Vagyunk, akiknek nem okoz fejfájást az, ha egy napunk úgy indul, hogy befektetett pénzünk értéke a felére csökken, mivel tudjuk, hogy az ellenkezője is megvalósulhat. Tudjuk, hogy a magasabb hozamért...
Prágában találkoznak ma a visegrádi országok külügyminiszterei, hogy a holnap uniós belügyi csúcs előtt egyeztessenek. Az eseményre a luxemburgi mellett a román és a lett külügyminiszter is hivatalos...
A francia szenátus egyik bizottsága a múlt héten ugyanis az egészségügyi törvény szigorításáról döntött, és a határozat tartalmazza a szoláriumok betiltását is, írja a huffingtonpost.de
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román kormányfő nyilatkozatára reagálva Európa szégyenének nevezte, hogy egy bűnvádi eljárás alá vont miniszterelnök "folyamatosan, hazug módon rágalmaz egy szomszédos országot".
Szíria - Egyre többen vannak azok, akik csalódtak az Iszlám Államban és elhagyták a szervezetet. Ennél is fontosabb, hogy többen nyilvánosan beszéltek arról, mi zajlik az iszlamista szélsőségesek fészkében - írja a BBC.
Csökkenti bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Luxemburg - Luxemburg Európa leggazdagabb országa, mégis iszonyatosan fél a menekültválságtól. A 24.hu cikke szerint erre magyarázat lehet, hogy akkor nagyon gazdagok ők, ha a vagyont fejenként számoljuk. A nagyhercegségben ugyanis csak félmillióan laknak.
Az idei költségvetés összképe változatlan. Nem kell megijedni ettől a viszonylag magas pénzforgalmi hiányszámtól - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérbeszélgetésén a tárca...
Az Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
Meglepően otromba csalást követett el a nagyhírű autógyár, nehéz elhinni, hogy erre egyáltalán sor kerülhetett. A következmények messzire vezethetnek, a részvényár máris hatalmasat zuhant. Vajon érdemes-e foglalkozni a továbbiakban vele, mint befektetéssel, és ha igen, mekkora diszkontot kérjünk?
Tenerifén a Real Madrid, a litván Kaunas, a StellaAzzurra Roma és a Gran Canaria is együtt szerepel a korosztályos magyar bajnok kosárlabdacsapattal - számol be a kezdo5.hu kosárlabda-oldal honlapján.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett a bukaresti parlament elé a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőn Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség
Nem kell megijedni a magas pénzforgalmi hiányszámtól, sőt, a költségvetés a várakozásoknál is jobban teljesít és az így beérkező többletbevételekből fedezi a kormány a menekültügyi helyzet...
Bár az augusztusi KSH statisztikák csupán októberben látnak napvilágot, az már most egészen bizonyos, hogy idén nyáron számos rekordot megdöntött a magyarországi turizmus. Míg Magyarország nyári...
Csökkenti bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A szerb határt a rendőrség meg tudja védeni, a horvát és a szlovén határszakasz együttes védelméhez azonban fel kell használni a honvédséget is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, parlamenti felhatalmazást kérve a katonák bevonásához.
Átlépte a 200 ezret a Magyarországra érkező illegális bevándorlók száma, január 1. óta 224 235-en érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján hétfőn.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román kormányfő nyilatkozatára reagálva Európa szégyenének nevezte, hogy egy bűnvádi eljárás alá vont miniszterelnök "folyamatosan, hazug módon rágalmaz egy szomszédos országot".
Óriási hamisítási botrány derült ki a Volkswagennél, nagyot nőtt a hiány, ugorhat a kötelező ára is, de az üzemanyag legalább olcsóbb lesz. Napi hírösszefoglaló.
Igen, ezeket a ruhákat tényleg felvették ezek a színésznők. Idén, szeptember 20-án 67. alkalommal került megrendezésre a Primetime Emmy-díj átadó ünnepsége Los Angeles-ben. A káprázatosan szép estélyik és koktélruhák fergeteges tengerében sajnos belebotlottunk néhány igazán borzalmas darabba is. Legyünk egy kicsit kritikusak, velünk tartotok? 1. Christina Hendricks túlhangsúlyozza, amije…
Az EU-tagok már 2013-ban megállapodtak a 2014-2020-as időszak várható uniós költségvetési befizetéseiről, így ez egy felső korlát, amelynek felfelé elmozdítását el szeretnénk kerülni, az összes...
Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármestert indítja újra a posztért az október 25-i helyhatósági választásokon az ukrán elnök, Petro Porosenko pártja.
Több libanoni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg hétfőn a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar határok illegális átlépése bűncselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár.
A katonai szolgálathoz hozzátartozik a fegyver, így a magyar katonák a határra is viszik azt magukkal - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Benkő Tibor vezérezredes hozzátette: a fegyverhasználatot eddig is és a jövőben is szigorú jogszabályok szabályozzák.
Több libanoni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg hétfőn a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar határok illegális átlépése bűncselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár
Ranko Ostojic horvát belügyminiszter személyesen nyugtatta meg a bevándorlókat arról, hogy nem vesznek tőlük ujjlenyomatot - tudósított honlapján az N1 horvát hírcsatorna hétfőn a miniszter.
Az Európai Parlament elnöke optimistán nyilatkozott a menekültek elosztásáról tervezett kompromisszumot illetően a szerdai brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó előtt. A szociáldemokrata Martin Schulz azt is jelezte, hogy a lehető legtöbb pénzt kell mozgósítani a jordániai, libanoni és törökországi menekülttáborok támogatására