Rádőlt egy 15 méter magas fa egy gyermekre Miskolc avasi lakótelepén egy iskola udvarán hétfő délután, az iskolás megsérült, kórházba vitték, sérülései nem tűnnek súlyosnak.
Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem világkvóták révén a világpolitika nagy szereplői is, akik részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre földrészünk közelében - jelentette ki az MTI-nek hétfőn New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A befektetett 2,6 milliárd forint pedig csaknem fele az előző negyedévinek, ugyanakkor szakértők szerint ez csak egy hullámvölgy, az év végéig ismét élénkülni fog a piac.
A külügyminisztérium közleménye szerint Magyarország, vállalva a komoly terheket, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátta az illegális bevándorlókat és többségüket regisztrálta.
Vége van a műgyűjtők nyári böjtjének: szeptember végén gazdag kínálattal indul az új aukciós évad - adja hírül a műtárgy.com. Erről és ehhez hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Öngondoskodás...
Piaci bemutatását követően három nap alatt több mint 13 millió darab iPhone 6s és iPhone 6s Plus okostelefont adott el az Apple, ami új rekord - jelentette be hétfőn közleményben az Apple Inc.
Budapest — Bár a Sztárban Sztár első feladataként egy férfi bőrébe kellett bújnia, Tóth Gabi (28) végre énekesnőként mutathatja meg egy országos kereskedelmi televízióban, hogy mire képes. Ráadásul a szakmai siker mellett a magánélete, sőt még a családi élete is rendeződött!
Antwerpen — Az Európa-bajnoki helyezéstől függetlenül elégedett a női röplabda-válogatott teljesítményével a sportág honi vezérkara (a csapat lapzártánk után játszott ki-ki meccset az azeri együttessel, hogy csoportjában megszerezze a harmadik helyet, s továbbjusson) Kovács Ferenc (55), a szövetség nemrég megválasztott elnöke magyarázattal is szolgált.
A Bethesda Gyermekkórházban hétfőtől működik a hiperaktív és figyelemzavaros gyermekek ambulanciája. Az új épületről és a skót minta alapján végzett speciális kezelésről Velkey György főigazgató beszélt az InfoRádióban.
Döntöttek a katalánok - a németek bénáznak - Soros tanácsokat osztogat - megvannak az új államtitkárok - fizetni kell a reklámadót - minden összejött a VW-nek - Napi hírösszefoglaló
A futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro szerint fenntarthatatlan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) átigazolási rendszere.
Eláll a korábban megindított perektől a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója. A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), amely a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, honlapján...
Rádőlt egy 15 méter magas fa egy gyermekre Miskolc avasi lakótelepén egy iskola udvarán hétfő délután, az iskolás megsérült, kórházba vitték, sérülései nem tűnnek súlyosnak.
Az augusztusi 211 milliárdról 139 milliárd forintra esett szeptember második felére a késedelemben lévő állami/önkormányzati projekteknél (823 darab) az az összeg, amellyel az egyes projektek le...
Elvágták a vasúti kábelvezetéket Kisújszállás és Fegyvernek-Örményes között, ezért 30-60 perces késések várhatók a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon
A CNN akkor is meghívja Joe Biden amerikai alelnököt a demokrata elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitájára, ha a politikus csak a közvetítés napján dönt majd arról, hogy beszáll a Fehér Házért folytatott küzdelembe.
Szíria - Több játszóteret is bezáratott az Iszlám Állam szíriai játszótereken, mert szerintük aggályos, hogy egymással rokonságban nem álló férfiak és nők találkoznak ott, szóba elegyednek egymással.