Egyszerű, nem tetszel neki! Vagy mégis? Ebből az 5 jelből kiderül, hogy tényleg tetszel-e a pasinak, akivel mostanában flörtölgetsz, vagy csak pazarlod rá az idődet.
Éjszaka többször leállt a vasúti utasforgalom az Eurostar társaság szerelvényein, mert összesen öt szerelvény – kettő a brit oldalról, négy pedig a francia oldalról - nem tudott behajtani a Franciaországot Nagy- Britanniával összekötő La Manche csatorna alatti alagútba – közölte a vállalat.
Ha jövő év elejére nem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, akkor az elbocsájtásokhoz, üzembezárásokhoz vezethet, mondta a Napi.hu-nak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.
A Ryanair közzétette augusztusi forgalmi adatait. Év/év alapon 10%-kal 10,4 millió főre emelkedett az utasforgalom a tavalyi évben mért 9,4 millió főről.
Nehezen lehetne integrálni az európai munkaerőpiacra a migránsok többségét, Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet migrációkutatója szerint, mert saját hazájuk szintjéhez képest is képzetlenek.
Szir gyerekek a Keleti aluljáróban a jegyautomatáknál. Megtanulták, hogy muködik, segítenek az embereknek választani. Nekem ok mutatták meg, hogy nem lehet készpénzzel fizetni. #keleti #refugee #budapest A photo posted by 444.hu (@negynegynegy) on Sep 2, 2015 at 1:22am PDT Ha … Folytatás
Az Erste Bank vásárolja meg a Citibank magyarországi lakossági és hitelkártya üzletágait. A Citi marad Magyarországon, tovább kiszolgálja vállalati és intézményi ügyfeleit és bővíti budapesti szolgáltató központját - közölte a két bank szerdán az MTI-vel.
Szerda reggel a megnyugvás jelei látszódtak az európai részvénypiacokon, az erősödés azonban nem tartott sokáig. A befektetők láthatóan nem tudják túltenni magukat a kínai gazdaság lassulásán és...
Az egyik német kormánypárt egy vezető parlamenti képviselője szerdán alig burkoltan megfenyegette a brit kormányt, hogy ha Nagy-Britannia nem vállal "méltányos" részt az Európai Unióba érkező menekültek befogadásából, akkor Berlin nem fogja támogatni Londont az általa igényelt EU-reformokról szóló tárgyalásokon.
Jó befektetési lehetőségnek ítélik a hazai vagyonkezelők a nyersanyagpiacot, az augusztusi portfólió-ajánlóban ugyanis a nyersanyag típusú befektetések is jelentősen növelték súlyukat a...
A 2008 óta nem látott augusztusi pánik felzaklatta a befektetők lelkivilágát, és az ősz megérkeztével újra a biztonságos készpénz felé vették útjukat. Amerikában igen nagy zakózás volt tegnap, és az olajár is esett újra. Kínát kerülik a vevők, Európa viszont ma nyugodtan indul.
Rácz Gergő legújabb, Ha behunyod a szemed című dalához készült, túlfűtött videójában nem a tőle megszokott félénk szépfiú szerepében tetszeleg, hanem laza borostás férfira vette a figurát, aki cigizik és ledér nők társaságában enyeleg. Az egyik hölgy ráadásul nem más, mint a felnőttfilmekből jól ismert Mészáros Dóri.
Még mindig ezrével érkeznek az illegális bevándorlók Magyarországra Szerbiából. Az InfoRádió tudósítója 13 órát töltött el velük Szegeden, Röszkén, Mórahalmon és Ásotthalmon.
Román, macedón és magyar embercsempészeket fogtak el Csongrád megyében, a rendőrök minden esetben lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket - tudatta a megyei főkapitányság szóvivője szerdán.
Már csak pár nap és ismét minden az Apple körül forog majd. Azt még egyelőre nem tudjuk hivatalosan, hogy miről lesz szó, mert szokásához híven titkolózik az Apple. De annyi biztos, hogy szeptember...
Mint megírtuk, a Jobbik elnöke a párttal szimpatizáló, de szimpátiájukat nyíltan fel nem vállaló művészek és közéleti szereplők részvételével tartott zártkörű előadást.
Azonnali állásinterjút ajánl a Decathlon azoknak az állást kereső sportkedvelőknek, akik elküldenek egy szelfit a cég valamelyik közterületen kint lévő álláshirdetésével.
Már nemcsak a Keleti pályaudvar előtti tér, hanem a szomszédos Bethlen Gábor utca is megtelt migránsokkal - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről szerda délelőtt. A téren továbbra is tüntetnek a bevándorlók.
A következő recept hozzávalói a legtöbb konyhában mindig megtalálhatóak. Így, ha azonnal kell valami finomat összedobnunk, a következő fogás jó választás lehet. És még a családunkat is lenyűgözhetjük vele!
Az általános iskolások harmada szeretne diplomát, a legnépszerűbb munkák körükben az állatgondozás, a szakácsmesterség és a számítógépes munkák, írja a VS.hu.