Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén változatlanul hagyja, és a legnagyobb valószínűséggel a jövő év végéig terjedő, belátható előrejelzési távlatban sem módosítja 1,35 százalékos alapkamatát.
Szerdától bruttó 3-3 forinttal csökkenti a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 318,6, a gázolajét...
Lázár János nem mond le, mert számára is elfogadható megoldás született a Rogán Antal kabinetfőnöki kinevezése miatt módosuló munkamegosztással kapcsolatban.
Nem eléggé képzett a menekültek többsége ahhoz, hogy megállja a helyét a német munkaerőpiacon - áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elemzésében, amelyről a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap számolt be hétfőn.
Az Európai Parlament elnöke optimistán nyilatkozott a menekültek elosztásáról tervezett kompromisszumot illetően a szerdai brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó előtt
Erősödtek a vezető részvényindexek annak köszönhetően, hogy a jelek szerint sikerül majd többségi kormányt alakítani Görögországban. Sőt, még a német tőzsde is erősödött, pedig a DAX egyik...
Módosítják az idei költségvetést, a migránsválság kezelésére a kormány újabb 30 milliárd forintot szán - jelentette be Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hétfőn az NGM háttértájékoztatóján.
A migrációs válságban a menekültelosztási kvóták aligha hoznak megoldást, az európai uniós tagságra pályázó Szerbia pedig nem egyezik bele, hogy falakkal elkülönítsék - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter hétfőn Varsóban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi konferenciájának megnyitó ülése utáni sajtóértekezleten.
München – Az év egyik legnagyobb ünnepe Münchenben az Oktoberfest, a hétvége mérlege azonban brutális: több súlyos baleset, két sérült még mindig életveszélyes állapotban, egy késelés, egy részeg férfi pedig leesett egy sátor tetejéről
Módosítják az idei költségvetést, a migránsválság kezelésére a kormány újabb 30 milliárd forintot szán - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
Eddig 13 500 felnőtt jelentkezett az államilag finanszírozott második szakképesítés megszerzésére; a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, kortól függetlenül - közölte Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.
A hétvégi görögországi választások megerősítették a Sziriza párt vezette kormány mandátumát a hitelezőkkel kötött harmadik segélyprogram végrehajtására, ám továbbra sem tekinthető biztosítottnak Görögország jövője az euróövezetben - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Mi árt jobban az immunrendszerünknek, mint az egészségtelen táplálkozás, a munkahelyi túlterheltség, a környezetszennyezés és a túl kevés pihenés? Bármennyire is hihetetlen: a kialvatlanság!
A kormány elkötelezett a korrupció elleni küzdelemben, a korrupció nem mérlegelhető dolog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő az azonnali kérdések órájában arról is beszámolt, hogy aláírta az állami földek értékesítéséről szóló kormányrendeletet.
Alexander Dodds, a Mol-csoport upstream divíziójának ügyvezető igazgatója személyes okokból a mai nappal távozik pozíciójából - közölte hétfőn a Mol a tőzsde honlapján.
London – Diego Costa (26), a Chelsea labdarúgója balhéin csámcsog az angol sajtó, s a Mirrornál be is választották a legjobban utált focisták illusztris társaságába, melyben Cristiano Ronaldo (30) is helyet kapott.
Bár csak ma jelent meg a közlemény, de már egy hete érvényben van az a szabály, amely szerint az illetékes helyettes államtitkárság eltörölte az utófinanszírozott kifizetési kérelmekre vonatkozó...
Budapest — Papadimitriu Athina (61) jobban érzi magát, és már egyedül is képes elmenni kórházi szobája mosdójáig. A színésznő a múlt hét végi Nemzeti Vágtán szenvedett lovasbalesetet, nyílt lábszártörést szenvedett.
Berlin– Az amputált lábú korábbi Forma–1-es autóversenyző, paralimpiai kerékpárbajnok Alex Zanardi (48) rajthoz áll a vasárnapi Berlin Maratonon, melyen egy speciális fekvő kézibiciklivel teljesíti majd a távot.