2015 első három hónapjában az egészségügyi hatóságok felmérése szerint. A felmérést az...
Kreativitás szó kapcsán a legtöbben arra gondolunk, amikor valaki valami hatalmasat alkot – például egy festő vagy zenész – pedig ennél többről van szó. Mindenkiben benne van ez a képesség. A kreativitásunk segítségünkre van a mindennapokban, problémák és feladatok megoldásokhoz nyújt segítséget oly módon, hogy az előttünk álló feladatot nem rutinszerűen, korábbi ismereteinket, élményeinket…
A Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance Magyarország idén, harmadik alkalommal nyerte el a megtisztelő Business Superbrands díjat, amelyet minden évben az üzleti szektor legkiválóbb márkái kaphatnak meg.
Mintegy 54 étrend-kiegészítőben vizsgálta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), hogy valóban annyi ásványi anyagot, vitamint, illetve "jótékony" baktériumot tartalmaz-e, mint amennyi a címkén szerepel; a vizsgált termékek közül 3 nem felelt meg a követelményeknek - közölte az NFH szerdán az MTI-vel
A szerb-magyar technikai határzár megépítése után a bevándorlók a horvát határon próbálkozhatnak majd, Somogyba és Baranyába terelve így a migránsokat.
Románia nem "ül ölbe tett kézzel", határőrizetét megerősítette, de a határok lezárása képtelenség - jelentette ki Victor Ponta kormányfő a román diplomácia éves értekezletén az Európát elözönlő bevándorlókra utalva.
Bukarest – Ritli Zoltán, a Steaua Bucuresti korábbi kapusa szerint, a románok elsősorban védekezni fognak Budapesten, a kulcsember pedig a Szaúd Arábiában légióskodó Lucian Sanmartean lehet.
Szentendre-Budapest - Bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást az ügyészség egy tűzoltó ellen, akitől lőfegyvert foglaltak le. A férfi a tűzoltó laktanya területén lövöldözött nyúlra - számolt be róla a langlovagok.hu.
Nyugaton megkezdődött a lehűlés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután Facebook-oldalán. Északnyugat és északkelet között 10 Celsius-fokos a hőmérsékletkülönbség.
Rio de Janeiro – Rendben lesz a víz minősége a Guanabara-öbölben az ötkarikás vitorlásversenyek idejére - jelentette ki a riói olimpia szervezőbizottságának elnöke.
Augusztusban 190 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság az amerikai versenyszférában az ADP friss jelentése szerint, ami némileg csalódást jelent a 201 ezer fős várakozásokhoz képest - számol be a...
Nyugaton megkezdődött a lehűlés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután Facebook-oldalán. Északnyugat és északkelet között 10 Celsius-fokos a hőmérsékletkülönbség.
Megvizsgálhatja annak lehetőségét az osztrák Raiffeisen, hogy a tőzsdén jegyzett Raiffeisen Bank Internationalt beolvassza a tőzsdén nem jegyzett anyavállalatába, a Raiffeisen Zentralbankba. A cél a...