2015. szeptember 2. szerda

szept. 2
18:12
Cseh-szlovák-osztrák kormányfői találkozó lesz a jövő hétfőn (hirado.hu)
Úgy látják, Európában nagyon súlyos a helyzet.
szept. 2
18:14
Pénteken kezdődik a "gyermek-páva" a Dunán (hirado.hu)
A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé.
szept. 2
18:15
Összeomlott a schengeni rendszer? (ATV)
A schengeni rendszer ténylegesen darabjaira hullott - jelentette ki a szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban.
szept. 2
18:15
NB I: Már fogadhatunk is az Újpest-Fradira! (Agroinform)
Újpest-Ferencváros, Debrecen-MTK és Békéscsaba-Diósgyőr rangadók is lesznek a nyolcadik fordulóban.
szept. 2
18:18
Ez a hullám talán még a kommunistákat is elsöpri? (Privátbankár)
Néhány hónap alatt harmadával zuhant a kínai tőzsde vezető indexe, a vesztesek között több tízmillió kínai kisbefektetőt is találunk. A kínai gazdaság egyértelműen gyengélkedik - nagy kérdés, hogy átvészeli-e a Kínai Kommunista Párt a példátlan eseményeket, vagy elsodorja a politikai vihar. A Napi Kommentárban Káncz Csaba külpolitikai elemzőt kérdeztük egy történelmi pillanatban.
szept. 2
18:21
Valami készül a Keletinél! Ellepték a rendőrök a pálaudvart (Blikk)
Budapest - Egyre feszültebb a helyzet a Keleti pályaudvarnál. A migránsok egy csoportja szerda délután elfoglalta a Thököly utat és verekedés tört ki.
szept. 2
18:21
Már a szemgolyónkon keresztül is berúghatunk (BorsOnline)
Az egyik legújabb hóbor a párakocsma, melynek lényege, hogy a vendégek a szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt.
szept. 2
18:23
10 jel, amiből tudhatod, hogy nem tetszel a pasinak! (Blikk)
Ritkán hív vissza, és a haverokkal jár bulizni meg moziba, nem veled? Kérjük, hogy vedd le a rózsaszín szemüveget, és olvasd el, hogy melyik 10 jelből tudhatod biztosan, hogy egyszerűen nem szeretett beléd!
szept. 2
18:24
Érezhető a reménytelenség a Keleti pályaudvarnál (Infostart)
Többszáz menekült tüntet a Keleti pályaudvarnál, már a környező utcák is megteltek, azt követelik, engedjék őket a vonatokhoz, hogy tovább tudjanak utazni Németországba - számolt be az InfoRádió tudósítója.
szept. 2
18:27
Visszatért a gyermekbénulás vírusa Európába (Infostart)
Megfertőződött két gyermek a gyermekbénulásért felelős polio vírussal Délnyugat-Ukrajnában, s ezzel öt év után újra felütötte fejét a kór Európában - közölte a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
szept. 2
18:27
Márkás Meetupot szervez az MMSZ és a Hinora (Kreatív Online)
A félnapos esemény szeptember 15-én lesz.
szept. 2
18:27
Visszatért a gyermekbénulás vírusa Európába (Blikk)
szept. 2
18:27
Tájékoztató kampányt indít a kormány a leginkább érintett országokban (Metropol)
Tájékoztató kampányt indít az illegális bevándorlás ellen a kormány. A rövid, de fókuszált kampány során - a J. Walter Thompson nemzetközi reklámügynökségen keresztül - helyi nyelven készített szöveges hirdetményeket helyeznek el az illegális migráció által leginkább érintett küldő-, illetve tranzitországok vezető nyomtatott újságaiban, és óriásplakátokon - közölte a Miniszterelnökség szerdán.
szept. 2
18:29
Kevés migráns kaphat menekültstátuszt (Infostart)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint a kormányzat a Magyarországra érkezők többségét nem menekültnek, hanem illegális migránsnak tekinti. Magyar Levente az InfoRádiónak azt mondta: Budapest azért választott saját utat, mert Brüsszel nem tud egységes álláspontot megjeleníteni.
szept. 2
18:30
Erősödött a forint (Spa Trend Online)
Az eurót szerdán délután 313,71 forinton jegyezték.
szept. 2
18:30
A Földre pottyant férfi visszatér (hirado.hu)
David Bowie főnixmadárként tér vissza - most a színházi életbe.
szept. 2
18:32
A schengeni rendszer összeomlott - mondta a szlovák külügyminiszter (hirado.hu)
Szlovákia azt akarja, hogy az EU vitassa meg a migrációs helyzetet.
szept. 2
18:33
Újra megjelent a gyermekbénulás Európában (ATV)
Megfertőződött két gyermek a gyermekbénulásért felelős polio vírussal Délnyugat-Ukrajnában, s ezzel öt év után újra felütötte fejét a kór Európában - közölte a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
szept. 2
18:34
Párizs traktoros blokádjára készülnek a francia gazdák (hirado.hu)
A francia gazdák hatalmas erődemonstrációra készülnek csütörtökön: már egy hete elindultak több mint ezer traktorral az ország több pontjáról, hogy Párizsban tiltakozzanak az árfolyamesések ellen.
szept. 2
18:36
Őrült hullámvasút az olajpiacon, korrigált az OTP és a forint (Privátbankár)
A magyar részvénypiac szerény emelkedést produkált, miközben világszerte enyhén felfelé korrigáltak a részvények. Az olaj őrült hullámvasutazása folytatódott, átmeneti emelkedés után ismét beszakadt az árfolyam. Csökkent a Mol ára, erősödött az OTP és a forint, a dollár.
szept. 2
18:36
Befejeződött az egri Wigner középiskola energetikai korszerűsítése (ProfitLine)
Véget ért az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola, Szakiskola és Kollégium épületenergetikai korszerűsítése. A munkálatok eredményeként az intézmény az eddiginél sokkal gazdaságosabban és környezetbarát módon üzemeltethető. A felújítás teljes költsége 123 millió forint volt, amelynek 85 százalékát, több mint 104 millió forintot, az Európai Unió Kohéziós Alapja és a hazai központi…
szept. 2
18:38
Ausztriai és luxemburgi befektetésnél illetőségigazolás nélkül magasabb az adóteher (ProfitLine)
A magyar forrásadó többszörösét fizetik azok a magyarok, akik Ausztriában és Luxemburgban rendelkeznek befektetéssel, de nem adtak le illetőségigazolást. Az adókülönbözet némi papírmunkával visszaigényelhető, ám az adóhatóság eltérő gyakorlatot alkalmaz a forrásadó-visszatérítések ügyében - hívja fel a figyelmet a Baker Tilly.
szept. 2
18:39
Hónapokig kamuzta a tini, hogy hármasikrei lesznek (BorsOnline)
Csak a tizedik hónapban lett gyanús a dolog, hogy már meg kellett volna születniük a piciknek.
szept. 2
18:42
Szijjártó Pekingben: megindultak a Belgrád-Budapest vasútvonal államközi tárgyalásai (Infostart)
Magyarország megkapta a kínai féltől a Belgrád-Budapest vasútvonal beruházásának finanszírozási ajánlatát, és megindultak a tárgyalások az államközi megállapodásról is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójával Pekingben, miután helyi idő szerint szerdán későn este tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel.
szept. 2
18:45
Cameron megint tett egy menekültellenes nyilatkozatot (Metropol)
A brit miniszterelnök szerint az Európai Unióban kialakult migrációs válságra "nem az újabb és újabb menekültek" befogadása a helyes válasz.
szept. 2
18:45
Párizs traktoros blokádjára készülnek a francia gazdák (Blikk)
szept. 2
18:45
Új fegyver a migráció ellen: reklámkampányt indít a kormány (Kripto Akadémia)
Hirdetményeket helyeznek el az illegális migráció által leginkább érintett küldő-, illetve tranzitországokban.
szept. 2
18:47
Visszatért a gyermekbénulás vírusa Európába (Metropol)
Két gyermek is megfertőződött Ukrajnában. Öt éve nem volt regisztrált eset Európában.
szept. 2
18:47
Az építészeti horrorok díját kapta az autóolvasztó felhőkarcoló (Blikk)
szept. 2
18:47
A Jobbik hermetikusan lezárná a határt (Kripto Akadémia)
"A határ lezárásához a hadseregre van szükség."
szept. 2
18:51
Megvannak a nap nyertesei (Portfolio)
Szerdán sincs unalmas kereskedési napjuk a tengerentúli befektetőknek. Hullámvasútra ültek ugyanis a vezető amerikai részvényindexek, ám egyelőre maradtak a pluszok.Ugrik az Intel árfolyama 2015.09...
szept. 2
18:51
Új intézkedések segítik a menekülteket (ATV)
A Görögország keleti szigetein lévő több tízezer menekült és migráns körülményeit javító, és a helyiek támogatását fokozó intézkedéseket jelentett be az új átmeneti görög kormány szerdán.
szept. 2
18:51
Feltörekvő díszhuszár – Renault Espace dCi 160 EDC (2015) teszt (Auto Pult)
A Renault az Espace első generációjával olyat művelt, amiről a legtöbb autógyártó csak álmodik: kategóriát alkotott. A receptet egyre tovább finomító utódok nem véletlenül voltak népszerűek, egyértelmű céljuk – akár hét személyt a lehető legnagyobb kényelemben utaztatni – sokak számára volt tökéletes eszmény. A franciák csavartak egyet ezen. Fogták mindazt, amelyet az Espace négy generációja…
szept. 2
18:57
Ha a mentősökkel viccel, nagyon megjárhatja (BorsOnline)
Eleve érthetetlen, ki viccelődik azzal, hogy mentősöket ver át, de van ilyen. Meg is büntetik.
szept. 2
19:00
Forgalomkorlátozások lesznek a magyar-román mérkőzés miatt Budapesten (Infostart)
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz csütörtök estétől szombat hajnalig Budapest VIII. és IX. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
szept. 2
19:00
Vuelta: Chris Froome bukott, Landáé a szakasz – videó (Sport365)
Chris Froome a 11. szakasz első felében nagyot bukott, végigszenvedte az emelkedőket, de leszakadt és csak segítséggel tudott leszállni kerékpárjáról, az etapot az Astana spanyol versenyzője, Mikel Landa nyerte.
szept. 2
19:03
Valami készül a Keletinél! Ellepték a rendőrök a pályaudvart (Blikk)
Budapest - Egyre feszültebb a helyzet a Keleti pályaudvarnál. A migránsok egy csoportja szerda délután elfoglalta a Thököly utat és verekedés tört ki.
szept. 2
19:06
Rejtett ellenőrök is lesznek az év legfontosabb meccsén – Kulisszatitkok a magyar-román előtt (hirado.hu)
Ha balhé lesz a Fradi-pályán, könnyen zárt kapuk mögött találhatja magát a válogatott a következő hazai Eb-selejtezőn.
szept. 2
19:09
Nőtt a Lego árbevétele az első fél évben (ProfitLine)
A Lego csoport árbevétele 18 százalékkal nőtt az idén az év első felében a tavalyihoz képest árfolyamhatások nélkül számolva, a játékgyártó cég minden régióban kétszámjegyű növekedést ért el - közölte a dán vállalat szerdán az MTI-vel.
szept. 2
19:09
Francia farmerek túszul ejtették egy nemzeti park igazgatóját az Alpokban (444.hu)
Mert elegük van a birkáikat pusztító farkasokból.
szept. 2
19:11
Nem engedték be a Human Rights Watch megfigyelőit a röszkei menekülttáborba (444.hu)
A nemzetközi jogvédő szervezet tagjai saját szemükkel akarták látni, hogy milyenek a körülmények a sátortáborban. Azt mondták nekik, hogy akadályoznák a rendőrök munkáját.
szept. 2
19:15
Meddig tart ez még? (Blikk)
Meddig nő a menekültek tömege Budapest közterein?
szept. 2
19:15
12 órán át kínozta és erőszakolta áldozatát (BorsOnline)
A félnapos tortúrával saját húgának is elhencegett a szadista.
szept. 2
19:17
Megállíthatatlannak tűnik a migránsok özöne (Blikk)
Megállíthatatlannak tűnik a migránsok özöne, és a Németországba utazni szándékozók száma nem csökken a Keletinél.
szept. 2
19:18
Az építészeti horrorok díját kapta a londoni autóolvasztó felhőkarcoló (Infostart)
Az építészeti melléfogásokat díjazó Karbunkulus Kupát idén annak a londoni felhőkarcolónak ítélték oda, amelynek üvegoldala visszatürközve a Nap sugarait megolvasztotta a vele szemben parkoló autókat.
szept. 2
19:18
A tranzitzónába terelik a bevándorlókat a Keleti pályaudvarnál (Infostart)
Egy rendőrségi autóból arra szólították fel az illegális bevándorlókat, hogy menjenek le a Keleti pályaudvar aluljárójába, illetve a kijelölt tranzitzónába - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről. A tudósító beszámolója szerint kezd kiürülni a Baross tér, egyre kevesebben vannak a helyszínen, és már nem skandálják az eddig hangoztatott rigmusokat.
szept. 2
19:19
Itt a Blikk nagy menzatesztje! Kipróbáltuk mivel etetik gyerekeinket! (Blikk)
Budapest — Vigyázz, kész, evés! Itt a Blikk nagy menzatesztje!
szept. 2
19:20
Vasárnap ravatalozzák fel Overdose-t a Kincsem Parkban (Infostart)
Szeptember hatodikán, az Overdose-, Kincsem- és Imperial Díj napján róhatják le kegyeletüket a Kincsem Parkban mindazok, akik szerették, becsülték a magyar csodalovat, szorítottak érte versenyein. Overdose hamvait a lelátó baloldali galopp-oldalán, a mázsaház mellett ravatalozzák fel, mellette szobra és versenyeken nyert díjai.
szept. 2
19:21
Csehországban filctollal számozta meg a menekülteket a rendőrség (Infostart)
Csehországban jogászok és emberjogvédők tiltakoztak szerdán amiatt, hogy a rendőrség előző nap a regisztráció részeként filctollal számozta meg az országba érkezett menekülteket.
szept. 2
19:21
Forgalomkorlátozások lesznek a magyar-román meccs miatt (Blikk)

Keresés